Palotás Petra úgy döntött, hogy visszahúzódik a közszerepléstől: "Kivonulok a reflektorfényből, de a könyveim magukért beszélnek."

Ne habozz letenni a telefont, amint ilyen hívást kapsz! Minden pénzed veszélybe kerülhet!

Palotás Petra neve a 2000-es évek elején vált ismertté, amikor friss diplomásként az RTL képernyőjén kezdett el műsorvezetőként dolgozni. A nézők hamar megkedvelték őt, hiszen a Reggeli és az otthon- és utazási magazin háziasszonyaként is elvarázsolta a közönséget. 2006-ban találkozott jövendőbeli férjével, Mirkóval, akivel később Németországba költözött. 2008-ban pedig boldog szülőkké váltak, amikor megszületett lányuk, Bora.

Az egykori műsorvezető hosszú ideig távol maradt a nyilvánosságtól, ám 2018-ban felfedte, hogy súlyos egészségügyi problémákkal küzdött, amelynek következtében inzulinrezisztenciát alakított ki. Ennek hatására hirtelen, 60 kilóról 80 kilóra hízott. E nehéz időszak alatt az írás világába merült, és lenyűgöző regényekkel ajándékozta meg olvasóit. Ma már jelentős olvasótáborral büszkélkedhet, akik izgatottan várják újabb műveit. Legutóbbi könyve, a Kékestető, decemberben jelent meg, és már negyedik alkalommal kellett utánnyomtatni.

Örömmel mesélek az új könyvemről, amely a Kékestető varázslatos világát fedi fel. Ebben a műben nem csupán a táj szépségét szeretném bemutatni, hanem a hely szellemiségét és a benne rejlő élményeket is. A Kékestető nem csupán a legmagasabb hegyünk, hanem egy olyan hely, ahol a természet csodái és az emberi történetek találkoznak. A könyvben felfedezhetjük a gyönyörű panorámákat, a négy évszak váltakozását, valamint a helyi élővilág titkait, de emellett betekintést nyújtok a Kékestető körüli legendákba és a helyi közösség életébe is. Minden fejezet egy új kalandra hív, legyen szó a téli síelés izgalmáról vagy a nyári túrázás békéjéről. Remélem, hogy az olvasók nem csupán a szavak révén tapasztalják meg Kékestető csodáit, hanem a szívükben is magukkal viszik a hegy különleges atmoszféráját.

Az 1930-as évek kezdetén, amikor a Mátraházai Szanatórium megépülését követően alig egy év elteltével megnyílt Magyarország első gyógyszállója a Kékestető csúcsán, különleges időszak kezdődött. A Kékes Szálló főként az arisztokrácia elitjének kedvelt pihenőhelyévé vált, ám mi most egy különleges történetet mesélünk el. Főszereplőnk egy fiatal gimnazista lány, akinek munkás apja van, és aki váratlanul belép a gazdagok világába, hogy felfedezze a lehetőségek és kihívások izgalmas keverékét.

- Ez a könyv nem egy főhősről szól, hanem több karakterről, akiket összezár a tél, a betegségek és különböző emberi kapcsolatok születnek ezekben a hetekben. Szerintem ez egy nagyon szerethető, életszagú történet, ami akár a jelenben is játszódhatna, de úgy éreztem, kicsit izgalmasabb, nosztalgikusabb és a szálló szempontjából szebb, ha a múltba utazunk.

Az ihlet forrása sokszor rejtélyes és változatos. Lehet, hogy egy véletlenszerű pillanatban, egy sétálás közben támad, amikor a természet szépsége vagy a város zaja inspirál. Máskor egy könyv, film vagy zene váltja ki a kreatív gondolatokat, amelyek egy új ötlet szikráját adják. Az is előfordulhat, hogy egy személyes élmény vagy egy mély érzelem hívja életre a fantáziát. Az ihlet tehát sokszor a környezetünkből, a tapasztalatainkból és a bennünket körülvevő világ csodáiból táplálkozik, és mindenki számára más és más formát ölt.

A német irodalom iránti vonzalmam régóta kísér, és Thomas Mann Varázshegy című remekműve különösen közel áll a szívemhez. Először 16 évesen vettem a kezembe, majd a harmincas éveim elején is újra felfedeztem, és mostanában is visszatérek hozzá. Minden egyes olvasás új dimenziókat nyitott meg számomra. Ez a könyv, egy igazi irodalmi ékkő, teljesen más fényben tűnik fel, mint az én, bár sikeres, de más jellegű írásaim. Mann műve tökéletesen alkalmas volt arra, hogy mélyen megmozgassa a gondolataimat. A történet egy hóval borított tájban, egy szanatóriumban játszódik, és bár filozófiai mélységekkel bír, számomra inkább egy impulzus volt, ami elindított egy belső utazáson. Nemrégiben egy cikket olvastam a kékestetői szanatórium sanyarú állapotáról, ami felidézte bennem a gyerekkori mátrai kirándulások és nyaralások emlékét. Ez a három intenzív tapasztalat egyfajta katalizátorként működött, és arra ösztönzött, hogy egy szívhez szóló, talán hiánypótló történetet alkossak. Az élmények összefonódása új lehetőségeket nyitott meg előttem, és úgy érzem, hogy érdemes megosztanom ezt a felfedezést.

- Ahogyan a legtöbb regényedben, a Kékestetőben is több karakterrel találkozunk. Hogyan állítod össze a szereplőlistát?

Azt mondhatnám, hogy ez a stílusomra jellemző. Igyekszem több nézőpontból megvilágítani a történeteket. Az egyes szám első személyű narráció, amely mostanában divatos, nem igazán áll közel hozzám. Persze, mélyebb, lélektani regények esetén elfogadom ezt a megközelítést, de én inkább a mindentudó elbeszélőt kedvelem, aki kívülről összefogja a cselekményt. Ugyanakkor bizonyos pillanatokban, amikor a történet megkívánja, beléphetek a szereplők fejébe, így egy kicsit mindenki világába bepillantást nyerhetünk.

A történetek gyakran több idődimenziót ölelnek fel, lehetőséget adva arra, hogy a múltba merüljünk, és felfedezzük a karakterek és események gyökereit. Ez a múltba való visszatekintés lehetővé teszi számunkra, hogy mélyebb megértést nyerjünk a szereplők motivációiról és a cselekmény alakulásáról.

Izgalmas, hogy nem csak egy személy van. Nincs fekete és fehér, egy jó és egy rossz, hanem mindenki színes. Talán ettől szerethetőek a karakterek, vagy legalábbis egy jó részük.

- Teljesen más korosztályú és más háttérből jövő emberekkel találkozunk. Hogyan tudsz mindenkinek a bőrébe belebújni?

- Ebben van egyfajta élettapasztalat, és ha szabad ezt mondanom, az éveknek köszönhető bölcsesség is, hiszen én sem vagyok már annyira ifjú és nagyon sok élethelyzetet megéltem, amiket akarva-akaratlanul hozok magammal. Emellett nagyon szeretem megfigyelni a világot, kihegyezett füllel, jól vevő antennákkal szemlélem azt, ami körülöttem történik. Legyen az egy jelenség, egy fáról lehulló levél vagy érzelmi folyamatok, amik a közvetlen környezetemben játszódnak. Valamint az embernek, akarva-akaratlanul, a saját olvasói élményei is bekúsznak az agyába.

Az általam megírt regényben két karakter különösen közel áll hozzám, mivel a saját életemből is merítkeznek, bár nem feltétlenül tudatosan. Az egyikük egy 16 éves tinédzser lány, akinek érzelmi világában ott bujkál a saját lányom hatása. A másik szereplő egy ötvenes éveiben járó molett nő, akinek szorongásai ellenére vidám és életigenlő a természete. Ő az, aki mindenki „anyukája”, aki mindig belebeszél a dolgokba, és akinek a túlaggódása szinte már védjegyévé vált. Biztos vagyok benne, hogy az ő karakterének megformálásában is fellelhetők a saját tapasztalataim, bár sosem másoltam le magamat pontosan. Vannak olyan szereplők is, akik teljes mértékben a képzelet szüleményei, de remélem, hogy mindannyian hús-vér alakokként életre kelnek, és elnyerik az olvasóim szimpátiáját.

Minden figura a saját gyengeségeivel küzd, mindegyikük mögött rejtett titkok és elfeledett történelem húzódik. A testi és lelki fájdalmak enyhítése érdekében érkeznek a szállodába, ahol a múltjuk súlya és a jövőjük reménye találkozik. A történet különlegessége abban rejlik, hogy a sokszínű karakterek közül az olvasó valószínűleg rátalál egy olyanra, akivel könnyen azonosulhat, vagy akinek az érzelmi vívódásait megérti, így a saját tapasztalataival is párhuzamot vonhat.

Tehát ez egy tudatosan kidolgozott olvasócsalogató technika?

- Nem tudatos, ez csupán a saját ízlésvilágomat tükrözi, mert én is olyan regényeket szeretek olvasni, ahol mozaikokból áll össze az egész. A sok szereplővel nem az olvasókat akarom csalogatni, hanem a saját világlátásomat megmutatni, azt, hogy nem mindig csak egy igazság létezik.

Bár nem tapasztaltam meg az 1930-as éveket, a korszakra vonatkozó alapos kutatás és a történelmi források tanulmányozása segít abban, hogy élethűen bemutathassam azt az időszakot. Különböző írásos dokumentumok, visszaemlékezések és korabeli művészetek elemzése révén egyértelmű képet nyerhetek a társadalmi, politikai és kulturális életről. Emellett a korszak filmes és irodalmi ábrázolása is inspiráló, hiszen ezek a művek sokszor hitelesen tükrözik az emberek mindennapi életét és érzéseit. Így, bár nem éltem akkor, képzeletem és a történelmi anyagok segítségével mégis képes vagyok megragadni a kor szellemét.

Szeretem azt mondani, hogy csak arról érdemes írni, ami valóban megérint, ami szenvedélyt ébreszt bennünk. Ebben persze van egy kis önző vonás is, hiszen számomra az írás egyfajta menedék, ahol elmerülhetek a klasszikus irodalom varázslatos világában. Ebből az időszakból különösen sokat merítek, és igyekszem egy autentikus hangulatot megteremteni. Mindig egy konkrét történelmi helyszínre és időpontra fókuszálok, hogy írásaim hitelesek legyenek. Ez a folyamat rengeteg kutatómunkát igényel, ami mellett én is folyamatosan fejlődöm és tanulok.

- A helyszínt bejárod, mielőtt írsz róla?

- Igen, én azok közé a szerzők közé tartozom, akik szeretnek olyanról írni, amivel személyesen is van kapcsolatuk. Nyilván a múltba nem tudok visszautazni, de szeretem a helyszíneket ismerni, felkeresni, igyekszem olyanról írni, aminek éreztem az illatát, aminek megérintettem a falát. Lényeg, hogy legyen valamilyen személyes kötődésem. A Mátrához van, mivel gyerekkoromban töltöttem ott nyarakat, ismerem a gyógyszállót. Ezzel párhuzamosan egy nagy archív anyaggal dolgozom.

Az átlagos munkanapom egy izgalmas és változatos kaland kezdete. Reggel a nap első fényei ébresztenek, és egy bögre illatos kávé mellett tervezem meg a napomat. Általában a feladatlistám átnézésével kezdek, amely tele van izgalmas kihívásokkal és projektekkel. Miután áttekintettem a teendőimet, a munkahelyemen csatlakozom a csapatomhoz, ahol közösen ötletelünk és megosztjuk egymással a legfrissebb híreket. A nap folyamán különböző feladatokkal foglalkozom: lehet, hogy egy új projekt részleteit dolgozom ki, vagy éppen egy fontos megbeszélésre készülök. A délután folyamán gyakran találkozom kollégákkal egy brainstormingra, ahol a kreativitás szárnyal, és új ötletek születnek. A munka során mindig próbálok szünetet tartani, hogy felfrissítsem az elmém, akár egy rövid sétával, akár egy kis zenehallgatással. A nap végén örömmel tekintek vissza a teljesített feladatokra, és izgatottan várom a következő nap kihívásait. Minden munkanap egy új lehetőséget jelent a fejlődésre és a tanulásra.

Lényegesen kevésbé romantikus, mint ahogyan azt sokan gondolják. Nem üldögélek egy szalmakalapban, az almafa alatt, koktélt szürcsölgetve.

- Meg kellett tanulnom szerzőként dolgozni, bele kellett rázódnom a home office-ba, úgy kell lenni anyukának és háziasszonynak, hogy van egy másik szakmailag fontos feladatom. Ez beletelt néhány évbe. Most már egy nagyon szigorú napirendhez tartom magamat. A legaktívabb délelőtt vagyok, amikor a lányom iskolában van és a férjem dolgozik. Este már nem. Nem látom magamat vörösborral, gyertyafénynél a kandalló előtt alkotni, a késői órákban már fáradt vagyok. Szükségem van az elegendő alvásra, ugyanakkor az előfordul, hogy álmomban is szövöm a történeteket.

- Mennyire volt hatással az alkotóképességedre a koronavírus-járvány, amikor egy nyomasztó lelkiállapotban mindenki be volt zárva a négy fal közé?

Természetesen engem is megviselt az a szürke időszak. Akkoriban én is a komorabb tónusú történetek felé fordultam, habár a mostani regényeimben is fellelhetők sötétebb, nehezebb elemek. Ebben az időszakban formálódott meg a kétrészes regényem, a Circus Monte-Carló, amelyben a II. világháború kiemelt szerepet kapott. Nem véletlenül. Van benne egy idézet, ami így szól: "A láthatatlan ellenség a legveszélyesebb. Az, akinek a dühét nem látod a szemében, és a fegyvert nem a kezében tartja. Az, akinek a létezését csupán az áldozatai árulják el." Ezt az idézetet egy különösen nehéz covidos nap inspirálta bennem.

- A lányod olvassa a könyveidet?

- Még nem igazán. A sztorikat tudja, jól beszél magyarul és már elkezdett magyarul is olvasni, de az én könyveimnek néha kicsit nehezebb a múltidéző nyelvezete, a hosszú mondataim egy nem magyar közegben élő számára feladják a leckét. Nagyon aranyos, de látom, hogy amikor nekiül, hamar belefárad. Biztosan idővel fogja majd őket olvasni magyarul, de közben dolgozunk rajta, hogy néhány művem megjelenjen németül is.

- Gondolkodtál már azon, hogy tini-, esetleg fantasyregényeket is írj?

A férjem gyakran említi, hogy érdemes lenne kipróbálnom magam más területeken is. De nem könnyű, amikor már van egy olvasótáborod, és felmerül a kérdés, hogy vajon elfogadnák-e tőlem valami egészen mást. Sok író ilyenkor álnevet választ, de én ennél sokkal hiúbb vagyok. Hiszen annyi munkát fektettem a nevem mögé, hogy szeretném, ha mindenki tudná: ez az én világom.

Időnként elmerengek azon a lehetőségen, hogy más stílusban is kifejezzem magam.

A fantasy lenyűgöző, amikor valaki megalkot egy olyan univerzumban, ahol könnyedén elmerülhetünk. Ne zárjuk ki a lehetőségeket, hiszen az élet tele van meglepetésekkel. Jelenleg azonban úgy érzem, hogy itt, ezen az úton kívánok tovább haladni.

A férjed miben segít az írói pályafutásodban?

Édesanyám mellett Ő a legnagyobb támogató a pályafutásomban. Az első visszajelzései olyan pozitív hatással voltak rám, hogy szavakkal nehezen is kifejezhető az az érzés, amit nyújtott. Ez a lelki támogatás azóta is töretlen. Néha még azt is észreveszem, hogy ő előbb csekkolja a sikerlistát, mint én magam. Nemrégiben megemlítette, hogy szeretne ő is könyvet írni. Viccesen megjegyeztem, hogy remélem, nem ír jobbat, mint én. Nagyon tehetséges a fogalmazásban, és rengeteg mély gondolata van. Tőle például egy igazán izgalmas fantasyt simán el tudnék képzelni.

Hozzájárult a sikeredhez a műsorvezetői tapasztalatod, és ezáltal ismerősként köszönnek vissza az emberek?

Ellenkezőleg, a helyzet szakmai szempontból jelentős hátrányt jelentett, még azok számára is, akik támogattak engem.

Bizonyítani kellett, hogy nem egy unatkozó háziasszony vagyok, aki írt egy könyvet, mert otthon van a gyerekkel.

Örömmel mondhatom, hogy ez már a múlt ködébe veszett. Ugyanakkor még ma is találkozom olyan kritikákkal, amelyek arról szólnak, hogy az embereknek előítéleteik voltak, és nem hitték, hogy valaki ilyen mértékben képes változni. Akadnak olyanok is, akik régebbi énemet nem kedvelték, de a műveimet most már lelkesen olvassák. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megbirkóznom ezzel a kihívással. Érdekes, hogy az olvasótáborom fiatalabb tagjai közül sokan nem is ismerik azt az időszakot, ami számomra fontos volt. Ma már alig akad olyan olvasó, akinek a könyveim kapcsán bármit is jelentene, hogy korábban más pályán mozogtam. Persze, eszem ágában sincs bármit is megtagadni abból az időszakból, hiszen azt is nagyon szerettem.

- Íróként, a műsorvezetéssel ellentétben, a háttérből dolgozik az ember. Milyen megélni ezt a szerepváltozást?

- Őszintén? Egyrészt nagyon élvezem az önmagam megmutatását az írásaimon keresztül és élvezem az elismerő vélemények besöprését is. Az én keresztem viszont, hogy jó pár évvel ezelőtt volt egy komoly, egészséggel kapcsolatos problémám, ami megváltoztatta a testemet. Meghíztam, és az egykori csinos, fiatal műsorvezető már a múlté. A mostani nő, aki vagyok, nehezen fogadja el ezt a külsőt, pláne az internet fénykorában, ahol annyira könnyen bántják az embert. Még mindig lehetne lehetőségem tévés megjelenésekre, ami szintén nagyon jó érzés, de nem állok készen arra, hogy reflektorfénybe állítsam magam.

Ez egyfajta menekülés a világ zaja elől, de a könyveim magukért beszélnek, míg én azon fáradozom, hogy ezen a téren előre lépjek, elsősorban az egészségem érdekében.

Természetesen! Itt van egy egyedi verzió: - Miközben rengeteg elkötelezett követőd van, akikkel rendszeresen személyesen is összejössz. Ez vajon eltérő élmény?

Mélyen tisztelem olvasóimat, és nagyra értékelem az írás ajándékát. Szerzőként a történet és a kötet, a szerkesztői beavatkozás kivételével, lényegében az én kezem munkája. Ezzel szemben a műsorvezetés során csupán közvetítettem valamit, ami valóban fontos volt, de nem én voltam a megalkotója. A könyvem számomra olyan, mint egy gyermek: ha gyenge, akkor gyenge, ha erős, akkor erős. Ha az olvasók kedvelik, az számomra igazi ösztönző erő, és innentől kezdve már teljesen lényegtelen, hogy hogyan nézek ki, vagy hány kiló vagyok.

Az számít, milyen érzéseket keltettél az olvasóidban és ez a legjobb értelemben egy drog.

Minden alkalommal nagy öröm számomra, amikor találkozom velük, és mélyen hálás vagyok, amiért értékelik az alkotásaimat.

Milyen izgalmas lehetőségek várnak ránk 2025-ben! Az olvasóim számára olyan tartalmakkal készülök, amelyek nemcsak szórakoztatnak, hanem inspirálnak is. Tervezek interaktív könyveket, ahol a közönség beleszólhat a történetek alakulásába, valamint különböző formátumokban megjelenő írásokat, mint például podcastok és videós tartalmak, hogy mindenki megtalálja a számára legkedvesebb olvasási élményt. Emellett szeretném felfedezni a jövő technológiáit, mint a virtuális valóság, hogy az olvasás egy új dimenzióját nyithassam meg. Izgatottan várom, hogy megosszam veletek ezeket az új kalandokat!

Örömmel jelentem be, hogy hamarosan megérkezik a Hamburgban játszódó Dacszövetség című sorozatom negyedik része. Számomra rendkívül fontos volt, hogy elrepítsem az olvasókat abba a csodálatos városba, amely már 16 éve otthonom. A történet a 20. század elején bontakozik ki, tele váratlan fordulatokkal. Négy fiatal nő életét követhetjük nyomon, köztük az Egerből menekülni kényszerülő Edelényi Katicát, aki különösen izgalmas karakter. A téli regényem pedig, bízom benne, valódi irodalmi különlegesség lesz. Az események az 1920-as években, a budapesti New York Kávéház falai között zajlanak. Már letettük az alapkövet, és alig várom, hogy megosszam veletek ezt az izgalmas utazást!