Bodrogi Gyula szavaival élve: „Most már kilenc évtizede egy nagy gyerek vagyok.”

Valóban itt a tél! A jövő héten újra havazásra készülhetünk, így érdemes felkészülni a fehér tájra.

A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának Tűzoltó utcai Részlege egy különleges jótékonysági akciót indított el, amelynek célja egy új MRI készülék beszerzése. A kampányhoz Bordogi Gyulát kérték fel, hogy szerepeljen a felhívást népszerűsítő kisfilmben. A forgatásra a Blikk is meghívást kapott, így lehetőségünk nyílt, hogy személyesen is beszélgessünk a legendás színművésszel.

Természetesen! Íme egy egyedibb megfogalmazás: - Rendkívül fontos számomra, hogy bármikor, amikor csak lehetőség adódik, segítsek, különösen, ha gyerekekről van szó. Ez a téma mindig különleges helyet foglal el a szívemben, és éppen ezért vagyok itt most is. Jelenleg egy új MRI gép beszerzésére gyűjtünk, mert a meglévő eszközünk, bár folyamatosan üzemel, sajnos még így is elégtelen a szükségleteinkhez képest.

Mennyire helyeződik a gyerekek igényeire a középpontba?

Annyira, hogy magam is egy hatalmas gyerek vagyok már 90 éve. Folyamatosan arra törekszem, hogy ezt a gyermeki énemet megőrizzem, mert a gyerek még fogalma sincs arról, milyen nehézségek leselkednek rá az élet útján, és hisz a csodákban, a mesék varázsában. Talán ezért is tudok olyan könnyen kapcsolatba lépni a kicsikkel.

Önnek milyen gyermekkora volt?

Nagyszerű, úgy tűnik, hogy az életem tele volt boldogsággal. A szüleim odaadó szeretettel neveltek minket. A nagymamám otthon tartózkodott, míg apám tehetséges építész volt. Élénken emlékszem, hogy mindent megkaptunk, amire szükségünk volt, és nővéremmel, valamint húgommal együtt sosem éreztük a hiányt.

Milyen információk állnak rendelkezésre a testvéreiről?

Van egy húgom, Erzsi, aki még csak 76 éves, tehát jóval fiatalabb nálam. A nővérem, Zsuzsa, már 94 esztendős, de - hála a jó sorsnak - még mindig közöttünk van. Jelenleg az Olajág Idősek Otthonában él, ahol egy kényelmes lakosztályt bérelt, és remek ellátásban részesül. Három gyermekét gyakran látogatják, és időnként én is betérek hozzá, hogy együtt töltsünk egy kis időt. Telefonon viszont szinte mindig beszélünk, és ez nagyon fontos számunkra. Mindkét nővérém tanári pályát választott, míg én, aki szintén a matek és fizika területén indultam, végül a színház világában találtam meg a helyem.

Mikor először megfogalmazódott bennem a színészet iránti vonzalom, egy varázslatos pillanatot éltem át. Emlékszem, hogy gyermekként az iskolai színdarab egyik szereplője voltam, és amikor a függöny felgördült, a világ egy másik dimenziójába léptem. A fények, a zene, és a közönség izgatott moraja mind-mind egy különleges élményt nyújtott. Az az érzés, hogy más bőrébe bújhatok, és egy teljesen új történetet mesélhetek el, magával ragadott. Ez a pillanat indította el bennem a színészet iránti szenvedélyt, és azóta is keresem azokat a lehetőségeket, amelyek révén kifejezhetem magam a színpadon.

- Az, amikor legelőször azt éreztem, hogy én valóban vagyok. A József Attila Színházban történt, az első szerepem volt, és nyilvános főpróbán találkoztam az igazi közönséggel. Ez a pillanat örökre megmarad. Egyébként teljesen véletlenül keveredtem a szakmába. Azt szoktam mondani, nem én választottam ezt a pályát, hanem a pálya választott engem. Már 66 éve.

Volt a szakmában olyan, aki segítette vagy inspirálta?

Azok, akikkel együtt játszottam, mindannyian óriási támogatást nyújtottak számomra. Rengetegen voltak, és most megpróbálom őket néhány névvel megemlíteni, de biztosan kihagyok valakit. Básti Lajos például a beszédművészet rejtelmeit tanította meg nekem, míg Várkonyi Zoltán volt az, aki az egész szakmához vezetett el. Mészáros Ági pedig a naivság és romlottság csodálatos egyensúlyát mutatta meg, amit színészként olykor el kell játszani. Nem feledkezhetünk meg Dajka Margitról, Kis Manyiról és Pécsi Sándorról sem... Tényleg reggelig sorolhatnám őket. Hihetetlenül szerettem mindannyian, és szívfájdító, hogy mindannyiukat már el kellett búcsúznom.

Ehhez a pályához hozzátartoznak az előadások utáni koccintások, mulatságok. Ezekben volt része?

Valóban, voltak emlékezetes estéink. Az előadás után rendszerint a Fészek Klubba vetődtünk, ami szinte már a mindennapjaink része volt. Ott beszélgettünk, nevetgéltünk, és felfedeztük a világot egymás mellett. Az, hogy a másnapi munkánk milyen volt, mindig meghatározta, hol zártuk le az estét: a Bosnyák téren vagy a Pipacs Bárban. Ezek az esték tele voltak élményekkel, és minden alkalommal friss hírekkel gazdagodtunk a barátainktól. Manapság, sajnos, a fiatal színészek nem élvezhetik ezt a közösségi életet. Az italok koccintása sem maradt el, hiszen ez az élmények része volt. Én viszont hihetetlenül szerencsés vagyok, mert ha éppen játszom vagy vezetek, a szervezetem egyszerűen nem engedi meg, hogy igyak. Olykor úgy éreztem, hogy elvesztem a térben, de amikor a színpadon álltam, ez sosem fordult elő. Ez volt a határ, amit sosem léptem át.

Voith Ági színésznő és párja örömmel üdvözölték kisfiukat, Ádámot. Azt beszélik, hogy a színésznő nem tervezett több gyermeket, hiszen az anyaság csodálatos élménye mellett szeretné megőrizni a családjuk intimitását és harmóniáját. Mindez azonban csak találgatás, hiszen a jövő mindig tartogathat meglepetéseket.

Mindig is vágytam arra, hogy édesapa legyek, és örömmel mondhatom, hogy ez az álmom valósággá vált. Ádám egy igazán csodálatos kisfiú, akire büszke vagyok. Az élet különös fordulatai révén találkoztam Angélával (Vass Angéla modell - A szerk.), akivel közöttünk sosem merült fel a téma, hiszen neki is két fia van az előző kapcsolatából. Nagyon jól megértjük egymást, és az ő gyermekeivel is szoros kötelék alakult ki, amit igazán értékelek. Szeretem őket, és örömmel tölt el, hogy egy nagyobb családban élhetünk együtt.

Mennyit játszik? Mivel tölti el a szabadidejét?

Havonta hat fellépésem van, és ezen kívül szoktam még 1-2 tévés szereplést is vállalni. Ez a menetrend számomra kényelmes, éppen annyit jelent, amennyi még nem terhel túl, viszont elég időt biztosít a pihenésre. Emellett imádok vadászni is. Ha pedig hosszabb szünet adódik, Angélával együtt felfedezzük az országot; leginkább belföldi kiruccanásokat tervezünk, de néha a szomszédos országokban is kalandozunk. Messze földekre már ritkábban utazunk.

Ha már épp egy klinikán vagyunk, adódik a kérdés: önnek mennyire fontos az egészsége megőrzése?

Nagyon fontos számomra, hogy a Jóisten és az őrző angyalaim mindig mellettem álljanak, és segítenek abban, hogy minden rendben legyen az életemben. Az utóbbi években nem volt mentes a nehézségektől az utam, de mindig ott voltak mellettem ők és az orvosaim, akikre támaszkodhattam. Mostanra a dolgok jól alakulnak, persze néha érzem, hogy a vállam, a derekam és a lábam egy kicsit fáj, de ez már csak apróság. Folyton imádkozom, hogy a kaszás ne kopogtasson túl korán. Szerencsés vagyok, mert a Bodrogi család tagjai hosszú életet élnek, és a genetikánk is kedvező. A szüleim mindketten a nyolcvanas éveikben hagyták el ezt a világot, és megélték a háború borzalmait, '56-ot és még sok mást, ami nagyon megviselte őket. Kisgyermekként nem értettem meg mindezt, de a szüleimnek mindig gondoskodniuk kellett rólunk, az otthonunkról és a biztonságunkról, még a legnehezebb időkben is.