Nemecsek, a fiatal zsidó fiú, aki mindenét hajlandó odaadni azért, hogy végre otthonra leljen.

Molnár Ferenc műveinek központi témája a zsidó asszimiláció lehetősége, bizonytalan perspektívája Európában - ezt állítja Pelle János legújabb, Molnár Ferenc és a "konvencionális hazugságok" című könyvében. Annak ellenére mondja ezt, hogy a művek többségében szó sem esik ilyesmiről. Az író, újságíró, történész egy krimi izgalmával tárja fel Molnár Ferenc életművében a rejtett összefüggéseket, azt, hogy a zsidó asszimiláció hogyan tükröződik a szereplők cselekedeteiben.

Pelle János eddig sem tétlenkedett, ha olyan állításokról volt szó, amelyeket eddig senki sem merészelt megfogalmazni vagy kutatni. Az író, újságíró és történész, aki az irodalomtudomány kandidátusa, most Molnár Ferenc munkásságára irányítja a figyelmet: legújabb könyvében, a "Molnár Ferenc és a 'konvencionális hazugságok'" című kötetében olyan nézőpontból közelíti meg az író életművét, amely korábban szinte teljesen ismeretlen volt. A kötetben Pelle egy olyan felfedezésre jut, amely eddig elkerülte a figyelmet, pedig a válaszok mindig is ott lebegtek az orrunk előtt.

Molnár Ferencet mindenki ismeri, gyakorlatilag nincs olyan magyar ember, aki ne olvasta volna A Pál utcai fiúk című könyvét, ami egyben a legismertebb magyar regény a világon, számos nyelvre lefordították a kínaitól a japánon át a portugálig.

A színdarabjait is ismerjük, a Játék a kastélyban (1926) száz éve levehetetlen a magyar színházak műsoráról, de - a kommunista hatalomátvétel utáni néhány évet leszámítva - folyamatosan játsszák a Liliom, A testőr, Az üvegcipő, az Olympia vagy az Egy, kettő, három... című darabjait is. Pelle mégis azt állítja, hogy Molnár Ferenc életműve több mint egy évszázada "torkán akadt" a magyar irodalomtörténészeknek és esztétáknak: nem tudják sem kiköpni, sem lenyelni.

Ennek hátterében a szerző véleménye szerint az áll, hogy Molnár Ferenc széleskörű életművét, különösen a világszerte ismert drámáit nem lehetett egyszerű ideológiai keretekbe helyezni vagy azokat csupán egyetlen nézőpontból értelmezni. A kortársai nem vizsgálták meg eléggé, hogy mi állhatott azon óriási népszerűség mögött, amelyet művei Magyarországon, valamint a német, osztrák és olasz közönség körében kiváltottak — természetesen a szerző rendkívüli tehetsége mellett. Pelle Molnár Ferenc életművének elemzése során arra törekszik, hogy választ találjon erre a kérdésre. Kiindulópontja az, hogy Molnár központi témája a zsidó asszimiláció lehetőségei és az ezzel járó bizonytalan jövőképek feltérképezése volt Európában, ami új dimenziókat nyitott meg a társadalmi diskurzusban.

Pelle könyvében található konkrét nyilatkozatok helyett Molnár életművének gazdag mondanivalója nyújtja a legjobb alapot arra, hogy megértsük, milyen mélyen érintette őt az "azonosság és másság" kérdése, amely az asszimilációs problémából fakadt. Ez a téma végigkísérte életét és munkásságát, reflektálva a korabeli társadalmi kihívásokra és a kulturális identitás keresésére.

Azok, akik az irodalomban a "nemzeti szellem" legmagasabb rendű megnyilvánulását próbálták felfedezni, nem tudtak mit kezdeni vele, ezért általában lekicsinylő hangon írtak róla, kétségbe vonták, hogy egyáltalán művészet-e, amit létrehozott

Pelle megfogalmazásában bírálói arra figyelmeztettek, hogy a Trianon kérdésére nem fordít kellő figyelmet, és "szándékosan figyelmen kívül hagyja a nemzeti vonatkozásokat". Az "erkölcstelen zsidókozmopolita Budapest" ábrázolása is szembeötlő a munkásságában. Amikor arra a kérdésre keresték a választ, hogy miért éppen Molnár művei váltak a közönség kedvencévé, miközben a világ számos helyén számos, akár provokatív darab és próza született, meglepően sem a válasz, sem a szándék nem volt jelen.

Molnárt már a huszadik század tízes éveitől kezdve a baloldali gondolkodók is éles kritikával illették. Sokan úgy vélték, hogy írásai a nagypolgárság ízlését szolgálják, miközben figyelmen kívül hagyják a társadalmi feszültségeket, és nem képesek rávilágítani a polgári romlottság gyökereire, illetve a kitörési lehetőségekre. E bírálatok fő szószólója Lukács György volt, aki filozófusként, irodalmárként és marxista gondolkodóként jelentős hatással bírt a közgondolkodásra. Pelle könyvében alaposan és tudományos igényességgel vizsgálja meg ezeket a kritikákat, feltárva azokat a mélyebb összefüggéseket, amelyek Molnár munkásságát övezték.

A könyv címe - Molnár Ferenc és a "konvencionális hazugságok" - Max Nordau 1884-ben megjelent, A kultúremberiség konvencionális hazugságai című munkájára reflektál, amely a maga idejében rendkívüli népszerűségnek örvendett. Nordau úgy vélte, hogy Európa társadalma számos "konvencionális hazugsággal" terhelt, amelyek a korabeli életstílust és értékrendet határozzák meg. A művet olvasva világossá válik, hogy Nordau szerint ezek a hazugságok a következőképpen jelennek meg:

Molnár Ferenc - Pelle elemzésében - a közkeletű hazugságokat komikus formában öntötte újra. Az Európa-szerte elismert Max Nordau különösen fontos szerepet játszott a fiatal Molnár számára, mivel ugyanazokat a kérdéseket kutatta, amelyek őt is mélyen foglalkoztatták. A cionista, német anyanyelvű Nordau azonban merőben eltérő következtetésekre jutott a zsidók asszimilációját illetően, mint a korabeli magyar zsidó írók és költők, köztük Molnár Ferenc is. Ők határozottan magyarnak tartották magukat, és elkötelezték magukat a magyar nyelv és kultúra iránt.

Molnár, ahogyan Pelle is hangsúlyozta, a magyarországi zsidóság túlnyomó többségével egyetemben, nem osztotta a cionizmus eszméit. Számára elképzelhetetlen volt, hogy a saját asszimilációját, valamint a magyar gazdaság és kultúra terén elért sikereit valaha megkérdőjeleznék. Ő is, akárcsak Bródy Sándor, a magyar zsidóság jövőjét Magyarországon képzelte el, szoros kapcsolatban a hazájával és annak hagyományaival.

Pelle János elemzése nyomán négy különböző asszimilációs formát azonosíthatunk: nyelvi, társadalmi, kulturális és vallási. Ezek a folyamatok sokféle szinten zajlanak, érzelmekkel és feszültségekkel terhelve. A társadalmi asszimiláció legideálisabb, sokak által vágyott megvalósulása akkor következik be, amikor két, eltérő hagyományokkal és szocializációs háttérrel rendelkező csoport tagjai egymásba szeretnek, házasságot kötnek, és közös utódokat hoznak világra. Pelle szerint Molnár Ferenc életművének középpontjában éppen ennek az asszimilációs "csodaszernek" a vizsgálata áll, mint központi motívum.

A kötetben külön figyelmet kap Molnár legnagyobb klasszikusa, a Pál utcai fiúk, amely a magyar főváros proletár és kispolgári negyedeiben, azaz Külső-Józsefváros és Ferencváros környékén bontakozik ki. Ez a világhírű regény nem csupán a gyermeki barátságról és bátorságról szól, hanem egyúttal a társadalmi ellentéteket is mélyrehatóan bemutatja.

Különös módon Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című művében Nemecsek Ernő, a történet főszereplője, zsidó származásának nyoma sem fedezhető fel. A szerző minden igyekezetével arra törekszik, hogy bemutassa, hogyan vágyik a fiatal fiú a "grund" közösségének befogadására, azaz asszimilációra. Ennek érdekében pedig hajlandó akár az életét is kockáztatni a "vörösingesekkel" folytatott küzdelemben.

- írja Pelle.

Heller Ágnes "Zsidótlanítás a magyar zsidó irodalomban" című munkájában Molnár Ferencet azok közé a szerzők közé sorolja, akik zsidó élettapasztalatokat dolgoztak fel műveikben. Ezek az írók olyan karaktereket alkotnak, akiket mélyen ismernek, hiszen azok gesztusait, viselkedési mintáit, pszichológiájukat és modorosságaikat már gyermekkoruktól fogva értelmezni tudják. Ugyanakkor Heller hangsúlyozza, hogy bár az önreprezentáció jól körvonalazódik, mégsem jelenik meg kifejezetten a művekben, és a figurák zsidó identitását gyakran letagadják.

Ez a megállapítás Pele véleménye szerint nem csupán A Pál utcai fiúkra vonatkozik, hanem Molnár Ferenc színpadi műveire is. Ezzel a jelenséggel – vagyis azzal, hogy...

Találkozásaink Molnár kortársainál, mint Bródy Sándor, Heltai Jenő vagy Szomory Dezső, igazán izgalmas irodalmi utazásra invitálnak minket. Heller Ágnes volt az, aki először hívta fel a figyelmet arra, hogy Nemecsek Ernő karakterében, akiről nem találunk semmilyen nyilvánvaló utalást arra, hogy zsidó származású lenne, Molnár a társadalmi emancipáció és asszimiláció mélyen gyökerező vágyát tükrözi. Ez a feszültség nem csupán a történet szövetében, hanem a korabeli társadalom kihívásaiban is megjelenik, amelyre Molnár érzékeny szemmel figyelt.

Pelle hangsúlyozza, hogy a "zsidótlanítás" kifejezés alkalmazása körültekintést igényel, mivel nem minden esetben állja meg a helyét, például Molnár más prózai munkáira vonatkozóan. Ezekben, a lipótvárosi közönség elvárásaihoz igazodva, visszafogott, de határozott módon utal arra, hogy írásai a pesti zsidó polgári és kispolgári társadalomban játszódnak. Az ábrázolt témák pedig a saját, többnyire asszimilálódott zsidókból álló közönsége konfliktusait és dilemmáit tükrözik.

Pelle János végső megállapítása szerint Molnár Ferenc nemzetközi sikerének kulcsa abban rejlett, hogy mesterien megérezte a hazai közönség – különösen az asszimilált fővárosi polgárság – ízlését. Ez a közönség, bár magyarnak vallotta magát nyelvében és kultúrájában, tisztában volt saját zsidó származásával, valamint a korabeli magyar társadalomban betöltött bizonytalan helyzetével, amely az Osztrák-Magyar Monarchia keretein belül alakult.

Ennek a közönségnek az ízlése számos szempontból párhuzamba állítható a nemzetközi polgárság preferenciáival: szórakozásra éhezett, vonzódott az arisztokratikus és nagypolgári környezethez, valamint a romantikus bonyodalmakhoz. Ugyanakkor tudomásul sem akarta venni a mélyen gyökerező társadalmi ellentéteket, a felszín alatt lappangó szociális feszültségeket, és a kül- és belpolitikai helyzet robbanásveszélyes aspektusait.

Pelle János fogalmazta meg.

A könyv szól a szomorú végjátékról is, arról, hogy Hitler hatalomrajutása lerombolta a zsidó asszimiláció illúzióját. Ezt követte a kényszerű emigráció és Molnár Ferenc New York-i évei, amikor elhatalmasodott rajta a depresszió és elveszítette az alkotókedvét.

A korábbi női alakok – mint Vészi Margit, Fedák Sári és Darvas Lili – után, akikkel viharos és szenvedéllyel teli kapcsolatokat élt meg, a magányos és keserű évek során Bartha Vanda lépett be az életébe. Ő, a nála harminc évvel fiatalabb nő, nem csupán titkárnőként, gépírónőként és házvezetőnőként volt jelen, hanem ápolóként, s talán szeretőként is osztozott sorsán. Molnár Ferenc 1952. április elsején hunyt el New Yorkban, és a Linden Hill temetőben nyugszik, Vanda mellett, akinek szerepe életében talán a legmeghatározóbb volt az utolsó években.