Az elhagyatott földi paradicsom, ahol a macskák száma már rég túlszárnyalta az emberekét.

A Costa Blanca nyüzsgő partjai közt, Alicante közelében rejtőzik egy apró sziget, amelyet mintha elkerült volna a modern világ rohanása. Tabarca, Spanyolország legkisebb lakott szigete alig másfél kilométernyi földdarab a végtelen tengerben, ahol mára több a macska, mint az ember. Pedig még a Tankcsapda is énekelt róla.

Ahogy a hűvös őszi szellő megérkezik, a nappalok fokozatosan zsugorodnak, és a nap aranysugarai is egyre ritkábban érintenek minket. Ilyenkor mindannyian egy közös vágyat dédelgetünk: a meleg ölelésére, a tenger sós illatára, és a napfényes délutánokra, amikor egy frissítő ital társaságában hátra dőlhetünk, feledve az egész éves feszített tempót.

Ilyenkor, amikor a nap fénye már egyre inkább a nyár ígéretét hordozza, gondolataink könnyedén kalandoznak a mediterrán világ felé. Elképzeljük a csillogó tengerpartokat, a napfényben fürdő sikátorokat, és a színekkel, vagy éppen hófehérre meszelt falakkal díszített házakat, amelyek egy varázslatos tájat alkotnak. A spanyol, olasz és görög szigetek már régóta a pihenés és az élet örömeinek szinonimái, ahol a tenger és az emberek közötti kapcsolat sosem szűnik meg. Sokakban a legismertebb úti célok, mint Ibiza, Mallorca, Menorca vagy Formentera képe él, ahol a luxus, a vibráló éjszakai élet és a turizmus szorosan összefonódik. Ám a Földközi-tenger ezer arca között megbújik egy kicsiny, különleges sziget is, amely mintha megállt volna az időben - egy olyan hely, ahol a turisták helyett inkább a macskák uralják a tájat. Ez a titokzatos sziget Spanyolország egyik legkisebb lakott területe, Tabarca, más néven: a macskák szigete.

Pedig ha Spanyolország térképére pillantunk, majd ráközelítünk a délkeleti csücskére, Alicante városától néhány kilométerre a tengerben megpillanthatjuk az alig észrevehető, hosszúkás földdarabot. Ez az aprócska, mindössze 1,8 kilométer hosszú és legszélesebb pontján is csupán 400 méteres sziget a spanyol szárazföldtől csupán néhány kilométerre fekszik, mégis egy egyedülálló, saját világot teremtett magának. Tabarcán, vagy ahogyan sokan a mai napig szólítják, Nueva Tarbacán, azaz Új-Tarbacán mindössze mintegy ötven állandó lakos él, így ez Spanyolország legkisebb állandóan lakott szigete. Ennek ellenére azonban gazdag történelmi és természeti örökséggel rendelkezik, amelyet különállása és elszigeteltsége éppoly hűen őrzött, mint a tenger a part menti korallokat.

Tabarca varázsa abban rejlik, hogy a közeli Costa Blanca nyüzsgő, túlzsúfolt turistaparadicsomával szemben itt megőrizte az eredeti mediterrán hangulat esszenciáját. Ez a bájos sziget Alicante közigazgatási területéhez tartozik, és Santa Pola kikötőjéből naponta többször közlekednek hajók, amelyek gyorsan eljuttatják az utazókat erre a kicsiny, földi édenre. Bár csupán egy rövid vízi távolság választja el a kontinenstől, a sziget különleges atmoszférája és identitása mégis markánsan eltér a part menti forgatag zajától.

A sziget különös története a 18. századba nyúlik vissza, amikor a "Nueva" előtaggal ellátott név, azaz "Új Tabarca" még valódi jelentéssel bírt. Eredetileg ugyanis létezett egy másik Tabarka is, nem a spanyol, hanem a tunéziai partoknál. Az 1500-as években a genovai Lomellini család engedélyt kapott a helyi uralkodóktól, hogy a Tabarka-sziget környékén vörös korallokat halásszanak - ez akkoriban is nagy értéket képviselt. A 18. század közepére a település mintegy kétezer lakost számlált, többségük genovai származású volt. 1741-ben azonban a tunéziai bej, az Oszmán Birodalom helyi uralkodója elfoglalta a szigetet, lakóit rabszolgaságba taszította, és ez az esemény egész Nyugat-Mediterráneumot megrázta.

A spanyol és szardíniai monarchák menedéket nyújtottak azoknak, akik sikeresen elmenekültek, és még váltságdíjat is ajánlottak a foglyok szabadon bocsátásáért. A megmenekült emberek egy része Spanyolországban talált új otthonra – egy kopár, elhagyatott szigeten, amelyet akkoriban Illa Planának, vagyis "lapos szigetnek" hívtak. E sziget neve vált később a mai Nueva Tabarcává, azaz "új Tabarca" névre, amely az elveszett régi sziget emlékét őrzi. Érdekes, hogy a név története 1769-ig egészen más volt; egy legenda szerint Péter apostol is megfordult itt számos utazása során, így a sziget egészen a 18. század végéig Szent Péter-sziget néven volt ismert.

És hogy mindez honnan lehet ennyire ismerős? A legtöbbek számára vélhetően a Tankcsapda legnagyobb slágeréből, a Mennyország touristból, ahol Lukács Laciék (bár koránt sem biztos, hogy nem az olasz vagy éppen a bolgár névrokonra gondolva) a következőképpen vonják párhuzamba a mennyei királysággal a földi paradicsomot

(...) De ha a Szent Péter-szigetekre már eljutottál, akkor tudod, hogy ez a hely tele van varázslatos szépséggel és rejtett kincsekkel. A szigetek felett a kék égbolt és a türkiz víz találkozása lenyűgöző látványt nyújt, és a természet csodái mellett a helyi kultúra is egyedülálló élményt kínál. Az itt élők vendégszeretete és a tradicionális szokások felfedezése garantáltan emlékezetessé teszi az utazást. Az ízek, a színek és a hangok egy olyan kaleidoszkópot alkotnak, amely örökre a szívedbe vésődik.

Az utazása már előre rendezve van.

Természetesen! Íme egy egyedi változat: "Ön a Mennyország felfedezője" Ha szeretnéd, hogy még több részletet vagy kontextust adjak hozzá, csak szólj!

A legjobb szolgáltatást nyújtja!

A település mai arculata nem véletlenszerűen alakult ki, hanem gazdag történelmi örökségének köszönhetően. A kor felvilágosult gondolkodása ihlette a katonai mérnököket, akik gondosan megtervezték a település rácsos utcahálózatát. A széles, derékszögben metsződő utcák, a központi tér, valamint a köré emelt erődítések mind azt a célt szolgálták, hogy a közösség védve legyen a kalózok támadásaitól, amelyek a spanyol partok mentén ebben az időszakban sajnos megszokott jelenségnek számítottak.

Azok a tabarkaiak, akik nem tudtak eljutni Spanyolországba, Szardínia varázslatos szigetén találtak új otthonra. Carlo Emanuele szárd király segítségével új települések születtek San Pietro és Sant'Antioco szigetén. Így alakult meg Carloforte és Calasetta városa, ahol a "tabarchino" nyelvjárás és Tabarka gazdag kulturális öröksége a mai napig él. Az utóbbi években egyre több kezdeményezés indult annak érdekében, hogy a három tabarkai közösség - spanyol, szardíniai és olasz - újra felfedezze egymással való kapcsolatát. 2024-ben például hetvenöt képviselő gyűlt össze Genova közelében, Pegliben, őseik földjén, hogy életre keltsék a kulturális kötelékeket, és felmerült az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára való felterjesztés ötlete is.

Tabarca azonban már így is számos védelmet élvez. 1986-ban az ország első tengeri természetvédelmi területévé nyilvánították, és a sziget kétharmada ma is érintetlenül maradt. A környező vizek, sziklák és kis szigetek menedéket nyújtanak a tengeri élővilág számára, miközben a településként használt harmad lassan alkalmazkodott a turizmushoz. A hagyományos házak egy része vendégházzá alakult, és egyre több látogató érkezik, hogy kiszakadjon a Costa Blanca nyüzsgéséből és megmártózzon Tabarca csendes varázsában.

A legtöbb turista azonban csak egy napra érkezik. A szigeten körülbelül húsz kisvállalkozás működik, amelyek főként az egynapos látogatókra építenek. Nyáron naponta több százan, sőt, a csúcsszezonban akár tízezren is megfordulnak itt, miközben az őszi és téli hónapokban Tabarca ismét elcsendesedik. A sziget ilyenkor szinte teljesen kiürül, és a napsütésben heverésző macskák száma messze meghaladja az emberekét:

A széles, rendezett utcákban ilyenkor csendes béke honol, melyet csupán a tenger hullámainak lágy morajlása és a macskák búgó dorombolása szakít meg.

A sziget lakói gyakran nem tapasztalják meg a nyugalomhoz kapcsolódó kényelmet. Télen a hajójáratok száma drasztikusan csökken, ami miatt sokan a közlekedési nehézségekre és az alapvető szolgáltatások hiányára panaszkodnak. Az idősebb lakosok közül többen kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat, mivel a szárazföldi orvosi ellátás elérése túl bonyolulttá vált. A helyi közösségi szervezet évek óta harcol azért, hogy a tabarcaiak is élvezhessék azokat a kedvezményeket, amelyeket más spanyol szigetek lakói már megkaptak - például a megbízható közlekedési kapcsolatok és a kedvezményes utazási lehetőségek biztosítását.

Éppen ezért a turizmus és a megőrzés közötti kényes egyensúly megtalálása ma Tabarca legnagyobb kihívása. 2025 májusában Alicante városa új rendeletet fogadott el, amelynek célja a sziget építészeti örökségének további védelme. A városi örökségvédelmi hivatal vezetője, José Manuel Pérez szerint jelenleg is nagy hangsúlyt fektetnek a történelmi városrész megőrzésére, és a sziget egyik legkülönlegesebb épületének, az erődtoronynak a jövőbeni hasznosítását is vizsgálják már. Ez az őrtorony egy fél kilométeres, lakatlan, bozótos területen áll magányosan, közel a világítótoronyhoz és a kis temetőhöz - az oda vezető út közben pedig néha tényleg érdemes a horizont csodálása mellett a lábuk elé is nézni, ha nem akarunk orra esni a forró betonon hempergő macskákban.