Egy 17. emelet magasságából lógatva találtak rá egy nőre, aki most ünnepeket a börtön falai között kénytelen eltölteni.


A legfrissebb vádak szerint Sean Combs, akit korábban P. Diddy és Puff Daddy néven ismertek, egy tizenhetedik emeleti lakosztály erkélyén akarta megfélemlíteni akkori barátnőjét, Bryana Bongolant. A rapper állítólag kiakasztotta a nőt az erkély szélére, majd felhúzta őt, és az erkélyen lévő bútorokhoz lökte – áll a szerdán a Los Angeles-i bíróságra benyújtott vádiratban, ahogy arról a Deadline beszámolt.

Combs egy évvel ezelőtt már sikeresen rendezte egykori élettársával, Cassie Venturával a bántalmazási ügyeket, amelyek miatt már korábban is jogi lépéseket tettek. Ekkor harmincmillió dollárt utalt át volt barátnőjének. Most azonban egy újabb feljelentés érkezett, melyben a felperes több mint tízmillió dollárra perli a művészt.

Időközben azonban több tucatnyi más büntetőügy is indult Combs ellen, többek között kábítószer-terjesztés, bántalmazás, nemi erőszak, zsarolás és garázdaság vádakkal.

Combs jelenleg a brooklyni Metropolitan büntetés-végrehajtási intézet falai között várja sorsának alakulását, hiszen előzetes letartóztatásban van. Hálaadás előtt próbálta kérni, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék, de ezt a kérelmét elutasították. Így valószínű, hogy a karácsonyi ünnepeket is rácsok mögött kénytelen eltölteni. A tárgyalások jövő májusban kezdődnek; ha bűnösnek találják, életfogytiglani börtönbüntetés várhat rá.

Related posts