A Bokros-csomag újbóli életre keltése: A Tisza környékén újraindul a változás!

A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/magyarorszag/hatraarc-1075653/

Az ember olyan érzéssel vág neki a múlt felé, mintha egy időgép fedélzetén ült volna, amikor felfedezi, hogy a legnagyobb ellenzéki párt titkos tervei kiszivárogtak a sajtóban. Az egyik előzetes bejelentés szerint az oktatási rendszer megújítása és a demográfiai trendekre való hivatkozás ürügyén újabb iskolabezárásokra készülnek – ismételten.

Bizonyára sok oktatáskutató emlékszik arra, hány hullámot kellett megélnie a magyar társadalomnak és a pedagógusszakmának. Az első ilyen jelentős átalakulás a hetvenes években indult, amikor az MSZMP bevezette a körzetesítés fogalmát, mely új, szerepkör nélküli települések létrejöttét hirdette. Ennek következtében több száz iskolát zártak be, ezzel pedig súlyosan veszélyeztették a kisebb falvak életképességét.

A felszámolási láz legújabb hulláma szoros kapcsolatban áll az 1995-ben bevezetett Bokros-csomaggal és a liberális oktatáspolitikával. A baloldali kormányzat a csökkenő gyermeklétszámot és a finanszírozási problémákat említette indokként az iskolák bezárására és összevonására, ám egyértelmű volt, hogy a Horn-kormány a világbanki elvárásoknak próbált megfelelni, amelyek a közszolgáltatások csökkentését szorgalmazták. Érdemes megjegyezni, hogy ezeket a követeléseket az Antall-kormány határozottan elutasította.

Fontos tisztázni: a bezárások nem csupán a kis falusi iskolákat érintették. Számtalan megyeszékhely és a főváros intézményei is kénytelenek voltak lehúzni a rolót. Ezek között találhatók általános iskolák, gimnáziumok és szakiskolák is. Az eladósodott önkormányzatok számára már nem volt lehetőség a működtetésükre.

Összesített adat ugyan nincs, de csak 2006-ben a sok száz iskola bezárásával közel háromezer pedagógus került utcára vagy vonult idő előtt nyugdíjba. Az egyetemekről, főiskolákról a munka világába lépő pedagógusjelölteknek pedig esélyük sem volt rá, hogy tanítói vagy tanári állást találjanak. A gyerekek, még a 6-7 évesek is, beletörtek abba, hogy napi több órát vonatozzanak vagy buszozzanak, ha iskolába akarnak járni. A hangos szülői tiltakozások és tüntetések gyakorlatilag nem hoztak eredményt. A balliberális kormányok hajthatatlanok voltak. Maradtak a nagy osztálylétszámmal dolgozó gyerekgyárak, és egész nemzedékek tűntek el a pedagóguspályáról. Mindez nyilván hozzájárult a Fidesz-KDNP pártszövetség 2010-es kétharmados győzelméhez.

A jobboldali fordulat radikális átalakulást hozott az iskolák helyzetében. Az újonnan hatalomra került kormány világossá tette, hogy a közoktatás állami feladatként van kezelve. Ennek következtében az iskolák kiszabadultak az önkormányzati finanszírozási nehézségek szorításából. A fizetések időben érkeztek, és a megkezdett, jelenleg is folyamatban lévő intézményfejlesztések révén a tanítási körülmények jelentősen javultak. Számos településen az újranyitott állami iskolák mellett szülői kezdeményezésre az egyházak is bekapcsolódtak az iskola fenntartásába, vállalva a kötelezettségeket.

Mindez nyilván tűrhetetlen a Tisza Párt "szakértői" számára. Ám különös módon nem ők érvelnek az intézmények megritkítása mellett. Ezt a feladatot átvette tőlük a mintegy ötezer tagot számláló, baloldali kötődésű Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). A köznevelésben egyébként közel 150 ezer pedagógus dolgozik.

Totyik is elismeri, hogy a szerkezeti reform, amelyet elkerülhetetlennek tartanak, fájdalmas következményekkel jár majd az egész társadalom számára. Ennek megfelelően rendkívül alapos tervezésre és széleskörű egyeztetésekre van szükség a települések, a pedagógusok és az oktatási kutatók körében. A szakszervezet számára így az a feladat, hogy felkészítse tagjait az elkerülhetetlen változásokra, és ahogy a nyilatkozatokból is kiderül, a közelgő liberális fordulatra is. Ez természetesen a Nemzeti alaptantervet sem kerülheti el.

A tiszás szakértők és az érdekvédők vélhetően nem értesültek arról, hogy a korábbi baloldali-liberális szellemben levezényelt iskolabezárások és összevonások milyen óriási társadalmi károkat okoztak. Valószínűleg arról sincs tudomásuk, hogy a hagyományosan liberális oktatási rendszert működtető államok oktatáskutatói, pszichológusai, sőt a NATO szakemberei azért kongatják a vészharangot, mert a liberális iskola nem készíti fel a gyerekeket az életre.

A konzervatív fordulat révén nekünk sikerült elkerülni a liberális zsákutcát. Nem érdemes elhinni, hogy egy sokadszorra ismételt próbálkozás ezúttal jó eredményt hozhat.

Horváth Pétert, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökét arról kérdeztük, hogyan ítéli meg az ellenzéki oldalon meghirdetett iskolabezárási terveket.

A magyar közoktatás az elmúlt ötven év során számos iskolabezárási hullámot élt át. Ön véleménye szerint a demográfiai trendek tényleg indokolják egy újabb bezárási sorozat szükségességét?

- Ha pusztán a racionalitás felől közelítenénk meg a kérdést, akkor az lenne célszerű, hogy minden településen jól felszerelt iskola és megfelelően felkészült pedagógusok oktassák a gyerekeket, akik 15-20 fős osztályokban tanulhatnak. Ez nem csak a tanulást, a szocializációt is támogatja, és a felnőtt életre való felkészülést is segíti. Ám a gazdasági racionalitás mellett mindenféleképpen érvényesülniük kell más megfontolásoknak is. Alsó tagozatban, vagyis az első négy évben, amikor a kisdiákokban kifejlődnek a sikeres iskolai előmenetelhez szükséges alapkészségek, meg kell teremteni a szükséges feltételeket. Felsőben természetesen érdemes mérlegelni, miként folytatódjék az oktatás. Milyenek a közlekedési viszonyok, hogyan jutnak el a gyerekek az iskolába, miként lehet szervezni a pedagógusok munkáját, mit kell tenni azért, hogy a gyerekek könnyen beilleszkedjenek egy nagyobb közösségbe, és ne veszítsék el a szülőfalujukhoz fűződő kötődéseiket.

A 90-es években tapasztalt iskolabezárási hullám során a szabad demokrata kormányzat jelentős számú tanárt bocsátott el, ami mély nyomot hagyott a hazai oktatási rendszerben. Ha ma újra hasonló intézkedésekre lenne szükség, valószínűleg hasonló következményekkel kellene szembenéznünk. Az oktatási intézmények bezárása és a pedagógusok elbocsátása nemcsak az oktatás minőségét csökkentené, hanem a diákok jövőjét is veszélyeztetné, továbbá a közösségek szövetét is megingathatná. Ezen felül a pedagógushiány tovább súlyosbodhatna, ami hosszú távon komoly társadalmi problémákat okozhatna. Az ilyen lépések hatásait alaposan mérlegelni kellene, hiszen a jövő generációinak képzése nem engedheti meg a hirtelen és megfontolatlan döntéseket.

- Ez attól függ, milyen mélységű lenne a bezárási kampány. Nyilván ha nagyobb iskola-összevonások lennének, az akár elbocsátásokkal is járhatna, azonban nem szabad megkockáztatni még egyszer azt, ami a Bokros-csomagnál megtörtént. Akkor felemelték az óraszámokat és a nyugdíjkorhatárt, az újonnan végzett pedagógusok nem tudtak elhelyezkedni a pályán. Egy egész nemzedék elveszett a közoktatás számára. Különösen most, amikor a bérrendezés hatására évről évre több pedagógusjelölt végez az egyetemeken, a pályaelhagyás gyakorlatilag megszűnt. Egy ilyen helyzet lehetőséget adhat arra is, hogy csökkenjen a pedagógusok kötelező tanítási óráinak száma. A mi célkitűzéseink között is szerepel a heti 24-es óraszám tízszázalékos csökkentése, de jelenleg be kellett látnunk, hogy ez a pedagóguslétszám kénytelen ilyen óraszámmal dolgozni, hogy el tudjuk látni az oktatást mint közfeladatot.

- A kiszivárgott hírek szerint az ellenzéki tervek között ott van az is, hogy az iskolák visszakerüljenek az önkormányzatok fenntartásába. Ez milyen következményekkel járna?

2012 előtt az iskolák fenntartása valóban az önkormányzatok feladata volt. Különböző anyagi helyzetű önkormányzatok működtek: voltak közöttük olyanok, amelyek komoly erőforrásokat fordítottak az oktatás minőségének javítására, míg mások, szegénység vagy eladósodás miatt, nem tudtak megfelelő színvonalat biztosítani. Sok esetben a helyi vezetés tagjai között nem akadtak olyan szakemberek, akik elég figyelmet tudtak volna szentelni az oktatási ügyeknek. Ezért úgy vélem, hogy az a követelés, amely az iskolák önkormányzatoknak való visszaadására irányul, túlzottan leegyszerűsítő. Én magam sokat utazom az országban, és rendszeresen találkozom polgármesterekkel. Tapasztalataim szerint nem igazán van közöttük elragadtatás az intézmények visszaszerzésével kapcsolatban.

Az ellenzéki oldalon gyakran hallani, hogy a közoktatás válságban van. Ezzel szemben a munkaerőpiaci tapasztalatok, mind belföldön, mind nemzetközi szinten, azt mutatják, hogy a hazai oktatási rendszerből kikerülő fiatalok jól képzettek és kulturáltak. Hogyan lehetséges ez az ellentmondás?

Amikor az ember ilyen véleményekkel találkozik, könnyen az a benyomás alakul ki, hogy az iskolákban megfáradt, kiégett pedagógusok dolgoznak, akikkel együtt a gyerekek is elvesztették a lelkesedésüket. Az iskolák világa sötétnek tűnik a kritikák tükrében. Azonban, aki ilyen megállapításokat tesz, valószínűleg nem ismeri a helyzet valóságtartalmát; véleményeit inkább ideológiai vagy politikai állásfoglalásai befolyásolják. Az igazság az, hogy a legutóbbi béremelések jelentős mértékben javítottak a pedagógusok hangulatán, hiszen az anyagi elismerés azt üzeni, hogy a társadalom értékeli a tanárok munkáját. Ráadásul a gyerekeink nemcsak a versenyeken állják meg a helyüket, hanem a hazai és nemzetközi munkaerőpiacon is megállják a helyüket, akár informatikai, műszaki vagy humán területeken.