Egy különleges történet bontakozik ki, amelyben egy 18 éves menekült új otthonra lel egy jószívű családnál. A fiatal lány élete megváltozik, amikor befogadják, és a kapcsolatuk fokozatosan mély barátságból érzelmi kötelékké alakul. A film mögött rejlő iga
Nem mindennapi élmény egy olyan karakter bőrébe bújni, aki a film teljes hossza alatt kizárólag rossz döntéseket hoz, ráadásul mindezt úgy, hogy közben magát jónak tartja. Azok számára, akik nem kedvelik, ha egy film próbára teszi a nézői tűrőképességet, a "Don't Call Me Mama" valószínűleg igazi kihívást jelent majd. Ez a film olyan azonosulásra kényszerít, amely rendkívül kényelmetlen élmény lehet. Ugyanakkor azok a nézők, akik vonzódnak a morálisan vitatható helyzetek hiteles és sokszor frusztráló ábrázolásához, igazi csemegét találhatnak az új norvég drámában. A film a 59. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált, és kétségtelenül izgalmas élményeket kínál.
A film rendezője, Nina Knag, egy valós esemény inspirálta történet keretein belül, egy menekültközpont körüli botrányra építette alkotását – sajnos, az élet nem mentes a sötét foltoktól. Az újságokban felfedezett egy önkéntes történetét, aki egy skandináv országban a menekültközpontban nyújtott segítséget, ám később napvilágra került, hogy több fiatal fiúval is intim kapcsolatba került. Knag azonban csupán alapként használta ezt az eseményt: a „Don’t Call Me Mama” nem egy adott eset részletes rekonstrukciója, hanem egy teljesen fiktív történet, amelynek gyökerei ugyan a valóságban rejlenek, de a cselekmény és a karakterek teljes mértékben a rendező képzeletének szüleményei.
Magyarországról nézve a film kiindulópontja szinte sci-fibe illő. Eva, a norvég kisváros polgármesterének felesége, szabadidejében a menekültek beilleszkedését segítő központban tanít. Ez a tevékenység ráadásul a férjének is jól jön a választások időszakában. Igen, Norvégiában egy politikus nemhogy elveszítene szavazatokat a menekültek támogatásával, hanem éppen ellenkezőleg, szavazatokat nyer. A NER 15 éve után ezt a helyzetet szinte nehezebb elhinnem, mint az új Jurassic World-film cselekményét.
Negyvenes évei elején járó Éva szeme megakad egy fiatal, mindössze 18 éves szír menekülten, Amirban, aki nemcsak feltűnően jóképű, hanem meglepően jól beszél magyarul is – ahogy mondja, „Youtube-ról tanultam”. A lányok iránti vonzalma mellett Éva nagy szenvedélye az irodalom, és Amir érdeklődése is felkeltette a figyelmét. Éva úgy érzi, hogy a fiú szárnyai alá vehetne, hogy segítse őt beilleszkedni az új környezetbe. Amikor azonban kiderül, hogy Amirnek kapacitáshiány miatt el kell költöznie egy másik városba, Éva váratlanul egy merész ajánlattal áll elő: felajánlja, hogy Amir lakjon a házukban, így nem kell elhagynia a várost. A helyzet különlegessé válik, hogy mindezt a férje tudta nélkül teszi, ami újabb bonyodalmakhoz vezethet.
Ami azonban kívülről talán önzetlen segítségnyújtásnak tűnhet, valójában nagyon is az önzés mozgatja. Eva ugyanis teljesen rá van kattanva Amirra, ráadásul a házassága is sérült nemrégiben, amikor kiderült, hogy a férjének viszonya volt - igaz, amikor bekapcsolódunk a filmbe, addigra ezt már elvileg lezárták és megbeszélték. Bár az első lépést végül Amir teszi meg, amikor megcsókolja Evát, kezdettől fogva világos, hogy ő az, aki csábítóként lép fel.
Éva szinte minden gátlását leveti, és teljes mértékben az önző vágyak tüzének adja át magát. Nem foglalkozik a saját magára nézve esetlegesen felmerülő következményekkel, és azzal sem, hogy milyen fájdalmat okozhat ezzel Josteinnek, a férjének, valamint Amirnak. Élete ezen szakaszában csupán az élvezetek hajhászása lebeg a szeme előtt, mintha minden más csak háttérzaj lenne a saját magánszínházában.
Egy emlékezetes jelenet bontakozik ki, amikor Éva és Amir éppen a szenvedély tüzében égnek, amikor váratlanul hazaérkezik Éva férje. Az első gondolata, hogy feleségével töltsön intim pillanatokat, és Éva habozás nélkül, mintha mi sem történt volna, azonnal eleget tesz ennek a vágyának, miközben alig néhány perccel korábban Amir volt az ágyában. Éva eltökélt szándéka, hogy teljesen birtokba vegye Amirt, és amikor észreveszi, hogy a fiú egyre többet társalg a suli egyik lányával, féltékenységében szinte megőrül. Azonnal számon kéri Amirt, megragadva a helyzetet, hogy megmutassa, ki is a valódi irányító a kapcsolatukban.
Nina Knag rendező nem rejti véka alá, hogy a történet végkimenetele nem lesz éppen fényes.
Mivel Éva és Amir nem igazán tudják titokban tartani a kapcsolatukat, világos, hogy előbb-utóbb lelepleződnek. Bár a főszereplővel szinte együtt érezzük, mégis valahol a mélyben várjuk a kudarcát és az erkölcsi összeomlását. Az önző és ostoba döntéseivel, valamint a gátlástalan hazugságaival annyira irritálóvá válik, hogy szinte azt kívánjuk, hogy a lehető legszégyenteljesebb módon bukjon el, és mindent, amit felépített, elveszítsen.
Csakhogy a Don't Call Me Mama nem kívánságműsor. Igen, a baj bekövetkezik, de nem teljesen úgy, ahogy azt gondolnánk. Eva és polgármester férje számára a látszat mindennél fontosabb, és történjék bármi, Eva vérprofi abban, hogy fenntartsa a látszatot. Ha valaki azt feltételezi róla, hogy viszonya lehet Amirral, olyan szintű sértődést képes produkálni, hogy nem ő, hanem az szégyelli el magát, aki felhozta a témát. Eva tudja, hogy ha fény derül az Amirral való viszonyára, akkor mindent elveszíthet, de van valami, amiről eközben sem feledkezhetünk meg.
A film végén ökölbe szorult kézzel állunk, miközben a történtek visszhangzanak a fejünkben. Hajlamosak vagyunk azzal áltatni magunkat, hogy a rossz végül mindig megkapja a méltó büntetését, de a *Don't Call Me Mama* rávilágít arra, hogy ne ringassuk magunkat ilyen hamis illúziókban. Régóta nem éreztem ennyire ellenszenvet egy karakter iránt, mint Eva esetében, és ezért mindenképpen megérdemli a dicséretet Pia Tjelta, aki megformálja őt. Képes kifordulni önmagából, és felfedni az emberi lélek legszégyenletesebb, legönzőbb és leggátlástalanabb aspektusait, miközben látszólag még mindig egy erkölcsi magaslaton áll. Igazi színészi bravúr.
