"Annyira megrémültem, hogy még a könnyek is elakadtak a szememben; a hullám hirtelen elragadott, és az óceán mélységeibe sodort."
Egészen 2004-ig a szakértők úgy vélték, hogy az Indiai-óceán viszonylag biztonságos a szökőárak szempontjából, és ennek megfelelően a lakosság sem készült fel egy esetleges katasztrófára. Azon a borongós karácsonyi napon húsz évvel ezelőtt a világ egy szörnyű tanulságot kapott, amely örökre megváltoztatta a tengerparti közösségek életét.
Pontosan húsz évvel ezelőtt, a 21. század egyik legtragikusabb természeti katasztrófája rázta meg a világot, amelynek következtében becslések szerint 230 ezer ember vesztette életét. Az Indiai-óceán mélyén történt 9,2-es erősségű földrengés hatására hatalmas szökőár zúdult a partvidékekre, tizennégy országot érintve. A katasztrófa nemcsak az emberi életeket követelte, hanem körülbelül kétmillió embert kényszerített arra, hogy elhagyja otthonát, így a tragédia nyomán sokak életét alapjaiban változtatta meg.
A Szumátra szigetén található Aceh tartomány volt a cunami legpusztítóbb epicentruma, ahol a természeti katasztrófa következtében körülbelül 170 ezer ember vesztette életét. Srí Lankán a hatalmas hullámok egy vonatot sodortak el, ezzel szörnyű tragédiát okozva, hiszen csaknem kétezer áldozatot követeltek. Thaiföldön sok nyugati turista élvezte az ünnepi időszakot, de sajnos közülük is sokan a tenger haragjának áldozatául estek.
A mai perspektívából nézve a halálos áldozatok száma jelentősen csökkenthető lett volna, ha a riasztási rendszert alaposabban fejlesztik és karbantartják. Továbbá, ha a tudósok és döntéshozók nem csupán a Csendes-óceánra összpontosítanak, amikor cunamiról van szó, hanem globálisan, a világ más részeire is kiterjesztik a figyelmüket.
Rögtön a szökőár után a tudósok és a kormányok képviselői összeültek és levonták a tanulságokat a történtekből. Az tisztán látszott, hogy az eddigi rendszer csődöt mondott, így nem lehet figyelmeztetni az embereket egy közelgő katasztrófára.
