Agyműtéten esett át, és a körülötte lévők tele voltak reménnyel... de egy csodás nyári napon, amikor a napfény ragyogott az égen, hirtelen összeesett, és mindenki kedvenc időjósának élete tragikusan véget ért.

"Vidám napot kívánok! – évtizedeken keresztül ezzel a köszöntéssel búcsúzott tőlünk, miután meteorológusként megosztotta, milyen időjárásra számíthatunk másnap. Azonban kilenc éve csend honol, hiszen Aigner Szilárd 2016-ban váratlanul távozott közülünk."

Vidám napot kívánok mindenkinek! Hányszor is hallhattuk ezt a köszöntést? Hányszor búcsúzott el tőlünk így a képernyőn, mindig azzal a jellegzetes mosollyal, ami a szája sarkában bujkált? Igazán kellemes volt nézni és hallgatni ezt az elegáns, ősz hajú, jó megjelenésű embert, aki higgadtan felkészítette az ország népét a hóviharokra, szélviharokra, hidegfrontok érkezésére, és a vérnyomást megemelő melegfrontra. Nyugalmat árasztott, vagy inkább kölcsönzött nekünk a legviharosabb időszakokban is. S természetesen azt gondoltuk róla, hogy nála kiegyensúlyozottabb, az életével és önmagával harmóniában élő embert még sosem láttunk. Pedig az életében sok tragédia árnyékolta be a napjait...

Szenvedélyesen és elhivatottan élt a szakmája iránt, amely iránti vonzalma határtalan volt.

Kevesen tudták róla, hogy a harmincas éveiben, amikor talán a legboldogabb időszakát éli a legtöbb ember, akkor veszítette el az első feleségét. Kislányuk, Éva még nem töltötte be az ötödiket, amikor anya nélkül maradt. Ebből felállni, ilyen fájdalmat átélni - embert próbáló feladat. Aigner Szilárd akkor már az Országos Meteorológiai Szolgálat tudományos főmunkatársa volt. Egészen pontosan az Előrejelző főosztály vezetője. Pedig nem meteorológusnak készült. Bármilyen hihetetlen, ifjú korában azt gondolta, hogy majd katolikus pap lesz. Az édesanyja szerette volna, ha a fia Istent szolgálja, ám végül inkább kétkezi munkásként, nagyon is a földön maradva kereste a kenyerét. Géplakatosként is lehetett volna sikeres, megkereshette volna a betevőt, de mást akart, így aztán az esti gimnázium elvégzése közben már arról álmodozott, hogy orvos lesz. Sikeres pszichiáter. Neki is futott háromszor a felvételinek - hogy aztán minden a háromszor eltanácsolják.

Negyedik próbálkozásra végre felvételt nyert az ELTE meteorológia-fizika szakára, és ezzel elindult egy új fejezet az életében. Szorgalmával és elszántságával gyorsan emelkedett a ranglétrán. Kollégái körében népszerűségnek örvendett, felettesei elismerték a munkáját, ő pedig szenvedéllyel és dinamizmussal vetette bele magát a feladatokba. Számos megbízást kapott, például a Budapesti Rendőr-főkapitányság meteorológiai szakértőjeként tevékenykedett. Senki nem lepődött meg, amikor egy napon a Magyar Televízió képernyőjén tűnt fel, mint időjós. "Derűs napot!" – ez lett a védjegye, amellyel mindig barátságosan elköszönt a nézőktől. Aki a kilencvenes években figyelemmel kísérte a televízió műsorait, különösen a Híradót és az időjárás-jelentéseket, az megismerhette őt, mint egy olyan hiteles személyiséget, aki a felhők árnyékában is útmutatást adott. Bizalmi pozíciót töltött be: ha azt tanácsolta, hogy másnap inkább ne lépjünk ki az utcára, azt a nézők komolyan vették. Különös vonzereje volt, főleg a hölgyek körében, és ami talán még fontosabb, képes volt a tudományos nyelvezetet és a meteorológiai szakszavakat közérthetővé tenni. Nem meglepő, hogy 2007-ben egy országos reprezentatív felmérés alapján, amely azt firtatta, kiben bízik Magyarország, Aigner Szilárd a tizenkilencedik helyen végzett.

Ma is ott van a képernyőn, de valahogy mégis üresnek tűnik...

A karrierje csúcsán ragyogott, népszerűsége egyre csak nőtt. De nem csupán a szakmai elismerések adtak neki örömet; a család, a szerelem is boldogságot hozott az életébe. Olyan beteljesülés volt ez, amely újra megérintette a lelkét. Televíziós munkája során találkozott a nála jóval fiatalabb Pártai Luciával. Kapcsolatuk romantikus és mély volt, ígéret a halálig, de a fiatalasszony boldogságát tragédiák árnyékolták be. Pártai Lucia később így idézte fel ezt az időszakot:

Az életünkben sajnos gyakran megjelenik a halál árnyéka. Nagyszüleim elvesztése mély sebet hagyott bennem, majd következett a legfájóbb veszteség: az első kislányunk, aki mindössze húsz napig volt velünk. Ezt követően el kellett búcsúznom az édesapámtól, és végül Szilárdot is el kellett engednem. Az embernek folyamatosan erősítenie kell a lelkét, és nem szabad hagynia, hogy a fájdalom eluralkodjon rajta...

Dóra, a közös kislányuk, húsz nap csodás életet élhetett... De ezzel a fájdalommal is sikerült megküzdeniük. Összetartottak, egymásból merítettek erőt. Lucia így emlékezett imádott párjára: "Hihetetlen érzés volt mellette a békásmegyeri piacon azt látni, hogy a kofák és árusok előre köszöntek, mondván: 'Jó napot, főnök!' Ő mindig visszamosolygott, és derűs napot kívánt mindenkinek..."

Második gyermekük, Lucia 1996. június 4-én jött világra. Aigner Szilárd vágyott egy újabb gyermekre, ő mondta mindig az ifjú feleségének, hogy ha majd ő nem lesz, akkor ne maradjon egyedül. Hihetetlen, és így utólag belegondolva hátborzongató, hogy az időjós a halála előtt két évvel már a saját haláláról beszélt. Akkor azt nyilatkozta, hogy maximum 6 éve lehet hátra. Mindezt teljesen természetes hangon, mindenfajta érzelem nélkül mondta, mintha csak a másnapi zivatarokat jósolná meg. Azzal érvelt, hogy kiszámolta a felmenői életéből és halálából, hogy neki mennyi lehet hátra. Hat évet jósolt akkor - de már csak kettőt kapott a sorstól. Keveset írtak róla 2016-ban, hogy átesett egy agyműtéten. Ő nem beszélt erről, a lapok pedig visszafogottan közölték a hírt. Az operáció sikerült, Aigner Szilárd később már jókedvűen és bizakodva nyilatkozott a jövőről. Semmiféle előjele nem volt annak, hogy bekövetkezik a tragédia. Vasárnapra esett a 70. születésnapja (napra pontosan 77 éve született), összejött a család, ott volt az első házasságából született gyermeke, ott volt a felesége, a lánya és ott volt mellettük, körülöttük a harmónia. Szerető család, amely összetart és vigyáz a másikra az idők végezetéig.

Aigner Szilárd 70 évet kapott a sorstól.

Aigner Szilárd hétfő reggel, már a hetedik ikszen túl, vidáman ébredt budakalászi otthonában. Kinézett az ablakon, és a júniusi nap meleg fénye simogatta az arcát. Ám a következő pillanatban váratlanul összeesett. A mentők gyorsasága nem volt elegendő, a segítség már későn érkezett. Felesége hónapokkal később így fogalmazott: "Szilárd ittlétének vége egyszerű és gyönyörű módon érkezett el. Két vérrög zárta el az utat előle, megakadályozva, hogy folytassa a munkáját és töltsön időt a szeretteivel. A sors nem engedte, hogy még inkább szerethesse a lányait, akiket mindennél jobban szeretett, és akikért mindent megtett. Tudják, hogy Szilárd mindig őszintén beszélt, hitelesen élt, és azt szeretném, ha az emberek mindig így emlékeznének rá..."

Már kilenc éve távozott közülünk. Azóta senki sem mondja el azt a kedves üdvözletet, ami ebben a sokszor zűrzavaros világban annyira hiányzik: "derűs napot!" Pedig igazán szükségünk lenne rá. Nagyon is... Nyugodj békében, Aigner Szilárd!