**Boldogság vagy boldogulás: Iskolaválasztási dilemmák kisvárosi környezetben** A kisvárosi élet sajátos kihívásokat és lehetőségeket kínál, különösen az iskolaválasztás terén. A szülők gyakran szembesülnek azzal a nehéz kérdéssel, hogy gyermekük boldogs

Az eddigi kutatások főként nagyvárosi környezetben vizsgálták az iskolaválasztás folyamatát, ahol a választék széles spektruma áll a szülők rendelkezésére. Sokkal kevesebb tudásunk van azonban arról, hogy mi történik olyan kisvárosi, falusi környezetekben, ahol az elérhető oktatási intézmények választéka jóval szűkösebb.

A 2022-23-as etnográfiai kutatásunk célja az volt, hogy feltárjuk, miként jelennek meg a dilemmák kisvárosi környezetben Magyarország egyik hátrányos helyzetű régiójában. Mivel szakmánkból adódóan nem csupán az anyai kétségek érzelmi aspektusaira vagy a közbeszédben gyakran „túlaggódásnak” titulált jelenség pszichológiai működésére összpontosítottunk, hanem arra a mélyebb kérdésre, hogy miért tulajdonítunk ekkora jelentőséget az iskolaválasztásnak. Kutatásunk során arra is figyeltünk, hogy a különböző társadalmi, gazdasági és kulturális folyamatok hogyan formálják ezt a komplex helyzetet.

Az iskolaválasztás körüli szülői dilemmák nem csupán egyedülálló jelenségek, hanem szoros kapcsolatban állnak számos globális trenddel és társadalmi folyamattal.

Ezek a folyamatok természetesen országonként eltérő hangsúlyokkal zajlanak, hiszen a világgazdaság különböző pozíciókat betöltő, valamint eltérő társadalomtörténeti háttérrel bíró államok jellemzik.

Magyarországon az oktatási intézmények privatizálása nem vált domináló tényezővé, mégis a rendszerváltás után a szabad iskolaválasztás kialakította az oktatási intézmények "piacát". Az alulfinanszírozottság problémája szintén folyamatosan jelen volt a kormányzati ciklusok során a 90-es évektől napjainkig. 2010 után azonban új irányt vett a helyzet: megnövekedett az egyházi fenntartású intézmények száma, miközben a magán- és alapítványi iskolák is egyre népszerűbbé váltak.

A folyamatosan bővülő kínálat és a fokozódó verseny kihívásaival szemben a szülőknek kulcsszerepük van abban, hogy tudatos és átgondolt döntéseket hozzanak az oktatás "szabad" piacán. Ez a folyamat egyre nagyobb terhet ró a családokra, hiszen a társadalmi státusz megőrzése érdekében gyakran szükségessé válik a különórák számának növelése, magántanárok alkalmazása, sőt sok esetben a külföldi továbbtanulás lehetőségeinek kihasználása is.

A jövő biztosítása érdekében a szülők vállán nehezedik a felelősség, de emellett egy másik, aggasztó gondolat is foglalkoztatja őket: vajon a gyermekeikre háruló egyre növekvő terhek, mint a számos szabadidős tevékenység és a tanulmányi követelmények, nem járulnak-e hozzá boldogságuk és mentális egészségük romlásához. Nemzetközi kutatások bebizonyították, hogy a gyermekek jövőjének sikeressége és jelenlegi boldogsága közötti kapcsolat a szülői attitűdök globális átalakulásának következménye, vagyis a jelenség a szülőség új megközelítéseinek két különböző aspektusa.

A 90-es évek végén a gyermekekről kialakított nézetek, valamint a szülők szerepe és felelőssége radikális változásokon mentek keresztül.

Ahogy a gyerekek szerepe a társadalomban egyre fontosabbá válik, úgy a szülők is kulcsszereplőkké lépnek elő, felelősségteljesen formálva gyermekeik jövőjét és mentális jólétét. A pszichológiai megközelítések széles körű elterjedésével a szülők minden egyes döntésének és érzelmi reakciójának jelentős hatása van a gyermek fejlődésére. Így a legapróbb döntések, mint például a szoptatás, altatás vagy etetés, új értelmet nyernek, és különös súlyt kapnak. Ráadásul a gyermek jövőjét meghatározó iskolaválasztás kérdése még inkább felerősíti a szülői döntések tétjét.

A fokozódó versenyhelyzetben a szülőknek nem csupán a hagyományos szerepükre kell támaszkodniuk; szakértőkké kell válniuk, hogy a döntések tengerében eligibilis és tudatos választásokat tudjanak hozni. Ezen kívül elengedhetetlen, hogy tudatában legyenek azoknak a kockázatoknak, amelyek gyermekük boldogságát és jövőbeli sikerét fenyegethetik. A szülőség ma már nem csupán egy egyszerű feladat, hanem egy komoly, gyermekközpontú, szakmai irányítású és rendkívül munkaigényes kihívás, amely jelentős érzelmi és pénzügyi ráfordítást igényel.

A szakirodalom az intenzív szülőséget olyan gyermeknevelési megközelítésként említi, amelyet főként a vizsgált országok középosztályaiban figyeltek meg. Ez a társadalmi réteg rendelkezik a szükséges anyagi háttérrel ahhoz, hogy ezt a rendkívül erőforrás-igényes módszert alkalmazza a gyermekeik nevelésében.

Kutatásunk éppen arra volt kíváncsi, hogy hogyan jelenik meg ez a szülői gyakorlat az iskolaválasztás kapcsán olyan csoportoknál, akik középosztálybeli helyzete sérülékenyebb, vagy azoknál, akik csak aspirálnak erre a pozícióra.

Az iskolaválasztás jelentősége napjainkban egyre inkább felerősödik, hiszen a döntés nem csupán egyéni szinten, hanem szélesebb gazdasági és társadalmi kontextusban is értelmezhető. E folyamatok során a szülők számára egy kettős nyomás jelentkezik: egyrészt felelősek a gyermekük jövőbeli lehetőségeinek biztosításáért a megválasztott iskola révén, másrészt nem szabad elfelejteniük a gyermekkor fontosságát, vagyis a gyermek jelenbeli boldogságának megőrzését is szem előtt kell tartaniuk. A szülők helyzete azonban alapvetően eltérő lehet, attól függően, hogy milyen erőforrásokkal rendelkeznek, valamint milyen lehetőségek és korlátok állnak rendelkezésükre az adott településen. Például a kutatásunk által vizsgált periférikus kisvárosban nem csupán az iskolák közötti választék korlátozott, hanem a magas presztízsű munkahelyek száma is meglehetősen alacsony. Ennek ellenére azt tapasztaltuk, hogy az iskolaválasztás jelentősége itt is rendkívül magas a szülők számára, akik mindent megtesznek, hogy gyermekeik számára a legjobb lehetőségeket biztosítsák.

Elemzésünk során két jelentős társadalmi rétegre helyeztük a fókuszt, amelyek alapvetően formálják a kisváros közösségi dinamizmusát. Az első csoport a helyi középosztálybeli szülőkből áll, akik a városban a domináns többségi társadalom képviselői. Itt a középosztálybelinek számító egyének általában diplomával vagy érettségivel rendelkeznek, szellemi foglalkozásokat űznek, és a város kedvezőbb környékein élnek. Ezen felül jelentős helyi kapcsolati tőkével bírnak, és tipikusan nem roma származásúak. Az etnikai hovatartozás kérdése különösen fontosnak bizonyult, mivel a város társadalmi struktúrája a roma és nem roma csoportok közötti megkülönböztetés mentén is szerveződik. A legszegényebb rétegekben a roma lakosság aránya kiemelkedően magas, míg a középosztálybeli státusz jellemzően a többségi társadalomhoz kapcsolódik a helyiek szemében.

Mindezek ellenére a városban megjelent egy jelentős létszámú roma közösség, akik nyilvánvalóan a középosztálybeli státusz elérésére törekednek, sőt, néhányan már el is jutottak ehhez a célhoz. E csoport tagjai jellemzően rendelkeznek szakképzettséggel, sokan közülük érettségivel is, stabil jövedelemmel és lakhatással bírnak, és nem a roma szegregált területeken élnek. Emellett jelentős kapcsolati hálót alakítottak ki a többségi társadalom tagjaival is. A másik kutatott csoportunk tehát e "középosztályba emelkedő" roma szülőkből állt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a két csoport eltérő társadalmi helyzete és etnikai hovatartozása milyen különbségeket mutat az iskolaválasztási stratégiákban.

Kutatásunkban azt találtuk, hogy a szülői stratégiákban társadalmi háttértől függetlenül kiemelt szerepet kapott az iskolaválasztás, mely egy hosszasabb, sok energiát és időt igénylő, dilemmákkal teli folyamat volt. A különbség a két csoport között sokkal inkább az iskolaválasztás tétjében ragadható meg, hiszen míg a roma anyák számára a fő szándék, hogy gyermekeiket társadalmilag felfele ívelő mobilitási pályára állítsák, a többségi szülők célja a státuszreprodukció volt, vagyis, hogy gyermekeik "legalább annyit" elérjenek, mint ők. Az iskolaválasztás mindkét törekvésben kulcsmozzanattá válik.

A középosztálybeli többségi és középosztályba aspiráló roma anyák iskolakeresése sok tekintetben eltérő, de közelről szemügyre véve nagyon is hasonló alapdilemma körül forgott. A dilemmát így foglalhatjuk össze:

Választás elé állítják őket: a gyermek jövőbeli sikerét biztosíthatják, akár a gyerekkorának örömeit is háttérbe szorítva a sokféle elfoglaltsággal és különórával, vagy inkább a jelen pillanat boldogságára és mentális jólétére összpontosítanak.

Mindkét csoport esetében a szülőket egy közös alapdilemma foglalkoztatta, azonban a társadalmi háttér különbségei miatt ezt eltérő módon értelmezték, és a helyzet számukra különböző súlyú tételként jelentkezett.

A középosztálybeli anyák többsége szívesen választotta volna az ún. "gyermekközpontú" iskolát, amely az oktatást a gyerekek életkorához és pszichológiai igényeihez igazítja. E fogalom alatt olyan iskolai környezetet képzeltek el, ahol a tanítás "gyermekléptékű", elfogadó és játékos formában zajlik. A pedagógusok "tyúkanyó" szerepét öltik magukra, gondoskodva a diákokról, miközben az osztályok kis létszámúak, hogy minden gyermek egyéni figyelmet kaphasson. Ezzel szemben elutasítják a "versenyistállók" koncepcióját, ahol csupán a tehetséges diákokkal foglalkoznak, míg a többiek háttérbe szorulnak. A gyermekközpontú oktatás tehát a többségi anyák számára leginkább pszichológiai szempontokkal volt leírható, hangsúlyozva a gyermekek egyedi szükségleteinek fontosságát.

A roma anyák hasonlóképpen "gyermekközpontú" intézményeket kerestek gyermekeik számára, ám ezt más szavakkal fogalmazták meg. Narratívájukban a pszichológiai fogalmak nem játszottak kulcsszerepet, míg az etnikai aspektusok annál inkább előtérbe kerültek. Számukra a "barátságos", "gyermekközpontú" iskola fogalma olyan intézményt jelentett, amely ismerős környezetben működik, ahol a gyermekek többsége roma származású. Olyan helyet kerestek, amelyet a szülők már saját gyermekként is jól ismertek, ahol közvetlen, személyes kapcsolat alakulhat ki a pedagógusokkal, így minimálisra csökkentve az etnikai alapú kirekesztés lehetőségét. Számukra tehát a "gyermekközpontúság" azt jelentette, hogy a származásukkal járó hátrányokat és megkülönböztetéseket a lehető legkisebbre csökkentsék.

A pszichológiai és etnikai terminológiákban megjelenő "gyermekközpontúság" a szülői döntéshozatal során olyan aspektusként tűnt fel, amely potenciálisan veszélyeztetheti a gyermek jövőbeli sikerességét.

A "gyermekközpontúság" fogalma kétségtelenül vonzó lehetett a roma anyák számára, azonban sokan úgy érezték, hogy az etnikai szempontból értelmezett gyermekközpontúság ára túl magas lehet, mivel ez kockázatot jelenthet gyermekük jövőjére nézve. Az ilyen jellegű iskolák általában szegregált, alacsony presztízsű intézmények, amelyek továbbtanulási mutatói nem éppen kedvezőek, és a szegénységgel kapcsolatos problémák is gyakran súlyosbítják a helyzetet (lemorzsolódás, drogproblémák, korai gyermekvállalás). A roma szülők sok esetben kifejezték aggodalmukat, miszerint a vágyott ismerős környezet valójában visszahúzhatja gyermekeiket a szegénység romboló hatásaiba. Így a szülők számára világossá vált, hogy a gyermekük jelenlegi boldogsága és jövőbeli sikeressége között ellentmondásos viszony áll fenn.

A többségi anyák hasonló kihívásokkal szembesültek. Sokan, bár aggodalommal telve a gyermekük jövője miatt, végül az "erős" iskolát választották. Számosan kifejezték kétségeiket, hiszen ezek az intézmények gyakran teljesítményorientáltak és versengő légkört árasztanak, ahol a tehetősebb szülők elvárásai és fogyasztói attitűdjeik nyomás alá helyezik a szerényebb körülmények között élő családokat. Ráadásul, kisvárosi környezetben a legnagyobb presztízsű iskolák gyakran a távolabbi, szomszédos nagyvárosokban találhatók, ami további érzelmi és anyagi terheket ró a családokra.

A roma szülőkhöz hasonlóan a többségi szülők is egy nehéz döntés előtt álltak: vajon érdemes-e gyermekük jelenlegi jólétéért cserébe a jövőbeli előnyöket, például a magas színvonalú oktatás lehetőségét, illetve a későbbi sikeres életet "feláldozni"?

A fent említett dilemma feszültsége nem marad észrevétlen a helyi intézmények előtt, még ha nem is fogalmazzák meg így a helyzetet. Egy elnéptelenedő kisváros, mint a vizsgált település, iskolái között éles verseny zajlik a "jó" diákokért – azaz azokért, akik megfelelő társadalmi háttérrel rendelkeznek, és lehetőleg neurotipikusok, vagyis nem szenvednek tanulási vagy magatartási problémáktól. Ennek következtében a helyben elismert, teljesítményorientált iskola azt hirdeti, hogy a jelenbeli boldogság és a jövőbeli siker kéz a kézben járhat. Ennek érdekében az első évfolyamban három osztály közül az egyiket kis létszámmal, egy különálló, barátságos légkörű épületben, kedves tanítónők vezetésével indítják. Az ilyen kezdeményezések ellenére azonban a jelenbeli boldogság és a jövőbeli siker elvárásai nehezen összeegyeztethetők a jelenlegi oktatási keretrendszer korlátaival.

A diákok iskolaválasztási problémája különös fényben ragyog meg Magyarország egyik, a globális kapitalizmus félperifériájába tartozó kisvárosában, ahol a fellendülés reményei csekélyek. Itt a "versenyképes" iskolák a gyerekek fejlődésével párhuzamosan egyre távolabb kerülnek, nem csupán földrajzi, hanem társadalmi értelemben is. A köztudatban élő távolságok költségeit pedig a közpolitika nem orvosolja, így ezek a távolságok gyakran áthidalhatatlanná válnak. A roma és nem roma közösségek számára a távoli nagyvárosok nem csupán drágák, hanem a veszélyek miatt is elrettentőek, hiszen az albérletek költségei magasak, és a társadalmi kapcsolatok kiismerése is komoly kihívások elé állítja őket.

Fontos kiemelni, hogy bár az alapvető probléma mindkét csoport számára azonos, a feltörekvő roma szülők esetében a helytelen választás következményei sokkal súlyosabbak lehetnek. Rossz döntés esetén gyermekeik a társadalmi kirekesztés és a mélyszegénység szorításába kerülhetnek, ami megnöveli a kockázatokat és a nehézségeket.

A szülők folyamatosan próbálnak eligibilisen navigálni a létező közpolitikai keretek és gazdasági lehetőségek között, hogy valamilyen módon enyhítsék a feszültségeket. Interjúalanyaink, függetlenül a származásuktól, gyakran a helyben maradást látják a legfőbb megoldásnak. Számukra a helyi vagy könnyen elérhető nagyvárosi oktatási intézmények választása nemcsak érzelmi, hanem anyagi szempontból is jelentős előnyöket hoz, hiszen így elkerülhetők a távolságból adódó költségek és stresszek.

A szülők választásait nyilvánvalóan erősen formálja az éppen hatalmon lévő kormány oktatáspolitikai irányvonala.

A fenti dilemmára a magyar állam jelenleg leginkább a technikumok révén igyekszik válaszokat adni azok számára, akik, akárcsak a kisvárosi szülők, nem rendelkeznek elegendő erőforrással ahhoz, hogy a boldogság és a boldogulás közötti feszültséget feloldják.

Az újraiparosítás útjára állított gazdaságpolitika, az értelmiségiekkel szembeni gyanakvó attitűd, a "munkaalapú társadalom" ideálját követő koncepciók mind-mind "lecsorognak" a szülői választások szintjére.

Bár a legtöbb szülő igyekszik alaposan mérlegelni az iskolaválasztást, hogy a gyermeke a lehető legjobb oktatási környezetet kapja, sokan végül a nyolcadik osztályra csak az "elég jó" opcióval elégednek meg. Ez gyakran a közeli, vagy könnyen elérhető technikumot jelenti, amely bár nem feltétlenül a legideálisabb, mégis praktikus választásnak tűnik a család számára.

Összegzésként megállapítható, hogy kutatásunk rámutatott arra, hogy egy periférikus kisvárosban élő szülők számára az iskolaválasztás folyamata szorosan összefonódik a "boldogság" és a "boldogulás" kérdéseivel, függetlenül a társadalmi háttértől.

A szülők előtt álló kihívások a globális kapitalizmus egyre élesebb versenyében kettős terhet jelentenek: a kiválasztott iskola feladata, hogy egyszerre támogassa a gyermek jövőbeli sikerét és jelenlegi boldogságát.

Úgy tűnik, azonban, hogy a jelenlegi oktatási rendszerben ez a két szempont nehezen összeegyeztethető. Nem véletlen, hogy a nagyvárosi felsőközéposztályt célzó magániskolák többsége a "versenyképesség" és a "mentális jólét" együttes biztosításával reklámozza magát.

Ezek az intézmények azonban nemcsak egy periférikus kisváros középosztálya számára elérhetetlenek, hanem a magyar szülők többségének sem jelentenek reális opciót. Így nem marad más választás, minthogy a döntés meghozatala után a szülő saját maga pótolja a jövőbeli boldoguláshoz vagy a jelenbeli mentális jóléthez szükséges erőforrásokat, amennyiben rendelkezik elegendő idővel, anyagi, érzelmi és kapcsolati tőkével.

A kutatás az NKFIH által finanszírozott FK 138422 sz. "Mobilitási stratégiák és gazdasági ciklusok-hátrányos helyzetű roma népesség mobilitási stratégiái" című projekt keretében készült.

A cikkben kifejtett nézőpontok a szerzők egyéni álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos véleményét.