Paudits Béla: egy kiemelkedő tehetség, aki életét a kihívások és nehézségek árnyékában bontakoztatta ki.

Utolsó éveiben rendkívül megpróbáltatásokkal teli életet élt, a sors kegyetlenül megfosztotta a jóléttől, és a nyomor árnyékában kényszerült létezni.

Paudits Béla a magyar színház egyik legnagyobb tehetsége volt, akit alkatából adódóan Rómeó és Hamlet szerepeire nem osztották be, a zenés-táncos darabokban mégis brillírozott, alakításaival beírta magát a színháztörténetbe. Pályája azonban sosem hozta meg számára azt az elégedettséget, amelyre vágyott, és a magánélete sem volt mentes a drámáktól. Önbizalomhiánya ugyanis élete minden területére rányomta a bélyegét.

A legegyszerűbben úgy tudnám megfogalmazni a szexhez való hozzáállásomat, hogy szinte mindig láttam magam aktus közben, és annyira nem voltam kibékülve a látvánnyal, hogy szinte azonnal röhögnöm kellett - vallotta be önéletrajzi könyvében a Jászai Mari-díjas színművész, akinek fiatalon kihullott a haja.

- Nos, hogy lehet kacarászva szeretkezni? Láttam, ahogy én, a hatvankilós pálcikaember éppen egy egészséges nővel van, és ez a kép félelemmel töltött el - idézett a Meglepetés magazin Paudits Béla könyvéből.

A híres színész életében rengeteg női kapcsolat tűnt fel, de mégis egy férfi volt az, aki először megmutatta neki, hogy létezik a szépség.

- Egy időre harmadikként csatlakoztam egy házaspár életéhez, ami mindkettejük számára örömet jelentett. Az intim viszony egy ideig tartott, mivel a férfi, a pár férfi tagja, kifejezetten vonzónak talált, ami kellemesen simogatta a hiúságomat - mesélte Paudits Béla egy korábbi interjúban, hat évvel ezelőtti halála előtt.

Különös és összetett kapcsolatokkal bonyolódott el, túllépve az édeshármas keretein, egy keramikus művésszel, Mózes Máriával álmodta meg közös jövőjüket. Ám a frigyük nem tartott sokáig, mivel egy nap a párja úgy találta, hogy a fürdőszobájuk ajtaján egy meztelen színésznő lépett ki. Paudits Béla ekkor úgy döntött, hogy a színészetet egy időre háttérbe szorítja, és Kanadában próbálta újraépíteni életét, például kifutófiúként dolgozva és gyémántművességet tanulva. Az elviselhetetlen hátfájásával kapcsolatban ott derült ki, hogy a gerincvelő problémái okozzák a fájdalmat, ami a csigolyáiban kezdett el sorvadni. Betegsége miatt, amikor már ismét Magyarországra tért vissza, leszázalékolták, és nyugdíja rendkívül alacsony volt, így alkalmi fellépésekből kellett megélnie.

Egyre inkább megpróbáltatásokkal teli életet élt, ami végül két öngyilkossági kísérlethez vezetett. Pszichiátrián töltött időszaka alatt a mindennapi megélhetés nehézségeivel is meg kellett küzdenie. Gyakran előfordult, hogy étel nélkül maradt, súlya 46 kilóra csökkent, és bár sokan próbálták segíteni, ő elzárkózott a támogatástól. A kétezres évek végén egy agyvérzés is sújtotta, amiből a második alkalom után már nem tudott felépülni. 2018-ban a Szent János Kórház falai között távozott az élők sorából, de emlékét azok őrzik, akik tisztelték rendkívüli tehetségét és egyedi személyiségét.