"Itt minden egyes döntésnek és eseménynek van hatása, de ugyanakkor sokszor úgy tűnik, mintha a dolgoknak semmilyen következménye nem lenne." - Tenki Réka, Lovas Rozi és Trill Beatrix a túlhajszoltság, a sport világának kihívásai és a váratlan helyzetek t

Ketten közülük Magyarország legfoglalkoztatottabb színésznői, míg a harmadik hamarosan felzárkózik hozzájuk. Tenki Réka, Lovas Rozi és Trill Beatrix a "Futni mentem" című produkcióban debütáltak együtt, ahol azonnal testvéri kapcsolatba kerültek. Már az első pillanattól kezdve érezhető volt közöttük a szoros kötelék, mintha valóban testvérek lennének. Közös beszélgetéseikben problémák, örömök és vágyak bontakoznak ki, mindez pedig egy jókedvű, laza hangulatban zajlik, ami még inkább megerősíti a köztük lévő szoros kapcsolatot.

Ismertétek egymást a Futni mentem előtti időkből?

Lovas Rozi: Az első emlék, ami Rékáról él bennem, egy kedves pillanat, amikor az unokatestvérem, Nagy Dini kisfilmjében szerepeltél. Az arcod annyira megmaradt bennem, és az a jelenet, amikor egy híd alatt pisiltél, máig mosolyt csal az arcomra. És persze Papp Zsuzsi, a Radnóti művészeti titkára, mindig azzal ugratott, hogy hívjuk a Tenki Rékát. (nevet) De egy másik emlék is élénken él bennem: a POSZT-on, amikor megosztott díjat kaptunk, és közben csak egy szobor állt előttünk.

Tenki Réka: Én egyszer megkaptam, hogy "Réka, nagyon jó vagy, de ismered a Lovas Rozit?" Mondom, nem. "Na, majd nézd meg!"

Lovas Rozi: Látod, ez a különbség a kaposvári és a pesti színműn végzettek között. Mi ismertük a pestieket, minket meg itt nem ismertek.

Trill Beatrix: Kaposváron igazi szenzációt jelentett, ha valamelyik ismerősünk megjelent a médiában. Amikor csak a kezünkbe került egy fotó róluk, felkiáltottunk: "Hűha, itt van a Lovas Roziról egy kép!" Természetesen be is illesztettük valahova a jelenetbe.

Ezek szerint a Futni mentem előtt nem voltatok barátnők?

Tenki Réka: Barátnők most sem vagyunk. (az asztal roskadozik a nevetéstől)

Tenki Réka: Mindkettőjüket nagyon bírom, de csak a filmen találkoztunk. Ezért is jók a forgatások: összekerülsz olyanokkal, akikkel máskor sosem.

A rendezőtöknek, Herendi Gábornak még a leggyengébben muzsikáló filmje, a Lora is hozott 100 ezer nézőt. Igazi filmes bukása még sosem volt.

Trill Beatrix valóban hisz a színészei tehetségében és kreativitásában. Ezt jól tükrözi az a megközelítése, hogy az instrukciói során jelentős szabadságot biztosít számunkra. Amikor van egy ötletünk a szöveg módosítására, mindig nyitottan fogadja a javaslatainkat, és szívesen meghallgatja azokat.

Tenki Réka képes megérteni és átérezni, hogy mi az, ami igazán vonzó az emberek számára, amikor moziba látogatnak. Olyan tehetséggel bír, hogy úgy alakítja a filmek tartalmát, hogy azok minden korosztály és ízlés számára lebilincselő élményt nyújtsanak.

Lovas Rozi: Számomra a sport egy elengedhetetlen része az életemnek. Valószínűleg ennek gyökerei abba nyúlnak vissza, hogy gyerekként versenyszerűen teniszeztem. A mozgás nem csupán szórakozás számomra, hanem igazi feltöltődési forrás. Olyan tevékenység, ami segít elengedni a napi stresszt és feszültséget, felüdítve ezzel az idegrendszeremet, amelyet nap mint nap megterhel a mindennapok kihívása. A sport motivációt ad, és mindig új célok elérésére ösztönöz.

Trill Beatrix: Engem nem érintett mélyen. Az életemnek nem szerves része. A forgatás előtt felkészítettek minket, így a futás egy időre beépült a mindennapjaimba, sőt, még a munka befejezése után is futottam pár hétig, de azóta már nem csinálom. Kicsit bánom, hogy elengedtem ezt a szokást, mert tényleg nehéz rászánni magam. Az elindulás mindig nehéz, de amikor hazafelé tartok a futásból, az egy igazán felemelő érzés. Be kell vallanom, hogy ilyen szempontból elég lusta vagyok, de igyekszem változtatni ezen.

Tenki Réka: A sport számomra az énidő szentélye. Minden perc, amit erre szentelek, kizárólag az enyém. Ráadásul az eredmények nem maradnak el. Érezhető a mindennapokban, a közérzetembe és a testembe is... Különösen értékelem, hogy a mozgás során egyedül lehetek, eltöltve ezt az időt saját magammal.

A külsőtök, a megjelenésetek, a testetek színészként is fontos, mondhatni a munkaeszközötök. Éreztek külső nyomást, hogy mindig jól kell kinéznetek?

Tenki Réka: Számomra a sportolás nem a külső elvárások teljesítéséről szól, hanem arról, hogy saját magamért teszem. Amikor egy olyan feladat érkezik, ami fizikailag is megkövetel bizonyos felkészültséget, akkor természetesen elvárom, hogy a megjelenésem tükrözze ezt a követelményt. De ez mindig is belső motivációból fakad, nem a környezetem nyomásából.

Lovas Rozi: Ez nem nyomás, hanem a munka része. Akkor tudok jól teljesíteni egy szerepben, ha rendben vagyok magammal. Ebbe beletartozik a pszichés jóllét mellett a fizikai is.

Trill Beatrix: Fontos, hogy testben és lélekben is jól legyünk. Ez a kiindulópont, mert onnan tudjuk magunkat jól használni munkaeszközként. Irigykedve nézem az amerikaiakat, akik az egyik szerepért ledobnak 30 kilót, majd a következő évben egy másikért már óriásira gyúrják magukat, mert mondjuk épp egy bokszolót játszanak.

Lovas Rozi kifejezte, hogy a magyar színészek jelentős része vágyik az ilyen típusú kihívásokra. Azonban, amikor valaki párhuzamosan filmez és színházban lép fel, ez a lehetőség sajnos nem kivitelezhető. Az időhiány sajnos megnehezíti ennek a két párhuzamos tevékenységnek a összeegyeztetését.

Tenki Réka: Amerikában jobban elválnak egymástól a színházi- és a filmszínészek. Valljuk be, ők kapnak segítséget az átalakuláshoz és a felkészüléshez.

Trill Beatrix: Nos, mondhatjuk, hogy egy évet kapnak a felkészülésre a szerepükre.

Lovas Rozi: Az itthoni felkészülési időszakban sajnos senki sem támogatja anyagilag a színészeket. Ugyanez a helyzet a személyi edzőkkel és a táplálkozási tanácsadókkal is: ők is anyagi juttatás nélkül maradnak.

Trill Beatrix: A Futni mentem című produkciónk során éppen kapóra jött egy edző, amit Udvaros Dorottya említett az olvasópróbán. Jelezte, hogy jó lenne, ha lenne segítségünk. Azonban ez inkább kivételes helyzet, mintsem általános gyakorlat.

Meg tudtátok már engedni magatoknak azt a különleges élményt, hogy hosszabb időn keresztül kizárólag egyetlen feladatra összpontosítsatok?

Tenki Réka: A mai világban ez már megélhetési kérdéssé vált. A színházi bérek nem túl magasak, de elengedhetetlenek ahhoz, hogy legyen egy stabil alapunk. Ha pedig egy filmprojekttel is meg tudjuk fűszerezni a dolgot, az igazán kedvező helyzetet teremt. Csak a covid időszakában tapasztaltuk meg, hogy hosszabb időn keresztül kizárólag A döntés című előadásunkra tudtunk koncentrálni, de ez a helyzet kényszerből alakult ki. Nem volt más választásunk, de végül talán ez is hozott némi jót.

Trill Beatrix: Én éppen az ellentétes oldalon állok. Van egy projekt, ami épp most ér véget, és utána hosszú időre gyakran üresjáratba kerülök. Most azonban ez kezd megváltozni, hiszen csatlakoztam a Loupe Színházi Társuláshoz. A covid alatt fejeztem be az egyetemet, tele voltam friss energiával, de hiába próbálkoztam, sehová sem kellettem. Abban az időszakban a társulatok még a saját színészeiknek sem tudtak munkát biztosítani, így hónapokig otthon ültem, miközben castingokra jártam.

Jelenleg mindhárman a Futni mentem című film középpontjában álltok, amely egy független produkcióként jött létre, állami támogatás nélkül és kedvezményes árakon. Ilyen körülmények között gyakran előfordul, hogy a szívességek dominálnak, a gázsik pedig alacsonyabbak, holott egy klasszikus filmes főszerep általában lehetőséget adna arra, hogy az ember fél évig kényelmesen megéljen.

Tenki Réka: Még sosem volt dolgom olyan filmszereppel, amiből akár fél évig is meg lehetne élni.

Lovas Rozi: Nálunk nem így működik. Ezt a szakmát kizárólag kompromisszumokkal lehet csinálni. Az ember nem döntheti el, hogy akkor most két évig csak film, majd utána színház. Itt semminek sincs következménye, illetve mindennek következménye van. Ismerek olyan színészt, aki azt mondta a színházában, hogy ő most forgat, és egy ideig szeretne csak erre koncentrálni. Mondták neki, hogy viszontlátásra.

A színház világában továbbra is aktívan szerepel, hiszen nem hajlandó otthagyni a biztos megélhetést, miközben a forgatások is folytatódnak, ami nyilvánvalóan az alvás és a magánélet rovására megy. Az idei évben én is részt vettem független filmek forgatásán, ahol a pénz nem volt túl bőséges, sőt, volt olyan projektem is, ahol egyáltalán nem kaptam honoráriumot. Most viszont elengedhetetlen, hogy valamilyen jövedelmet biztosítsak magamnak, és noha a színházi munka nem a legjobban fizetett, legalább stabilitást nyújt. Az ember ilyen kiszolgáltatott helyzetekben igyekszik a legjobbat kihozni magából.

Tenki Réka: Itt nem úgy van felépítve a rendszer, hogy nézik azt, hogy eddig miket csináltál, és aztán kipróbálnak valami egészen másban. Ha divatossá válsz, akkor bizonyos szerepekben használnak, mert azt nézik ki belőled. Nem jut idő és tér arra a kreatív kíváncsiságra, hogy a rendezőket érdekelje, mi mindenre vagyunk még képesek.

Trill Beatrix szavaival élve, sokan azt hihetik, hogy az egyetemek felkészítenek minket az önmenedzselés fortélyaira, de ez távol áll a valóságtól. Amikor végre a kezünkben tartjuk a diplománkat, hirtelen a saját sorsunk irányításának terhe nehezedik ránk. A lehetőségek skálája széles: vagy a küzdelem és a megélhetés hiánya kényszerít minket, vagy a hajtás olyan szintre jut, hogy a testünk már nem bírja tovább. Elérkezik az a pillanat, amikor a szervezetünk határozottan közli, hogy ennek így nem mehet tovább — és ezzel véget ér a „többet, gyorsabban” mantra.

Rozi, veled idén már megéltünk valami hasonlót, igaz?

Lovas Rozi: Ez sajnos időnként megtörténik az emberekkel. Nemrég láttam, ahogy kollégák posztoltak arról, hogy "12 óra forgatás, öt óra színház és egy óra alvás után így nézünk ki".

Tenki Réka: Közben pedig ott van a gyereked, a családod... Néha úgy tűnik, hogy lehetetlen mindezt összeegyeztetni.

Lovas Rozi: De magát a feladatot igazán élvezed.

Tenki Réka: Az ok, amiért ezt tesszük. Szeretjük a sokszínűséget, hiszen minden feladat egyedi és különleges.

Lovas Rozi: És bármikor elérhet az a pillanat, amikor túltelítődsz. Én már sok mindenen keresztülmentem, igyekeztem úgy alakítani az életem, hogy elkerüljem a nehézségeket, de végül mégis csak utolértek.

Tök mindegy nekik, van-e alvóidőd, csak legyél ott, amikor szükségük van rád. Hiába tervezel, alakulhat úgy, hogy ezek összecsúsznak.

Tenki Réka: Eredetileg a Futni mentemet márciusban forgattuk volna, amikor épp ráértem, előadásaim is alig voltak. Jött egy hónap csúszás, és pont belecsúszott a próbaidőszakomba, amikor minden nap próbáltam mellette. Képtelenség így tervezni. Áprilistól május nem is tudom hányadikáig nekem teljesen összefolyt minden. Olyan, mintha ez az időszak kimaradt volna az életemből.

A Futni mentem című mű bemutatja, hogy a férfiak és nők közötti munkamegosztás nem egységes. Úgy tűnik, hogy a nők vállára nagyobb teher nehezedik, ami a mindennapi feladatok elosztásában is megnyilvánul.

Tenki Réka véleménye szerint a nőknek sokszor több szerepben kell megállniuk a helyüket. Vegyünk egy egyszerű példát: ha a gyermeked reggel szakadt nadrágban lép ki az ajtón, az téged egyből zavarba ejthet. Ezzel szemben a férjed talán észre sem veszi, vagy ha igen, lehet, hogy csak örül, hogy a gyerek felöltözött. A különböző helyzetekre való reagálásunk eltérő, és sokszor a nők érzékenyebbek a részletekre, így a problémákból érzelmi szálakat szőnek.

Trill Beatrix: Rétegzettebben látjuk a dolgokat, mint egy férfi.

Tenki Réka: Egy másik példa. Képzelj el egy heti rutint. Mikor érkezel a gyerekhez, hova viszed őt, és hogyan jutsz el a színházba... Az előző hétvégén a család együtt átbeszéli, hogy ki, mikor, hová megy. Aztán hétfőn, délután háromkor, érkezik egy üzenet: hány órakor indulok, és merre? Így nemcsak a saját időbeosztásodat kell fejben tartanod, hanem a másikét is, miközben ezerfelé osztod a figyelmed.

Lovas Rozi: Ahogy benne van a filmben az is, hogy a nőknek olykor a külsejükkel is helyt kell állniuk a munkahelyükön. A karakterem meg arra élő példa, hogy családokban hosszú időn át belenőttünk abba, hogy a nőnek a tűzhelynél a helye a gyerekek mellett, és máig vannak helyzetek, amikor ebből még mindig nehezen tudunk kijönni.

Trill Beatrix: Nagyszerű, hogy a film - még ha kissé eltúzott módon is - foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Kiemelkedően fontos, hogy humorral közelít a helyzetekhez. A nézők könnyen azonosulhatnak a szereplőkkel, és a nevetés révén sokkal nyitottabbá válnak. "Haha, hát az én férjem is pont ilyen!"

Tenki Réka véleménye szerint egy közönségfilmnek éppen erről kellene szólnia. Különösen értékes, hogy a filmvásznon a saját életünket köszönhetjük vissza, mert ez lehetővé teszi, hogy mindenki felfedezze benne a saját történeteit és érzéseit.

Bár a bemutató időpontja 21-e, már megtartottatok néhány izgalmas közönségtalálkozót. Milyen élményekkel és visszajelzésekkel gazdagodtatok a nézők reakciói alapján?

Trill Beatrix: Csak én voltam jelen ezeken az eseményeken, Réka és Rozi sajnos nem tudtak eljönni. Elég elfoglaltak, így mindig engem kérnek fel, hogy képviseljem őket. (nevet) Az első közönségtalálkozón Győrben vettem részt, és a hátsó sorba ültem be.

(hatalmas nevetés) Csodás élmény volt. Sokan kérdezték a vetítések után, hogy lesz-e folytatás, ami egy jó jel. Láttam az embereken, hogy szerették a filmet. El szoktuk mondani, hogy ez egy teljesen független film, ezért nagyon fontos, hogy sokan megnézzék, és lehetőleg moziban, ne az nCore-ról letöltve vagy később mondjuk a Netflixen.