A figyelmes és gondoskodó emberből könnyen válhat időt pazarló háziasszony – vagy talán jobb, ha inkább elkerüljük a főzést, és inkább vásároljunk készételeket!

Napjainkra eljutottunk odáig, hogy a főzés és a családért vállalt erőfeszítések már nem számítanak igazi értéknek, hanem inkább időrablónak tűnnek. A napokban a postafiókomban egy sajtóanyag érkezett, amely remekül illusztrálja, hogyan válik a gondoskodás értéke a fogyasztói társadalom áldozatává.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2025-ös időmérlege alapján egy magyar nő hetente közel 14 órát tölt a konyhában. Ennyi az, ami a közlemény szerint "a családdal töltött minőségi idő rovására megy". Ízlelgessük ezt az utolsó mondatot. Az ember nem gyár, és az élet nem projektmenedzsment. Lehet modernek és gyorsnak lenni, lehet kényelmet keresni, de ne próbáljuk meg bűnné tenni a gondoskodást!

A sajtóközlemény által felvetett megoldást a készételek jelentik, amelyek állítólag egészségtudatosak, háziasak és időt szabadítanak fel.

Az üzenet semleges állításnak tűnhet. Csakhogy a valóságban - és a sorok között olvasva - rejtett ítélkezés lapul benne. Mert ez a narratíva nem egyszerűen a gyorsabb étkezésről szól, hanem arról, hogy a gondoskodás, a figyelem, a családért végzett munka negatív fénybe kerül. Mintha az, aki főz, az idejét pazarolná, elvenné a minőségi időt, miközben valójában épp a minőséget teremti meg.

A főzés egy különleges művészet, amely lehetőséget ad arra, hogy tudatosan válogassuk meg, mi kerüljön az asztalra. A rostokban és vitaminokban gazdag ételek nem csupán táplálnak, hanem a gondoskodás és a szeretet kifejezésének is színtereivé válnak. Itt érkezünk el ahhoz a varázslatos pillanathoz, amikor a mindennapok forgatagában újra felfedezzük önmagunkat, a családunkat és a testünk igényeit.

Ma a gondoskodás sajnos nem számít divatosnak. A gyorsan pörgő világunkban a hatékonyság lett a fő szempont.

A piaci logika szerint az értékes ember az, aki minél kevesebb időt tölt a nem mérhető, nem pénzben kifejezhető tevékenységekkel.

Ez a sajtóanyag pontosan illeszkedik abba a koncepcióba, amely nem csupán a házi koszt helyettesítésére törekszik, hanem annak értékét is csökkenteni kívánja.

A háttérben az a gondolat húzódik, hogy ha szeretnél eladni valamit, előbb meg kell győznöd az embereket arról, hogy nélküle valami hiányzik az életükből. Ez a modern marketing egyik legrégebbi és leghatékonyabb stratégiája. Különösen a nők esetében, akik már így is számos fronton szembesülnek a társadalmi elvárásokkal: nem vagy elég vonzó, nem vagy elég karcsú, nem vagy elég sikeres a karrieredben, nem vagy elég türelmes szülő. Most pedig itt van még egy újabb kihívás: nem főzöl elég gyorsan.

A probléma nem az, hogy valaki nem lelkesedik a főzésért, vagy hogy kényelmi termékeket használ, hanem az, amikor a társadalom és a reklám világ úgy állítja be a főzést, mint valami ósdi, terhes feladatot, aminek a megszabadulása a cél. Ahelyett, hogy a feladatok megosztásáról, a férfiak és nők közötti egyensúlyról, vagy a valódi időhiány mögötti okokról beszélgetnénk, inkább a bűntudat kereskedelmi forrásává válik a téma.

A megoldás nem abban rejlik, hogy a gondoskodást leértékeljük. Sokkal inkább abban, hogy felismerjük az értékét, és közösségi, közös tevékenységgé formáljuk. A főzés nem csupán időt rabol el a családtól, hanem éppen ellenkezőleg: teret teremt a közös élményekhez. A konyhaasztalnál, ahol a gyerekek és felnőttek, férfiak és nők, munka és pihenés összefonódik, ott valósul meg az igazi kapcsolódás.

A valódi minőségi idő nem abban rejlik, hogy kapkodva belapátolunk egy mikróban készült vacsorát, hanem abban, amikor valaki szívvel-lélekkel készít el egy ételt, és azt egy másik ember hálásan értékeli. Az étkezés ilyenkor nem csupán a kalóriák bevitele, hanem a kapcsolatok ápolásának egy fontos része. Amikor van időnk leülni, együtt étkezni, és megélni a pillanatot, megpihenni a nap fáradalmai után.

És ha mindez még mindig nem volna elegendő, ott van az a rádiós hirdetés, ahol egy női hang vidáman énekli: "Élni vágyom, nem a konyhában tölteni az időt!"

Elsőre talán könnyed, felszabadító üzenetnek hangzik, de valójában ugyanazt a mérgező gondolatot erősíti, mintha a főzés nem az élet része lenne. Mintha a mindennapi gondoskodás, az, hogy tápláljuk magunkat és egymást, valami nyűg, időrabló kényszer volna, amitől csak megszabadulni lehet. Pedig épp fordítva van.

A főzés az élet egyik legősibb és legemberibb megnyilvánulása, maga az öngondoskodás.

Amikor a konyhában tevékenykedsz, nem csupán az idődet töltöd el, hanem valóban átélheted az életet.

Mert a tested táplálása nem puszta biológiai szükséglet, hanem tisztelet önmagad iránt. Az étel, amit elkészítesz, nemcsak a szervezetedet tartja fenn, hanem a figyelmedet, az értékrendedet, a szeretetedet is tükrözi. A főzés nem csupán egy cselekvés, hanem egy üzenet: "fontos vagyok magamnak, fontos vagy nekem".

A világ, amely ezt időrablásnak bélyegzi, valójában azt üzeni, hogy a kapcsolataink, az ízlésünk, a testünk jelzései sem számítanak, csak a hatékonyság.

De az ember nem gyár, és az élet nem projektmenedzsment. Lehet modernnek lenni, lehet gyorsnak lenni, lehet kényelmet keresni - de ne próbáljuk meg bűnné tenni a gondoskodást. A főzés nem a múlt maradványa, hanem az emberi együttélés egyik legősibb és legszebb formája. És amíg van, aki szívből főz, addig van remény arra, hogy nem csupán gépek és határidők között élünk, hanem valódi, egymás felé forduló emberek között.