A magyar feltaláló csodás újítást ígért, ám az ötlet rejtélyes módon eltűnt.
Egy magyar származású feltaláló ötlete körbejárta a világsajtót az 1980-as évek elején, a vízzel hajtott autó sokakban reményt keltett.
Horváth István az 1970-es évek végén különös figyelmet keltett, amikor azt állította, hogy képes hagyományos autót víz segítségével működtetni. A magyar származású, Ausztráliában élő mérnök a 1974-es Ford Fairlane V8-as motorját úgy alakította át, hogy az vízből kinyert hidrogént használjon üzemanyagként. Az ígérete szinte mesébe illő volt: mindössze egy liter víz elegendő lenne ahhoz, hogy az autó száz kilométert tegyen meg!
A korabeli sajtó, legyen szó akár magyar, akár külföldi újságírókról, lelkesen felfedezte a vízzel hajtott autó ötletét. Az olajválságok feszítő hátterében ez a koncepció különösen vonzóvá vált, és Horváth találmánya rövid időn belül jelentős médiaérdeklődést generált. A hazai sajtóban megjelenő írások, melyek tudományos megerősítés nélkül, de annál nagyobb lelkesedéssel tálalták a találmány ígéreteit, az Arcanum Újságok archívuma segítségével idézhetők fel.
1979 júniusában Brisbane városában egy lenyűgöző sajtóbemutatót tartottak, amely Horváth innovatív hidrogénmeghajtású autójának népszerűsítésére irányult. Az eseményről a hazai sajtóban is több helyen megjelentek tudósítások, amelyek izgalmas betekintést nyújtottak a fejlesztés hátterébe. Különösen érdekes, hogy a Figyelő 1991-es cikkében milyen részletesen számolt be erről a bemutatóról, rávilágítva a technológiai újdonságok iránti folyamatos érdeklődésre.
Ez volt az első hivatalos bemutatója a Horváth István által kifejlesztett hidrogénmotornak Ausztráliában. Az esemény körüli hírverés hetekig tartott, hiszen az ausztrál média, a lapok, rádiók és tévék egyaránt lelkesen tudósítottak róla. A magyar származású feltaláló a bemutatót azzal indította, hogy kinyitotta a gépjármű csomagtartóját, majd egy műanyag edényből körülbelül három liter vizet öntött át egy kisebb tartályba.
Beült a volán mögé, megforgatta az indítókulcsot, és a motor halk, de jellegzetes sípolással életre kelt. A kipufogócső végén finom gőzfelhő lebegett, s néhány csepp víz csillogott a cső peremén. Ekkor a naptár 1980. július 14-ét jelezte. Az autó fogyasztása mindössze egy liter víz 100 kilométerre.
Abban az időszakban rendkívül nehéz volt hiteles információkhoz hozzáférni. Például nem állt rendelkezésre az a helyszíni tévériport, amely egy másik nézőpontból világította volna meg az eseményeket. A korabeli angol nyelvű cikkek és a felvétel alapján kiderül, hogy a bemutatón jelen volt Sir Joh Bjelke-Petersen, Queensland akkori miniszterelnöke is, aki látványosan egy vödör vizet öntött a módosított Ford tankjába a közönség szeme láttára.
Az indítókulcs azonban rejtélyes módon eltűnt. Horváth szerelője a riport szerint elhagyta a helyszínt és a kulcsot is magával vitte. Így az autó beindítására csak egy nappal később került sor. A motor beindult, a csomagtér tartalma azonban titok maradt, azt nem engedte senkinek sem megnézni a feltaláló.
A rejtélyes szerkezet működését egyfajta nukleáris reakcióként írta le Horváth István, aminek működőképességét már a tévériport során cáfolta egy helyi tudós.
A magyar sajtóhoz ezek az apró részletek nem jutottak el, több újság is lelkesen számolt be a felfedezésről. Az Autó-motor részletesen írta le az elképzelt működést:
"A találmányalapját szolgáló berendezés menet közben a vízből hidrogént fejleszt, a gázt egy mini reaktorban ionizálja, ezt követően a motor robbanóterében magfúzió jön létre,ami a megfelelő hajtóenergiát biztosítja" -- írja a találmány hivatalos leírásának bevezetője. A Horváth-féle motor eddig 1600 órán át futott, mintegy 80 ezer km-nek megfelelő úton. Ha kinyitjuk a motorházat, első pillantásra kiderül, hogy hiányzik a porlasztó és az üzemanyag-szivattyú, de ugyanakkor más, ismeretlen célú szerkezetek kaptak helyet a Ford Fairlane motorja mellett.
A benzintank most már innovatív víztartályként funkcionál, míg egy apró hidrogéngázpalack is helyet kapott a rendszerben. Emellett ott figyel a gázelőállító konverter, valamint a legfontosabb elem, a kompakt "reaktor". A biztonságos működést pedig számos elektronikus vezérlésű szelep és érzékelőfej biztosítja, amelyek folyamatosan figyelik a jármű állapotát.
A "reaktor" egy 25 cm átmérőjű és magasságú acéltartály, amely kulcsszerepet játszik a hidrogéngáz részleges átalakításában, mielőtt az a motor hengereibe kerülne. A reaktor belsejében a gáz erőteljes mágneses tér és sugárfüggöny segítségével halad át, ennek következtében a hidrogén plazmaállapotúvá alakul. Ez az ionizált állapot lehetővé teszi a további atomszerkezeti változások végbemegyését.
A hidrogén innen a keverőszerkezetbe jut, itt veszi fel a levegőből az égéshez szükséges oxigént. Ennek vezérlése elektronikus úton történik, a motor terhelésének és fordulatszámának megfelelően.
A hengerbe kerülő gáz-levegő keverékben a különleges gyújtógyertya aktiválja a részleges atomreakciót, ezzel zárva le a reaktorban megkezdett folyamatot. A henger belsejében a kémiai égés képes véget vetni ennek a folyamatnak, mielőtt az energiafelszabadítás elérné a nemkívánatos, veszélyes szintet.
A reaktorhoz egy speciális elektronikus egység is kapcsolódik, amely a folyamatos működéshez elengedhetetlen 40 ezer voltos áramot termel. A feltaláló innovatív módon módosította a hidrogén tulajdonságait, hogy az sokkal kezelhetőbbé váljon, mint a korábban használt gázüzemű motorokban alkalmazott hidrogén és levegő keverék, más néven durranógáz.
Az eljárás különlegessége abban rejlik, hogy a hidrogénatom szerkezetét alacsony hőmérsékleten módosítja, így megkönnyítve a hidrogén kezelését. E folyamat során a hidrogén elégetése során a legfőbb melléktermék a túlhevített gőz keletkezése.
Hogy mennyire nem műszaki kacsa az új rendszerű hidrogénautóról szóló hír, bizonyítja, hogy a kőolajban érdekelt kereskedelmi körök már fantasztikus összegeket kínáltak fel a találmány megvásárlására. Lehet, hogy itt is megvalósulnak Verne Gyula bölcs előrelátásai, mint sok minden másban." - Autó-Motor, 1981. július-december (34. évfolyam, 13-24. szám)
Nem lehet állítani, hogy a központilag jóváhagyott, cenzúrázott hazai sajtó sajátja volt az optimista hangulatú beszámoló. A kifejezetten kivándorlóknak, emigránsoknak szóló Amerikai-Kanadai Magyar Élet is hasonlókat írt 1981-ben:
A Horváth-féle hidrogénatom motor lenyűgöző teljesítménye már több ezer üzemórát elérve működik, miközben a műszerek folyamatosan rögzítették az üzemeltetés technikai paramétereit. Ezek az adatok egyértelműen tükrözik, hogy a folyamat nem csupán egy egyszerű gázrobbanás, hanem egy gondosan irányított magreakció zajlik.
Szakmai nyelvezetben: Ez a folyamat nem csupán egy egyszerű kémiai reakció, hanem egy gondosan szabályozott részleges magegyesülés. Horváth István innovációját 52 országban szabadalmaztatta. A szabadalom nem csupán a szabályozott részleges magegyesülésre terjed ki, hanem számos olyan berendezésre is, amelyek kifejlesztése szükséges.
Horváth István úgy számítja, hogy az ő találmányával felszerelt első gépkocsik kb. 18 hónap múlva kerülnek közúti forgalomra és megjelennek mindenütt a világon. Ami a legnagyszerűbb az új eljárásban az, hogy az üzemanyag vízből állítható elő, tehát olyan anyagból, melyből minden országnak egyaránt van bőségesen.
Horváth István kiemeli, hogy találmánya nem csupán a gépjárművek világában találja meg a maga hasznosságát. Szerinte a jövőben a hidrogén válik az energiaforrások középpontjává, amely elérhető lesz a legkülönfélébb területeken, az erőművektől a repülőgépekig, sőt még az űrkutatásban is, ahol a hő felhasználása elengedhetetlen. - Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1981. január (23. évfolyam, 1-4. szám)
Számos szakember már a bemutató pillanatában is komoly kétségekkel viseltetett. A fizikusok hangsúlyozták, hogy a hidrogén magfúzióhoz jellemzően több tízmillió fokos hőmérséklet szükséges, ami egy autó motorblokkjában egyszerűen lehetetlen.
Valójában a szakértők többsége azt feltételezte, hogy Horváth valamilyen titkos módszerrel juttatott hidrogént az autójába. Elképzelhető, hogy elektrolízis révén állította elő, vagy palackos formában adagolta a tüzelőanyagot. Így lényegében egyfajta korai hidrogénnel működő belsőégésű motor lehetett a felfedezése.
Az ausztrál média egészen más megvilágításba helyezte a hidrogénnel működő csodajármű történetét. Egy üzleti folyóirat emlékező írásában megjegyezte: "akkoriban Queensland gyakorlatilag a nevetések céltáblája volt" – így a Horváth-féle hidrogénautó esete is a gyakran citált történetek közé került. Egy helyi lap névtelen forrásokra hivatkozva még azt is állította, hogy a csomagtartót szándékosan nem nyitották ki, mivel ott rejtőzött a hidrogén-palack, amely lehetővé tette a V8-as motor tiszta üzemmódját.
Fontos kiemelni, hogy habár a tudományos közösség jelentős kételyekkel viseltetett, Horváth korában mégis akadtak olyanok, akik meglátták az ötletben rejlő lehetőségeket.
Bjelke-Petersen kormányfő például szívből hitte, hogy "a hidrogénautó új korszakot nyit meg a tiszta energia terén Queensland számára." Egy 2018-as parlamenti visszatekintésben pedig megjegyezték, hogy Horváth "megelőzte a saját korát" - bár az elképzelés és a cél nemes volt, a gyakorlati megvalósítás terén sajnos nem járt sikerrel.
Horváth kísérlete felvillanyozta a közvéleményt egy rövid időre azzal az álommal, hogy a vízből korlátlan, tiszta energiát nyerhetünk - de épp e későbbi cikkek világítanak rá, hogy az elgondolás nem állt összhangban a tudományos realitással.
A hidrogén, mint energiaforrás, továbbra is rendkívül vonzó lehetőségeket kínál, ezért a nemzetközi autógyártók hatalmas összegeket fektetnek a gyakorlati alkalmazásának kidolgozásába. Számos megközelítés létezik, de a legígéretesebbnek az üzemanyagcellás technológia tűnik. Ugyanakkor a belső égésű motorok hidrogénnel történő működtetése sem került teljesen le a napirendről.
Az üzemanyagcella már sorozatgyártásban elérhető konstrukció, a Toyota Mirai hosszú ideje képviseli ezt a hajtási megoldást, ám a foghíjas infrastruktúra miatt nagyon nehézkes a mindennapi használat. Ezt a gyakorlatban is teszteltük:
A belső égésű motorok esetében a működési elv hasonló a benzines változatokhoz: a hidrogént egy befecskendező rendszer juttatja a szívósorba, vagy közvetlenül az égéstérbe. Itt a hidrogén a levegővel elegyedik, és a gyújtógyertya segítségével gyullad be, lángra kapva az üzemanyagot.
A hagyományos üzemanyagokkal ellentétben a hidrogén elégetése rendkívül hatékonyan működhet egy belső égésű motorban, mintha a benzin oktánszáma 120 lenne a megszokott 95 helyett. Ez azt jelenti, hogy a hidrogénben rejlő energia mennyisége kiemelkedő. Azonban nem csupán az energia sűrűség az egyetlen különbség: míg a benzin 230-280 Celsius-fokon ég, a hidrogén elégetése körülbelül 500 Celsius-fokon zajlik. A Toyota is aktívan dolgozik ezen a területen, és már kifejlesztettek hidrogénnel működő háromhengeres turbómotort, valamint szívó V8-as motort is, melyek új lehetőségeket nyújtanak a jövőbeni közlekedésben.
Ezek a kísérletek világosan rámutatnak a hidrogén alapú megoldások hátrányaira. Először is, a hidrogént jelentős energiafelhasználással kell előállítani, ami már önmagában is problémás. Ezen kívül a belső égésű motorok átalakítása elkerülhetetlen, ami szintén nem kis kihívás. Ráadásul a hatótáv kérdése sem kedvező, hiszen a hidrogén tárolásához szükséges tartályok mérete egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy egy személyautóban kényelmesen elférjenek. 2024-ben részletesen elemeztük a hidrogén helyzetét, és az ott összegyűjtött adatok és tények világosan mutatják, hogy a V8-as motorral, egy liter víz felhasználásával száz kilométert megtenni képes vízió csupán egy álom maradt.
