Kora egyik legkiemelkedőbb politikai alakja, Winston Churchill, akinek számos nézete ma már komoly viták tárgyát képezi, idén ünnepli 150. születésnapját.
A Churchill Központ vezetője figyelmeztet arra, hogy Churchill tiszta ikonként való megjelenítése veszélyeztetheti emberségét. Úgy véli, hogy a brit miniszterelnök "rendkívül összetett és ellentmondásos egyéniség, aki élete folyamán folyamatosan küzdött saját ellentmondásaival, és olyasvalaki, aki az emberi tapasztalatoknál is nagyobb dimenziókat ölel fel."
"A történelem kegyes lesz hozzám, mert szándékomban áll megírni" - a gondolat annyira churchilli, hogy neki tulajdonítják, bár nem pontosan így hangzott el.
Azt gondolom, hogy mindenki számára előnyösebb lenne, ha a múlt értékelését a történelem tudományára bíznánk, különösen, ha megengedhetem magamnak, hogy én magam írjam meg ezt a történetet – mondta Winston Churchill, válaszul a munkáspárti Herbert Morrison felszólalására. Morrison 1948 januárjában a brit alsóházban bírálta a konzervatívok háború előtti külpolitikáját.
Winston Churchill, aki két különböző időszakban, 1940 és 1945, valamint 1951 és 1955 között vezette Nagy-Britanniát, nem csupán politikai pályafutásával, hanem írói tehetségével is kiemelkedett. Rendkívül termékeny szerzőként számos művet hagyott az utókorra, de talán a legnevezetesebbek közé tartozik A második világháború című hatkötetes műve, valamint Az angolul beszélő nemzetek történelme című négykötetes emlékirat. Ezek a munkák nemcsak a történelmi események részletes elemzését nyújtják, hanem Churchill saját tapasztalatait és gondolatait is tükrözik, így gazdagítva a világirodalmat és a történelmi diskurzust.
A svéd bizottság 1953-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazta őt, elismerve mesteri képességét a történelmi és életrajzi leírások megalkotásában, valamint a kiemelkedő emberi értékek védelméért folytatott lenyűgöző szónoki teljesítményét.
Több mint húsz éve a BBC „A száz legnagyobb brit” című műsorának közönsége Sir Winston Churchillt választotta a legfontosabb személyiségnek. E kiválasztás mögött azonban olyan nagyágyúk is ott álltak, mint Darwin, Shakespeare és I. Erzsébet, akik szintén méltó riválisai voltak ennek a rangos címnek.
Képes volt átfogóan látni a helyzetet, és határozottan vezetni országát a válságos pillanatokban is - emlékezik az államférfira az Egyesült Királyság budapesti nagykövete. Paul Fox, aki Churchill hagyatékának kutatója, az államférfi leglenyűgözőbb tulajdonságának a zsarnoksággal - a fasizmussal, a nácizmussal vagy a kommunizmussal - szembeni megingathatatlan álláspontját tartja. "Churchill irányítása a második világháború idején nem csupán formálta a történelem menetét, hanem emlékeztetője is a bátorság és az egység szükségességének a demokratikus értékek védelmében" - véli a diplomata.
Az 1874. november 30-án született, jómódú, arisztokrata Spencer család amerikai felmenőkkel is rendelkező sarja, Winston Churchill 34 éves korában már miniszter volt, majd fél évszázadon át a legbefolyásosabb tisztségeket mondhatta magáénak Nagy-Britanniában.
Élete legmeghatározóbb időszaka kétségtelenül a második világháború volt, amikor határozottan szembeszállt a náci Németországgal. Energikus fellépésével és karizmatikus személyiségével nemcsak saját népét bátorította, hanem egy egész nemzetet ösztönzött arra, hogy soha ne veszítse el a reményt. A történelemkutatók valószínűleg helyesen állítják, hogy ha 1940-ben nem ő vezetné Nagy-Britanniát, a világ sorsa egészen más irányt vehetett volna.
Hibátlannak azonban nem lehetett nevezni Churchillt. A húszas években - tapasztalatlan pénzügyminiszterként - újra az aranyhoz kötötte Nagy-Britannia monetáris politikáját, ami John Maynard Keynes, a nagy közgazdász szerint a nagy gazdasági világválság előidézésének legfőbb tényezője volt.
Makacsul támogatta az elvált amerikai nőbe szerelmes, sosem megkoronázott VIII. Eduárdot, még akkor is, amikor már mindenki előtt világos volt, hogy teljesen alkalmatlan az uralkodói tisztségre.
A sorsfordító pillanatban, 1940 májusában, Churchill szavai teljesen helytállóak voltak. A harmincas években Hitler Németországában járt, és saját szemével tapasztalta meg a gonosz jelenlétét, amelyet csakis együttes erőfeszítéssel lehetett megszorítani és legyőzni.
"Illúzió azt gondolni, hogy egy retorikai tehetségként csupán felszínesen átlépett a kihívásokon. Valójában alaposan belemerült minden egyes részletbe, beleértve a műszaki aspektusokat is. Ez a mélyreható megközelítés segítette őt abban, hogy megtalálja a helyes válaszokat" – fogalmazott Boris Johnson a Churchill tényező című könyvében.
A történészek véleménye szerint Churchill nem csupán tisztességes és tiszteletreméltó személyiség volt, hanem egyben elbűvölően karizmatikus is. Dacossága jól ismert, ám ez a tulajdonság, valamint merész víziói együttesen formálták őt nagyszerű államférfivé.
"Az óriások kora immár lezárult" - fogalmazta meg Sir Arthur Bryant történész, amikor Churchill 1965. január 24-én eltávozott az élők sorából.
Ő volt az utolsó politikus Nagy-Britanniában, akitől állami temetésen vettek búcsút.
Érdemei elismeréseként lovaggá avatták, ám ő is csupán egy ember volt, tele hibáival és gyarlóságaival, mint mindannyiunk.
"Fennáll a veszély, hogy Churchill csupán egy ikonikus szimbólummá válik, ezzel pedig elveszíti valódi emberségét" – hangsúlyozta a Cambridge-i Churchill Központ vezetője. "Ő egy rendkívül összetett és ellentmondásos figura, akinek élete során folyamatos küzdelmet kellett vívnia saját ellentmondásaival" – tette hozzá Allen Packwood.
Sir Nicholas Soames, Winston Churchill unokája, mély felháborodással reagált arra, amikor 2014 áprilisában egy munkáspárti jelölt tweetelt arról, hogy Churchill "rasszista és fehér felsőbbrendű". A Munkáspárt gyorsan elhatárolódott a kijelentéstől, és azonnal eltávolította a posztot.
Pedig a vélemény nem volt teljesen megalapozatlan.
"Nem ismerem el például, hogy nagyon rosszat tettek volna Amerika rézbőrű indiánjaival vagy Ausztrália feketéivel. Nem ismerem el, hogy rosszat tettek volna ezeknek az embereknek azáltal, hogy egy erősebb faj, egy magasabb rendű faj, hogy világosan fogalmazzak: egy bölcsebb faj érkezett, és átvette a helyüket" - ezt jelentette ki Churchill 1937-ben a Palesztinai Királyi Bizottságban.
Churchill minden bizonnyal hitt a faji hierarchiában és az eugenikában (Az eugenika vagy eugenetika olyan társadalomfilozófiai irányzat, mely az ember öröklődő testi és szellemi tulajdonságainak javítása érdekében végzett beavatkozásokat hirdeti- a szerk.) - írta John Charmley, a 'Churchill: Egy dicsőség vége' című könyv szerzője. Churchill nézete szerint a csúcson a fehér protestáns keresztények álltak a fehér katolikusok felett, az indiánok pedig megelőzték az afrikaiakat. John Charmley szerint "Churchill önmagát és Nagy-Britanniát a szociális darwini hierarchia nyertesének tekintette".
Richard Toye, a "Churchill birodalma" című könyv szerzője úgy véli, hogy Churchill faji nézetei éles ellentétben álltak Hitler faji hierarchiájának brutális értelmezésével. "Bár Churchill a fehéreket felsőbbrendűnek tartotta, ez nem jelenti azt, hogy helyeselte volna az embertelen bánásmódot a nem fehér emberekkel szemben" - érvelt Toye, védve ezzel az államférfi hírnevét.
Churchill rasszizmusát néhányan nem bocsátottak meg. Szobrát vörös festékkel öntötték le 2007-ben Londonban, 2021-ben pedig a kanadai Edmontonban.
Ugyanakkor amint azt a budapesti brit nagykövet is kifejetette a Habsburg Ottó Alapítvány által rendezett Churchill 150 konferencián: kulcsfontosságú, hogy Churchill örökségét történelmi kontextusában tanulmányozzuk. Paul Fox az Euronewsnak kifejtette: a múlt a jelen értékei alapján történő megítélése a megértés torzulásának kockáztatásával jár. Churchill korának embere volt, nézeteit az a társadalom formálta, amelyben élt, és amelyek közül némely már akkor is elavultnak számított. A kiegyensúlyozott megközelítés teszi lehetővé, hogy tanuljunk Churchill erősségeiből és gyengeségeiből egyaránt - véli Fox.
Churchill háborús miniszterként 1919-ben határozottan kifejezte nemtetszését a gáz bevetésével kapcsolatos aggályokkal szemben. "Nem tudom megérteni ezt a siránkozást" - mondta, amikor a vegyi fegyverek alkalmazásáról kérdezték, főként a kurdok és afgánok ellen. "Teljes mértékben támogatom a mérges gázok használatát a civilizációval még nem rendelkező törzsek ellen" - érvelt a politikus.
Ezt a nézetét az amerikai filozófus és nyelvész, Noam Chomsky sem hagyta szó nélkül.
Egy Cambridge-i Egyetem szakértője viszont kiállt Churchill mellett. "A javasolt intézkedés a könnygáz alkalmazása volt, nem a mustárgáz" - nyilatkozta Warren Dockter, akit nem különösebben bántott a "civilizálatlan" kifejezés.
Valóban, Churchill feljegyzéseiben azt írta: "Vannak olyan gázok, melyek képesek komoly kellemetlenséget okozni, és gyorsan terjedve félelmet keltenek anélkül, hogy tartós és maradandó hatásokkal bírnának a többség számára."
A második világháború zűrzavara közepette, 1943-ban a hírek középpontjába került a "bengáli éhínség", amely Churchill miniszterelnöksége alatt pusztított. Ez a tragikus esemény hárommillió ember életét követelte, köztük sok ártatlan gyermekét is.
Tudósok állítása szerint az éhínség kialakulásához nem csupán a hirtelen megjelenő szárazság játszott szerepet, hanem a brit politikai döntések is jelentős hatással voltak a helyzet alakulására.
India akkoriban még brit gyarmat volt. A miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy az éhező ország rizst exportáljon, a bevételből pedig a hadi kiadásokat finanszírozták. "A háborús kabinet elrendelte a búzakészlet felhalmozását az európai civilek élelmezésére, így a 170 ezer tonna ausztrál búza az indiai silókban állt, miközben éhezett az ország" - írta Madhusree Mukerjee, a Churchill titkos háborúja című könyv szerzője.
Churchill emellett az indiai népet tette felelőssé az éhínségért, kijelentve, hogy "olyan gyorsan szaporodnak, mint a nyulak".
A Churchill birodalma című könyv szerzője, Richard Toye is elismerte, hogy ez az egyik legsötétebb folt Churchill múltjában, amit azzal magyarázott, hogy a kormányfőt lefoglalták a harcok az európai hadszíntéren.
Churchill határozott és gőgös nézetei voltak az indiai önrendelkezés elkötelezett harcosáról, akit manapság világszerte a béke és a függetlenség szimbólumaként ünnepelnek.
Elképesztő és zavarbaejtő látvány, ahogyan Gandhi, a jogász és fakír, meztelen felsőtesttel küzd fel az Alkirályi Palota lépcsőin – fogalmazott Churchill a spirituális vezetőről, akit a brit birodalom egyik legnagyobb kihívásának tekintett.
"Nem állt tőle távol nemzedékének és osztályának lappangó antiszemitizmusa" - ezt rótták fel neki, amikor Jeruzsálemben 2012-ben felmerült egy Churchill központ alapítása.
Ennek némileg ellentmond az a megállapítás, amelyet hivatalos életrajzírója, Sir Martin Gilbert tett: "Tudatában volt a cionista eszméknek, és támogatta a zsidó állam létrejöttét."
Ugyanakkor antiszemitának lenni és cionistának lenni nem összeegyeztethetetlen - véli John Charmley, egy másik könyv szerzője. Szerinte Churchill "minden kétséget kizáróan buzgó cionista volt", és híve annak, hogy a zsidó népnek joga van saját államára. Charmley szerint viszont osztozott "osztálya alacsony szintű, alkalmi antiszemitizmusában". Ha mindenkit abban a korszakban a 21. századi politikai korrektség mércéi alapján ítélnénk meg, mindannyian bűnösek lennének - jegyezte meg Charmley.
Az államférfi nézete az iszlámról rendkívül kritikus volt. "A fanatikus őrjöngés, amely az emberre nézve ugyanolyan fenyegetést jelent, mint a veszettség egy kutyára, egy félelmetes, fatalista apátia árnyékában bontakozik ki" - fogalmazott Churchill egy 1899-ben publikált művében.
Faji zaklatás gyanújával, több mint egy évszáddal később letartóztatták Paul Weston EP-képviselőjelöltet, aki felolvasta Churchill néhány gondolatát a próféta híveiről.
A mai normák alapján Churchill 1923-ban kenőpénzként ötezer fontot fogadott el, miközben a Royal Dutch Shell és az Angol-Perzsiai Olajcég, amely később BP néven vált ismertté, megbízta őt, hogy képviselje érdekeiket a kormányhoz benyújtott egyesülési kérelmük elbírálásában.
Churchill, akinek a British Petroleum krónikája alapján "politikai pályafutása abban az időszakban mélypontra jutott", beleegyezett abba, hogy pénzt fogadjon el parlamenti befolyása érdekében.
"Mégsem tekinteném megvesztegetésnek" - jegyezte meg Toye, aki úgy véli, hogy napjainkban egy ilyen ügy miatt az alsóházból való kizárás várna egy képviselőre. "Olyan időket éltünk, amikor ezek a szabályok még nem léteztek" - tette hozzá magyarázólag.
Sir Winston Churchillt mégsem a ballépései, hanem eltökéltsége alapján ítélte meg a történelem. Szavaival tömegeket volt képes megmozgatni.
"Az emberi képességek közül a szónoklás tehetsége a legbecsesebb. Aki birtokában van ennek az ajándéknak, az valóságos hatalomra tesz szert, amely felülmúlja a királyi méltóságot is" - rögzítette már 22 éves korában.
Ő nem volt a szónoklás mestere, de kitartóan fejlesztette beszédkészségét. Szavai kulcsszerepet játszottak a háború kimenetele szempontjából. Rengeteg időt szentelt a felkészülésre, és csak a folyamatos gyakorlás révén tudta legyőzni a fiatal korában már megjelenő lámpalázát.
Beszédírók nem léptek a színre. Nyelvezete tele volt érzelmekkel, gondolatait metaforák szövevénye díszítette, amelyeket olyan magabiztossággal közvetített, hogy a nemzet elszántságát még a legnehezebb időkben is képes volt fokozni.
Elsajátította az alliteráció művészetét, gyakran ismételgette ugyanazokat a hangzatos szavakat a maximális hatás érdekében.
A vitathatatlanul legemlékezetesebb beszéde 1940. június 18-án hangzott el, miután Franciaország eleste után Nagy-Britannia magára maradt a háborúban.
"A lélekpróbáló pillanatokban oratóriumot teremtett" - nyilatkozta a Churchill Archívum vezetője, Allen Packwood. Véleménye szerint a kézzel írt megjegyzések gazdag gyűjteménye egyértelműen bizonyítja, hogy a miniszterelnök mennyi időt szánt a gondolatok precíz megfogalmazására.
Az alsóházban néhányan kifejezték elégedetlenségüket Churchill beszéde nyomán. A felszólalást este a nemzet számára is közvetítették, így mindenki nyomon követhette a történelmi pillanatok alakulását.
A diákok "merésznek és bizakodónak" ítélték meg, míg a miniszterelnök népszerűsége szinte varázsütésre, az addig elképzelhetetlen 88 százalékra emelkedett.
Csaknem öt évvel később, 1945. május 8-án rövid győzelmi beszédét sosem látott tömegek ünnepelték Londonban.
