Josephine Baker, a legendás színésznő és táncosnő, szívében 12 gyermeket fogadott örökbe a világ különböző tájairól. Ő nem csupán egy művész volt, hanem egy igazi anya, aki családot teremtett a sokszínűség és a szeretet jegyében. Minden egyes gyermek egy

Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait - 1,05 milliárd forint volt a tét

Josephine Baker neve hazánkban is ismerősen cseng. Talán sokaknak beugrik széles mosolya, látványos fellépőruhái. Arra azonban kevesebben emlékeznek, hogy az afroamerikai származású francia énekesnő, táncosnő 12 gyereket fogadott örökbe a világ minden pontjairól, hogy ezzel bizonyítsa, a világ különböző részein élő népek élhetnek békében egymással.

Josephine Baker 1906-ban látta meg a napvilágot Saint Louisban. Az afroamerikai Carrie McDonald volt az édesanyja, míg az édesapa kiléte rejtély maradt. Egyes források azt állítják, hogy Eddie Carson, egy varietédobos volt az apja, míg mások szerint egy német család tagja, akinek háztartásában Carrie McDonald dolgozott, és akitől teherbe esett.

Josephine gyermekkora a nélkülözések árnyékában telt, de sorsa gyökeresen megváltozott, amikor kamaszkorában felfedezték lenyűgöző tánctudását. Alig 19 évesen már a párizsi Folies Bergère varieté csillaga volt, és hamarosan világszerte ismertté vált a neve. 1937-ben a Fekete Gyöngy francia állampolgárságot kapott, és a II. világháború idején bátran a francia ellenállás szolgálatába állt, amiért később a Francia Becsületrendet és Hadikeresztet is megkapta. Élete során elkötelezetten harcolt a rasszizmus ellen, szüntelenül küzdve az egyenlőségért és az igazságért.

Josephine Baker 1947-ben kötötte össze életét Jo Bouillon francia zeneszerzővel és karmesterrel. Ekkoriban szerezte meg Dél-Franciaországban azt a lenyűgöző, négyszáz hektáros birtokot is, amelyen a Château des Milandes nevet viselő, harminc szobás kastély áll. Már ekkor valószínűleg nagy elképzelései voltak a jövőt illetően. 1954-ben, Koppenhágában tartott beszédében bejelentette, hogy különböző rasszú és vallású gyermekeket fog adoptálni a világ minden tájáról. Ezzel a lépéssel szeretett volna rávilágítani arra, hogy a rasszizmus nem velünk született tulajdonság, hanem a nevelés és a környezet hatására alakul ki.

Az első két gyermeket, a másfél éves japán Akiót és a koreai Jeannot nem sokkal ezt követően fogadta örökbe. Harmadik gyermeke a szőke és fehér bőrű finn Jarry volt. Őket követte Louis Columbiából, majd Jean-Claude Boullion-Baker Franciaországból. 1956-ban adoptálta Brahimot (később: Brian) Algériából, majd innen érkezett az első lány is, Marianne. Őket 1957-ben követte Moses, majd a következő évben az elefántcsontparti Koffi. 1959-ben érkezett a családhoz a venezuelai kisfiú, Mara, a következő évben pedig a francia Noël. A sort a 12. gyerek, a család második kislánya, a marokkói Stellina zárta.

Kettős megítélése volt

Bár a kezdeményezés kétségkívül dicséretes és figyelemre méltó, a megítélése mégis vegyes. Josephine valóban sok gyermeket emelt ki a nyomorból az örökbefogadás révén, ezzel reményt és jövőt biztosítva számukra. Ugyanakkor akadtak olyan esetek is, amikor a vér szerinti szülőknek tett ígéreteket nem tartotta be; ígérte, hogy időről időre visszaviszi a gyermeket, hogy azok láthassák egymást, ám ezt az ígéretét nem valósította meg. Mivel izraeli gyermeket nem tudott örökbe fogadni - az izraeli állam nem engedélyezte, hogy az izraeli gyerekeket külföldre adják örökbe - végül egy zsidó származású francia kisfiút választott, akinek nevét Mosesre változtatta. A fiúnak zsidó vallásban kellett felnőnie, így a családi hagyományok teljes egészében megvalósulhattak.

Josephine Baker gyermekeit lényegében nevelőnők gondozására bízták, mivel őt magát elvitték a fellépések és turnék forgataga. A szivárványcsalád, amelyet létrehozott, nem csupán egy családi kísérlet volt, hanem egyfajta humanitárius küldetés, amely a világ számára is tanulságos példát kívánt nyújtani. Éppen ezért Josephine fontosnak tartotta, hogy a gyerekek mindennapjait és fejlődésüket a nyilvánosság elé tárja. Ennek következtében a gyerekek gyakran érezték magukat olyan cirkuszi attrakciók részesének, akiket érdeklődő újságírók és turistacsoportok figyeltek meg és csodáltak.

Minden gyermekét a saját hagyományai és értékei alapján nevelte.

Baker egy ideig szinte minden külföldi útjáról újabb gyerekkel tért haza, és mivel férjével, Jo Boullionnal négy-öt gyermekben állapodtak meg, a férfi egy idő után besokallt és elhagyta a családot, Buenos Airesbe költözött.

Josephine nagy figyelmet szentelt annak, hogy gyermekeit saját hiteik és kultúrájuk szerint nevelje, öltöztesse és irányítsa – hiszen ez a kísérlete alapja volt. Azonban kevesebb energiát fektetett abba, hogy valóban megértse, mire vágynak a gyerekek. Például ragaszkodott ahhoz, hogy Moses kipával a fején járjon iskolába, még akkor is, amikor a kisfiú kifejezte, hogy nem szeretné ezt viselni, mert úgy érezte, hogy ez csak eltávolítja őt az osztálytársaitól.

Úgy tűnt, hogy a gyerekek egyéni önmegvalósításának nem szeretett volna teret adni: előre eltervezte, melyik gyermekéből válik majd orvos, tanár, ki dolgozzon a hotelszakmában. Terve az volt, hogy gyermekei felnőttként visszatérnek majd szülőhazájukba, hogy ott hirdessék a békés egymás mellett élés igéjét. Ahogyan Brian nevű fia fogalmazott:

- Mama demokrata volt a politikában, de korántsem volt az, ha a családjáról volt szó.

Bár a Fekete Gyöngy nem élhette meg, hogy saját gyermeket neveljen, 12 különböző rasszhoz tartozó gyermekét nem csupán az anyaság iránti vágy vezérelte, amikor örökbe fogadta őket. Szivárványcsaládjának létrehozása egy olyan nemes kezdeményezés volt, amely a rasszizmus elleni küzdelem szellemében született. Gyermekei felnőttkorukra szétszóródtak a világ különböző pontjain, és bár alapvetően hálával gondoltak Josephine Bakerre, anyjukra, gyakran vegyes érzelmekkel idézték fel közös múltjukat.