A Dancing with the Stars népszerű kiesése miatt teljesen felbolydultak a nézők: "Ennyire nem látnak a zsűritagok?"


Ezt a 6 szót sose írd be a Google keresőjébe: ellophatják az összes adatodat

A szombati Dancing with the Stars műsorában ismét kitettek magukért a sztárok és a táncosok, azonban ahogy mindig, egy párosnak most is búcsúznia kellett.

Ketten léptek a veszély zónájába, és a közönség szavazatai alapján az egyik duónak búcsút intettek a verseny során.

A legutóbbi adásban ismételten izgalmakban nem volt hiány! Tóth Gabi lenyűgöző előadása során nemcsak táncolt, hanem saját dalát, az "Elég volt"-ot is énekelte, ami még inkább feldobta a hangulatot. A veszélyzónába pedig Hegyes Berci és Mihályfi Luca, valamint Stana Alexandra és Kucsera Gábor kerültek. A nézők szavazatai döntöttek, és Mihályfi Lucáék továbbjutottak, míg Kucsera Gábor és Stana Alexandra számára véget ért a verseny.

- Rengeteg élményt és pozitív változást hozott számomra ez a műsor: végre elhittem, hogy képes vagyok táncolni. Olyan boldogság és öröm áradt az életembe, amit Szandrának köszönhetek. Mindig ott volt mellettem, támogatóan segített, amikor nehezen ment - osztotta meg gondolatait a kajakozó, akit a 24.hu is megszólaltatott.

A kommentelők nagyon sajnálják a páros kiesését, és egyáltalán nem érzik jogosnak a döntést. Sőt, sokan úgy gondolják, a két veszélyzónás helyett Tóth Gabiéknak kellett volna távozni. A csatorna FB-oldalára kitett poszt alatt ugyanis ilyen kommentek születtek.

"Vakok a zsűritagok?"

"Gabinak kellett volna kiesni.A legjobb párosok kerültek veszélyzónába.Gabi összekeverte az éneklést a tánccal."

"Szomorú helyzet, látszott a zsűrinél is, hogy ők se elégedettek a kiesőkkel. Egy olyan páros aki egy csepp alázatot nem tud mutatni, a kritikán megsértődik, ahelyett hogy tanulnának belőle, és még végig se tudja hallgatni a szűri véleményét, folyton belevág a szavukba, ellentétben a többi párossal akin nem csak a profizmus hanem az alázat is látszik."

"Egyszerűen képtelen vagyok felfogni... Mi zajlik ebben a műsorban?"

Tóth Gabi folyamatosan megjegyzéseket tett a zsűrire, sőt, a kisfilmjében is minősítette őket, ami igazán tiszteletlen volt. Nem képes feldolgozni a szakértők kritikáit! Folyamatosan panaszkodik, és az áldozatszerepben próbálja megmutatni magát.

Related posts