"Amikor a kis Majám rohamot kap a karjaimban, azt a fájdalmat soha senkinek nem kívánom megélni. Maja már babakora óta harcol az epilepsziával."

"Az epilepszia egy igazi rémálom, mintha derült égből csapott volna le rám a villám."

Maja 6 hetes korában nem tudott még önállóan hasra fordulni, fejét csak rövid ideig tartotta, és kissé testesebb is volt a kortársainál. Eleinte a család és a környezetükben élők azt hitték, hogy egyszerűen csak "lustább" gyermek, azonban Leona aggodalma nem múlt el.

Leona egy fülledt nyári estén mesélte el a kezdeteket, amikor minden még csak álom volt. A szavak szinte megelevenedtek, ahogy visszaemlékezett a régmúlt időkre. Az első pillanatokban a szívét izgatott várakozás töltötte el, amikor az álmok formát öltöttek, és a lehetőségek kapuja megnyílt előtte. „Minden egy kis ötlettel kezdődött,” mondta Leona, miközben a haját a fülé mögé simította. „A barátaimmal körbeültük az asztalt, és akkor jött az ihlet – egy olyan projekt, ami nemcsak minket, de másokat is összekapcsolhat.” Az arca felderült, ahogy felidézte, mennyire izgatott volt, amikor először rajzolták meg a tervet, és a jövő tele volt lehetőségekkel. A kezdetek nehézségeiről is mesélt, a kétségekről, a kudarcokról, és azokról a pillanatokról, amikor minden szinte lehetetlennek tűnt. De mindig volt benne egy erő, ami előre vitte, és a barátai támogatása, ami mint egy erős híd, átlendítette a nehézségeken. „A közös munka varázsa mindennél erősebb volt,” tette hozzá, és a szemei csillogtak az emlékektől. Leona meséje nem csupán a kezdetekről szólt, hanem a barátságról, az álmaink üldözéséről, és arról, hogy bármi is történik, mindig van remény és új kezdet. Ahogy a szavak folytak, úgy a szívünkben is egy új történet kezdődött.

Leona kislányának rosszulléteire nosztalgikus érzésekkel gondol vissza.

- mondja Leona, aki alaposan tanulmányozta kislánya epilepsziáját.

Az anyuka aggodalommal teli szívvel figyeli, ahogy a gyermeke hirtelen megfeszül, és a szeme előtt megjelenik a roham első jele. A kis test remegni kezd, mintha egy viharos tenger hullámai között próbálna megkapaszkodni. Az anyuka szíve halkan zakatol, miközben próbálja megérteni, mi történik. A gyermek arca eltorzul, és az anyuka szinte érzi a fájdalmát. Minden egyes másodperc hosszúnak tűnik, ahogy a kis kezek görcsbe rándulnak, és az anyuka feszülten figyeli, hogy a helyzet ne súlyosbodjon. Az ősi ösztönei azt diktálják, hogy ott legyen mellette, hogy megnyugtassa, hogy biztonságban van. Miközben a roham tombol, az anyuka emlékezik azokra a pillanatokra, amikor a gyermek mosolyogva játszott, és a világ színesebbnek tűnt. Most, ebben a nehéz helyzetben, minden erejével azon van, hogy a szeretetével körülölelje a gyermeket, és a lehető legnagyobb nyugalmat adja neki, miközben a roham végül alábbhagy. A szívében remény él, hogy ez a nehézség is elmúlik, és újra együtt élvezhetik a napfényt és a boldog pillanatokat.

- tájékoztat Leona, és ekkor egy pillanatra megáll a levegő a "mi lett volna, ha" kérdés súlya alatt.