Felejthetetlen tragédia... Timár Béla elvesztése szívszorítóan fájdalmas, hiszen a rejtett betegség, az agydaganat, sajnos őt is elragadta.

Sikeres karriert futott be a Madách Színházban és a televízióban

Volt valami szinte légies természetesség abban, ahogyan Timár Béla játszott. Mint egy balettos, aki bármelyik pillanatban hibátlanul tudná előadni a saját koreográfiáját - akár nappal, akár éjjel. De az ő színpadi jelenléte, a maga tökéletes harmóniájában, mindössze 41 évig tarthatott. Ennyi idő adatott neki a Teremtőtől.

Képzeld el azt a szívszorító pillanatot, amikor az orvos lassan felemeli a tekintetét, és a jegyzeteit az asztalon hagyva, mélyen a beteg szemébe néz. A szavak, amelyek ezután elhagyják ajkait, olyan súllyal bírnak, mint egy zuhanó kő. "Agydaganata van, uram." Az ilyen mondatok után a világ egy szempillantás alatt megváltozik; a csend körbeöleli a szobát, és olyan nehézzé válik, mint egy vihar előtti levegő. Az ember feszülten áll, mintha a föld hirtelen megmozdult volna alatta, és csak egyetlen kérdés kavarog a fejében: mennyi időm maradt?

Timár Béla is szembesült ezzel a sokkoló fordulattal. Ekkor már elismert művész volt, tele ambíciókkal és álmokkal. A Színművészeti Főiskola rendezői szakát sikeresen elvégezte, és már az operarendezői diplomát is büszkén tartotta a kezében. 1988-at írtunk, és az élet számos új lehetőséget kínált számára. Ám ugyanebben az évben érkezett a könyörtelen diagnózis. A sors, mint egy szigorú rendező, bármikor megállíthatta a darabot, és lehúzhatta a függönyt.

Timár Béla és Gálvölgyi János egy különleges pillanatban. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán.

Timár Béla már fiatal korában beleszeretett a színpad varázsába. A meghajlás pillanatai, a reflektorfény csillogása és a tapsviharok zúgása mind-mind a lényének szerves részévé váltak. A Madách Színház közönsége, valamint a szentendrei nyári esték nézői egyaránt fellelkesültek tőle, és állva ünnepelték teljesítményét. A híres Placc színházban tartott előadásai alatt gyorsan a közönség kedvencévé nőtte ki magát. Kezdeti szerepei után olyan elismeréseket kapott, amelyekről a kezdő színészek csak álmodozhatnak. A Madách Színházban Mensáros László és Domján Edit mellett lépett színpadra, és egy korabeli kritika így méltatta:

"Az előadás eseménye a fiatal Timár Béla. Tehetségére már a főiskolán felfigyelhettünk. Elragadó művész. Fogékony, érzékeny, csupa ideg, csupa vibrálás. Félszeg és magabiztos. Ha belép, megtelik vele a színpad, az előadás néhány nagy pillanatát neki köszönhetjük..."

Szerepeit mindig szívvel-lélekkel játszotta - hol nevetésre fakasztott, hol a nézők lelkének legmélyebb húrjait pengette. Maradandót nyújtott az Egy szerelem három éjszakája, a Három nővér vagy éppen a La Mancha lovagja című darabokban. De a zenés műfaj sem állt távol tőle - a Macskák című musicalben is hatalmas sikerrel szerepelt.

A televíziós nézők is hamar felfigyeltek rá. Talán te is emlékszel arra a mosolygós, kissé csintalan fiúra, aki a Keménykalap és krumpliorr című sorozatban a majomtolvaj karakterét alakította. Az ő karaktere nemcsak szórakoztató, hanem egyben felejthetetlen élményt nyújtott a közönségnek.

Timár fáradhatatlanul dolgozott, a szenvedély hajtotta. 1980-ban át is vehette a Jászai Mari-díjat - nem is volt kérdés, hogy megérdemelte. Két év múlva pedig már rendezőként is bemutatkozott: a Játékszín színpadán vitte sikerre az Ágacska című mesedarabot, amit több mint száz alkalommal játszottak telt ház előtt. A gyerekek arcán látott boldogság volt számára a legnagyobb elismerés.

Az igazi otthona azonban mindig a Madách maradt. 1972-ben szerződött oda friss diplomával, és soha nem hagyta el. A család, ahonnan érkezett, nem volt színházi világban jártas, de mindig mély hálával beszélt róluk. Így fogalmazott egyszer:

"Az ember, akár tudatosan, akár titokban, a családjából és a környezete hatásaiból merít inspirációt, legyen szó művészetről vagy a mindennapi életről. Ezek a kapcsolatok formálják világlátásunkat, értékrendünket és az élet mélyebb megértését. Én pedig hatalmas hálával tartozom a szüleimnek és az ő szeretetüknek. Rengeteget? Szinte mindent."

Timár Béla, a Fortepan archívumának különleges alakja, nem csupán a történelem képeit örökítette meg, hanem egy egész korszak szellemét is megragadta. Bencseky Mátyás pedig olyan művész, aki a fényképezés által képes volt életre kelteni azokat a pillanatokat, amelyek gyakran elkerülik a figyelmet. Együtt dolgozva, művészetük nem csupán a múlt emlékeit idézi fel, hanem új értelmet is ad a látottaknak, lehetőséget teremtve arra, hogy a nézők újra felfedezzék a régi idők szépségét és jelentőségét.

Élete legfontosabb szerelmei közé tartozott a színház mellett Ferenczi Krisztina, akivel hosszú éveken át osztották meg egymás életét. Két fiúgyermekük született: Ádám és Bálint, akik boldogságot hoztak számukra. Később a sors összehozta Szászváry Adriennel, akit feleségül vett, és akitől szintén egy kisfiú érkezett az életükbe: Dénes.

A boldogság fénye azonban nem ragyogott örökké. Megérkezett a alattomos betegség, és ahogyan oly sokan mások, ő is vonakodott elfogadni a tényt, hogy nem tudja legyőzni. Adrien minden pillanatát és szeretetét Timár gondozásának szentelte. De elérkezett az a szomorú nap - 1989. február 2., amikor Timár Béla örökre becsukta a szemét. Alig múlt 41 éves.

A Farkasréti temetőben sokan gyűltek össze, hogy búcsút vegyenek egy különleges embertől. Barátok, kollégák és tisztelők egyaránt megjelentek, mindannyian osztozva a fájdalmukban, hiszen egy ragyogó csillag hunyt ki az életükből.