Nép vagy rezsim - Döntés küszöbén Szerbia Szerbia jelenlegi helyzete egy olyan kritikus kereszteződéshez érkezett, ahol a társadalom és a politikai vezetés közötti feszültség egyre inkább érezhető. Az emberek hangja és a kormányzati intézkedések közötti
Vasárnap este a szabadkai kormányellenes tüntetésen figyelemre méltó ellentét bontakozott ki. A demonstrálók a helyi pártszékház közelében éppen a szokásos, 16 perces csendet tartották, tisztelegve a 2024. november 1-i újvidéki tragédia 16 áldozatának emléke előtt. Ekkor azonban az "ellentüntetők", akiket a Szerb Haladó Párt mozgósított, hangos zene mellett egy első világháborús hazafias dalt harsogtak. A "Ki mondja, ki hazudja azt, hogy Szerbia kicsi?" kezdetű számot a jugoszláv háborúk idején nacionalista körök népszerűsítették, a központi hatalom támogatásával fűtötték fel. E tevékenység örökösei ma a jelenlegi kormányzó párt, amelynek számos tagja szorosan kötődik a Milošević-érá botrányaihoz. Az események így nem csupán a politikai ellentétekről tanúskodnak, hanem a múlt árnyait is magukkal hozzák, felidézve a történelem sötétebb fejezeteit.
A szabadkai színtér így a múlt árnyékaival átszőtt jelenkori hatalmi viszonyok és a lázadó közösség küzdelmét tükrözte, valóságos példáját nyújtva a társadalmi ellenállásnak.
Aki csak egy pillantást vetett az elmúlt 10 hónap szerbiai eseményeire, az jól tudja, hogy miről beszélünk. Egy karizmatikus vezető, Aleksandar Vučić irányítása alatt egy "érett" autoriter rendszer bontakozott ki, amely immár több mint 12 éve fejlődik zökkenőmentesen. Kelet-Európában ezek a politikai erők különösen cinikus módszerekkel operálnak. Hatalomgyakorlásuk során egy sor ravasz trükköt alkalmaznak. A társadalom problémáit nem orvosolják, hanem éppen ellenkezőleg: kihasználják azokat, hogy politikai tőkét kovácsoljanak belőlük. Az emberek szorongásait és levakarhatatlan traumáit manipulálva építik fel saját hatalmukat - olyannyira, hogy a politikai döntések már a legapróbb, mindennapi kérdésekbe is beleszóljanak, például abba, hogy egy falusi iskolában ki tölti be a tornatanár szerepét. Mindez emlékeztet a múlt rendszerek sötét árnyaira, nemde?
Fél percnyi gondolkodás után belátható, hogy a kvázi-kormányzási tevékenység és az arra épített személyi kultusz mellett ezzel az egésszel - mondjuk - érdekköri vagyonfelhalmozást épp el lehet érni. Egyebet nem igazán.
A diszfunkciótlan, fogságba ejtett állam előbb-utóbb az autoriter vezető feje fölé omlik. Szó szerint, ahogyan az újvidéki vasútállomás előtetője múlt novemberben az áldozatokra és a sebesültekre zuhant. Az emberek sorsa, akárcsak a tető, a hatalom elhibázott döntéseinek következményeként válik tragikussá.
Az autoriter rezsim nem csupán nem képes, de nem is kíván megszabadulni a hatalmától. Ezt a rendszert kifejezetten arra alakították ki, hogy fenntartsa saját pozícióját. Az egyéni haszonélvezők érdekei, a büntetőjogi felelősségre vonás elől való menekülés, és a felhalmozott vagyon esetleges összeomlása mellett számos egyéb tényező is megnehezíti a valódi demokratikus átalakulást. Ilyen például a társadalomtörténeti gyökerek jelenléte, valamint Szerbia esetében a nyugati és keleti kapitalista érdekek bonyolult hálózata, amelyek mind hozzájárulnak a változások gátlásához.
Sok helyi ismerősöm és barátom kezdte el használni a "forradalom" és a "polgárháború" fogalmait - főleg metaforikus, de akár konkrét értelemben. Ez nem meglepő: az erőszak fokozódik a tüntetéseken. Nem tudni, mi lehet ennek a végkifejlete, de az "erős vezető" köré épülő rendszer látható módon csak elodázni tudja a kelet-európai kapitalista félperiféria gondjait. Nincs valódi visszaút a "bevett" pártrendszer felé sem, hiszen onnan jövünk. A szerbiai tüntetők hol jól, hol rosszabbul, de a közvetlen demokráciával kísérleteznek. Nem újabb Marko királyfikra áhítoznak. Hátha lesz ebből valami.
