A legnagyobb magyar tragikus sorsáról érkezett hír: saját kezével vetett véget életének.
Gróf Széchenyi István 165 éve, 1860. április 8-án hunyt el. A legnagyobb magyarkén elhíresült reformkori politikus saját kezével vetett véget életének egy elmegyógyintézetben.
A Rubicon beszámolója szerint Széchenyi rossz mentális állapotát a forradalom utáni fejlemények váltották ki. Ő a Habsburgok iránt hűséges reformer volt, aki meg volt győződve arról, hogy a bécsi udvar ellen irányuló felkelés a magyar nemzet végzetét jelenti. Ahogy a forradalom egyre inkább a fegyveres összecsapások irányába haladt, Széchenyi, aki a Batthyány-kormányban miniszteri tisztséget viselt, egyre inkább önmagát kezdte okolni azért, hogy a magyarság a pusztulás felé sodródik.
Augusztus hónapban súlyos idegösszeomlást szenvedett el, így szeptember elején a döblingi szanatórium felé vette az irányt. Az úton azonban, az esztergomi hajóhídon állva, a Dunába vetette magát, hogy véget vessen életének, de végül nem járt sikerrel.
Az életének hátralévő tizenkét évét egy elmegyógyintézet falai között töltötte, ahol állapota fokozatosan javulni kezdett, és újból tollat ragadott. 1859-ben megjelent egy írása, melyben éles kritikát fogalmazott meg a magyarországi megtorlásokért felelős Habsburg-vezetés ellen. Nevetségessé tette Alexander Bach belügyminisztert, és Ferenc Józsefet trónbitorlónak titulálta. Továbbá, a császárt Magyarország gyilkosának nevezte, milliók szenvedésével vádolva őt, sőt Néróhoz hasonlította, miközben azt javasolta, hogy készüljön fel arra, hogy akasztófán fejezi be életét.
Az osztrák hatóságok bosszúból házkutatást végeztek nála, elvitték írásait, és börtönbüntetéssel fenyegették. Az idős, beteg gróf állapota a folyamatos zaklatások következtében drámaian romlott, félelmei között fogság és orgyilkosok árnyéka lebegett. Naplója 1860 márciusától kezdődően egyre inkább a kilátástalanság érzését tükrözte.
Óriás léptekkel közeledik a végem. A végtelenségig fognak gyötörni. Ki kell vonnom magam ebből!? (...) Nem tudom hurcolni az életemet. Meg kell semmisítenem magam! (...) Az éjjel véget akartam vetni az életemnek. (...) Kétségbeesve. Nem tudok élni és meghalni sem
- fogalmazta meg.
Végül 1860. április 8-án, hajnalban tragikus módon véget vetett életének. Széchenyi István halálának hírére a Magyar Tudományos Akadémia gyásznapot hirdetett, Arany János pedig tiszteletére egy verset komponált. Emlékét később számos városban szobrok állították, hogy örök emléket állítsanak a nagy államférfi előtt.
