Szabó Zsófi: Édesapám büszkesége Az életem során számos pillanatban éreztem, hogy édesapám szelleme velem van. Ahogy az évek telnek, egyre inkább tudatosul bennem, hogy az általa megtanult értékek és tanítások formálják a döntéseimet és a céljaimat. Mind

A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/magyarorszag/edesapam-buszke-lenne-ram-2-1083658/

A közélet iránti vonzódásom fokozatosan formálódott, ahogy az anyaságom és az életkorom is előrehaladt. Amíg valaki kényelmesen élheti a mindennapjait, és úgy érzi, hogy a politikai események nem érintik közvetlenül, hajlamos lehet figyelmen kívül hagyni a hazájában és a világban zajló fontos folyamatokat. Az utóbbi években a világ egyre zajosabbá vált, és a közösségi média platformok révén szinte mindenkihez eljutnak az aktuális események, még a fiatalabb generációk is aktívan részt vesznek a közéleti diskurzusban. Ma már a gyerekek is bátran megosztják véleményüket politikai kérdésekről, hiszen ők is napi szinten használják az online felületeket. Teljesen más környezetben nőttem fel, amikor én voltam iskolás, és a politika soha nem volt téma az osztálytársaim között. Senkit sem érdekelt, hogy kinek a szülei tartoznak az MSZP-hez vagy a Fideszhez; ez a kérdés soha nem okozott feszültséget vagy megosztottságot az iskolai közösségben.

- Mi volt az a pillanat, amikor először tudatosult önben, hogy a politika valamilyen módon része az életének?

Élénken él bennem az emlék, amikor Székesfehérváron, egy jelentős nagygyűlés előtt édesapám (Szabó Gyula színművész - a szerk.) egy négylevelű lóherét adott át Orbán Viktornak. Emlékszem, milyen fontos volt számára ez a gesztus; órákon át kereste a tökéletes példányt, és mindenképpen személyesen akarta átadni. Néhány napja egy ellenzéki újságíró kérdezte tőlem, mióta vagyok fideszes. Ha egy konkrét pillanathoz kellene kötnöm, azt mondanám, hogy a 2002-es Kossuth téri gyűlés volt az, bár akkor még nem érdekelt a politika, és sokáig nem is érdekelt. Huszonévesen, amikor beléptem a médiába, mindenki azt tanácsolta, hogy maradjak politikailag semleges, mert különben támadások keresztüzébe kerülhetek. Ekkor egyfajta falat húztam magam köré, és tudatosan elkerültem a közéleti megnyilvánulásokat. Ma is sok ismert közéleti szereplő dönt úgy, hogy nem osztja meg a véleményét, hogy így védekezzen a támadások ellen. Ez hasonló ahhoz, ahogy mindenki másként viszonyul a magánéletéhez. Van, aki természetesnek véli, hogy a gyermekét is bevonja a nyilvánosságba, én viszont nem tudnám elképzelni, hogy megmutassam a gyermekem arcát, vagy hogy őt használjam fel, hogy szerethetőbbnek tűnjek. Pedig sokkal könnyebb lenne azonosulni velem, ha mindenki láthatná, hogy a gyermekem az életem legfontosabb része. Nehéz úgy szerethetővé válni, hogy a legszimpatikusabb oldalamat - az anyaságomat - nem mutatom meg.

Mikor tapasztalta először, hogy a szakmai karrierje és a belső hite már nem tudnak harmonikusan együtt létezni?

A médiás pályafutásom 2009-ben indult a TV2-nél, majd 2014-ben az RTL-hez csatlakoztam, ahol a Reggeli című műsorban gyakran foglalkoztunk közéleti témákkal. Az RTL-hez való áttérésem nem politikai motivációkból fakadt; inkább szakmai kihívásokat kerestem. Abban az időszakban még nem volt egyértelmű, hogy az RTL egy ellenzéki, míg a TV2 kormánypárti csatorna. Az RTL-nél jobboldali gondolkodásúként gyakran éreztem, hogy szükségem lenne szakmai tanácsokra ahhoz, hogy hitelesebben tudjak reagálni bizonyos témákra, de akkoriban nem volt bátorságom segítséget kérni, mivel tudatosan távol tartottam magam a politikától. Ez a helyzet 2017-ben változott meg, amikor a szülés után visszatértem a TV2-höz, és átvállaltam a Mokka műsorvezetői feladatait. Az RTL-es időszak végén már éreztem, hogy nem találom a helyem, és egyre inkább fuldokoltam a környezetemben. Amikor a Mokkába kerültem, egyfajta hazaérkezés élményével találkoztam. Ez nem csupán a TV2 kormánypárti megítéléséből fakadt, hanem abból, hogy itt szakmai és emberi szempontból is kiegyensúlyozottabb lettem. Olyan támogatást kaptam, amely lehetővé tette számomra, hogy végre nyíltan beszéljek olyan társadalmi kérdésekről, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Tisztában vagyok vele, hogy sokan elfordultak tőlem, mivel nyíltan kiállok Orbán Viktor mellett. Ezt nem bánom, és senkire nem haragszom emiatt. Nem tartom rossz embernek azt, aki másként látja a világot. Az igazi problémám nem a másként gondolkodókkal van, hanem azokkal, akik agresszív módon támadnak, akik durva kifejezésekkel illetik akár a miniszterelnököt, akár engem.

Melyik az a sértő megjegyzés, amit a legnehezebb elfelejtened?

Egy különösen mélyen megérintett egy megjegyzés, miszerint apukám forog a sírjában. Ez nem csupán engem és a szüleimet bántja, hanem azokat az értékeket is, amelyeket tőlük örököltem. Ezek az alapelvek ma még erősebben élnek bennem, mint valaha, különösen mióta édesanya lettem. Egy nyolcéves gyermek mellett az ember más perspektívából szemléli a világot, és egyre tisztábban érzékeli a körülöttünk lévő zűrzavart. Muszáj befelé figyelnünk, és felfedeznünk, honnan érkeztünk, kik vagyunk, és mi az, ami igazán fontos az életben. Ennek következtében a kereszténységhez és a hithez való viszonyom sokkal mélyebb lett. Édesapám egész életében politikai függetlenségre törekedett, mégis 2002-ben Orbán Viktor mellé állt. Ezért nehéz elfogadnom, amikor azzal vádolnak, hogy ő forogna a sírjában. Nem tudom, mit gondolna a Békemeneten látva a történéseket; nem beszélhetek a nevében, de tisztában vagyok azzal, milyen értékek mentén nevelt, és emlékszem arra is, mit érzett, amikor átadta a miniszterelnök úrnak a négylevelű lóherét. Sokan azt hiszik, hogy csupán most váltam fideszessé, pedig már 2002-ben, a Kossuth téren, valami megmozdult bennem. Akkor kezdtem el érezni, hogy bizonyos értékek hozzám tartoznak; csupán eddig nem éreztem szükségét, hogy nyilvánosan is kiálljak mellettük.

- Mit hozott otthonról, ami meghatározza világlátását?

Apukám mélyen vallásos, keresztény háttérrel rendelkező családból érkezett, és a kilencedik gyermekként nőtt fel. Gyerekkoromban gyakran mesélt arról, hogy papnak készült, és harangozni járt a templomban. Sok istenes verset hallgattunk együtt, sőt, később lemezt is készítettünk ezekből a versekről. Ötvennyolc éves volt, amikor megszülettem, és hatvanegy, amikor a testvérem érkezett a világra. Testvéremmel együtt a színház varázslatos világában nőttünk fel, ahol apu történetei mélyen belénk ivódtak, és máig meghatározzák identitásomat és származásomat. Szabó Gyula lányaként felnőni számomra olyan, mint egy jolly joker – egy olyan örökség, amire büszke vagyok, és amelyből minden nap erőt merítek. Kisfiamat is elönti a büszkeség, amikor a magyarórán szóba kerülnek a népmesék, és elmondhatja, hogy Gyula papa az ő nagypapája. Édesanyám mindig hangsúlyozza, hogy apu büszke lenne rám. Tudom, hogy ha nem így lenne, soha nem mondaná ezt.

- Mikor érezte úgy, hogy most jött el az idő, amikor már nem lehet kívül maradni?

Amikor Palócz André megkeresett azzal a kéréssel, hogy legyek az alapító tagja a Gazdálkodj okosan néven induló Digitális Polgári Körnek, egy pillanatra sem haboztam igent mondani. Azóta olyan gazdasági kérdésekhez jutottam közelebb, amelyek korábban távol álltak tőlem. Amikor a Mokkában Nagy Márton gazdasági miniszter vagy Koncz Zsófia államtitkár asszony a kormány jövőbeli terveiről beszél, teljes mértékben azonosulni tudok az általuk képviselt értékekkel. A DPK-hoz való csatlakozásom után szinte felgyorsultak az események. Szentkirályi Alexandra felkérése, hogy legyek a Női Digitális Polgári Kör nagykövete, majd a Digitális Polgári Körök első országos találkozójának vezetése Rákay Philippel, mind szakmai, mind emberi szempontból mérföldkőnek számított az életemben. Történelmi pillanat részese lehettem, ami számomra felbecsülhetetlen élmény volt. Bár azóta néhányan elfordultak tőlem, sokkal többen álltak mellém, ami megerősítette a meggyőződésemet. Ismeretlenek is megállítanak az utcán, és köszönetet mondanak a bátor kiállásomért. Vannak, akik meglepődve kérdezik: "Neked erre miért volt szükséged?" Én pedig csak mosolygok, hiszen tudom, hogy az igazságért és a közösségért tett lépéseim nemcsak nekem, hanem mindannyiunknak számítanak.

- Ezt rengetegen kíváncsiak rá...

A véleménynyilvánítás és a gyűlöletkeltés közötti határvonal gyakran finom, de lényeges eltéréseket hordoz. A véleménynyilvánítás szabadon kifejezett gondolatokat, érzéseket és nézeteket jelent, amelyek az egyén szubjektív tapasztalataira vagy meggyőződéseire építenek. Ezzel szemben a gyűlöletkeltés olyan kommunikációt takar, amely célzottan bántalmaz, sért, vagy megbélyegez egy adott csoportot, általában etnikai, vallási, nemi vagy más identitásbeli jellemzők alapján. Számomra a határ ott húzódik, amikor a kifejezés átmegy a kritikai vagy eltérő nézetek megfogalmazásán, és a másik fél dehumanizálásához, vagy veszélyeztetéséhez vezet. Ha a vélemény mondanivalója a másik ember tiszteletének vagy méltóságának csorbítására irányul, akkor az már gyűlöletkeltésnek minősül. Az egészséges vitának az a célja, hogy párbeszédet generáljon, míg a gyűlöletkeltés a megosztottságot és az ellenségeskedést szítja.

- Művészemberként úgy gondolom, a politika nem való mindenkinek. Vannak, akik csendben, a háttérből figyelnek, és nem érzik szükségét annak, hogy közéleti kérdésekben megszólaljanak. Ha viszont valakiben megvan az indíttatás, és úgy látja, hogy a hangja messzebbre érhet, mint azoké, akik hasonlóan gondolkodnak, de csendesebbek, akkor igenis joga van ahhoz, hogy felvállalja a véleményét. Bármelyik oldalon. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a másik oldalon valóban jelen van a gyűlöletkeltés. Mocskosabbnál mocskosabb jelzők érkeznek, egyesek a halálomat kívánják. Ami a legszomorúbb számomra, az a tisztelet hiánya, amikor a miniszterelnök úrról felháborító stílusban beszélnek. De ez visszafelé is igaz. Egy ellenzéki médium megkérdezte, mit gondolok arról a képről, ahol Magyar Pétert Manfred Weber láncos kutyájaként ábrázolják. Nem tartom helyesnek azt sem. Ezek a túlzások, bántások nekem nem férnek bele egyik oldalról sem. Én a béke oldalán állok, szeretettel próbálok beszélgetni azzal is, aki ellenzéki.

Van olyan közeli ismerőse vagy barátja, aki elfordult öntől?

A barátaim többsége szinte kivétel nélkül hasonló nézeteket vall, és ha esetleg nem értenek egyet a kormány bizonyos döntéseivel, akkor is megértik, hogy kiálltam a jobboldal mellett. Persze néha fáj, amikor egy ismerősöm lájkol egy olyan írást, amiben engem kritizálnak. A politika könnyen feszültséget szülhet az emberek között, de akikkel valóban intelligens párbeszédet folytathatok, azokkal mindig érdemes beszélgetni. Van például egy ellenzéki ismerősöm, akivel hetek óta arról csevegünk, hogy – az ő szavaival élve – "mibe keveredtem". Nem állítom, hogy teljesen elbizonytalanodott, de remélem, hogy a közelgő választások idején már az én oldalamon fog állni. A hitem most különösen megkérdőjelezhetetlen, és ezt részben annak köszönhetem, hogy kiálltam az elveim mellett. Amióta édesapám 2014-ben elhunyt, a Facebook-borítóképemen ez az idézet olvasható: "Légy erős és bátor." Hiszek abban, hogy minden támadásban ott rejlik a lehetőség a megerősödésre. Egy keresztény barátnőm rendszeresen küld nekem bátorító üzeneteket. Legutóbb ezt az idézetet osztotta meg velem: "Támadás alatt vagy? Íme egy jó hír: nagy áldás vár rád Isten részéről, miután túljutsz ezen."

Gyakran találkozol bántó megjegyzésekkel?

- Olyan sok van, hogy sajnos nem tudok elmenni mellettük. De ez mindig is így volt, a személyiségem mindig megosztotta az embereket. A bulvármédia már a Jóban Rosszban színésznőjeként is folyamatosan figyelte az életemet. Akkor is sokan támadtak és irigykedtek rám, amikor politikailag semleges voltam. Most viszont azt is érzem, soha nem szerettek jobban. Lehet, hogy jobban is utálnak, de nem a személyiségem miatt. Érdekes, de a bántások most sokkal jobban leperegnek rólam, mint korábban. Régen a kvalitásaimmal, a szépségemmel, a súlyommal vagy a párkapcsolataimmal támadtak, majd jött egy nyugodtabb időszak, amikor anyává váltam, akkor nem voltam annyira szem előtt. Most viszont minden negatív kommentet a politikai szerepvállalásomnak tudok be, ezért nem is érint meg annyira. Talán azért sem, mert ma már pontosan tudom, hogy ki vagyok, és nem kérek engedélyt ahhoz, hogy ezt megéljem. Mintha a keresztény, jobboldali értékek csak bizonyos külsőhöz lennének társíthatók. Épp ellenkezőleg: azt gondolom, pont az én kiállásom miatt tudnak sokan azonosulni velem, mert miközben reggel közéleti kérdésekről beszélgetek a Mokkában, este viselhetek a Sztárban Sztárban miniruhát és készíthetek divattartalmat az Instagramra. Egyik nem zárja ki a másikat.

A Békemenet során számos felejthetetlen élményben volt részem. Az esemény hangulata különleges volt, tele lelkesedéssel és közös célért való összefogással. A résztvevők arcán látszott a szenvedély és a hit, ahogy együtt vonultunk, énekelve és transzparenseket tartva. Az emberek sokszínűsége is lenyűgöző volt: különböző korosztályok, háttérrel rendelkező emberek gyűltek össze, mindannyian egy közös üzenetet hordoztunk. A beszédek inspirálóak voltak, és sokan megosztották személyes történeteiket, ami még inkább megerősítette a közösség érzését. Az esemény végén, amikor a tömeg együtt skandálta a jelszavakat, egy különös összetartozás érzése kerített hatalmába. Az élmény számomra nemcsak politikai, hanem emberi szempontból is rendkívül gazdagító volt, és megerősítette bennem a közösségi értékek iránti elköteleződést.

A testvéremmel együtt indultunk el, és menet közben anyukám üzenete érkezett: "Ez a ti történetek. Apa büszke rátok." Az első sorban haladva valóban átéreztem a büszkeséget. Amikor a tömeg elindult a Margit hídról, mögöttünk is egyre többen csatlakoztak hozzánk. Haladtunk a körúton, amikor hirtelen egy óriási tömeg tűnt fel előttünk, ahogy több tízezer ember csatlakozott a menethez. Ott állva a színpadon, közvetlenül a miniszterelnök úr mögött, ugyanazt a spirituális energiát éreztem, mint a DPK-s gyűlésen. Különleges érzés, amikor egy térben összegyűlnek azok, akik osztoznak a hasonló értékeken. Ez a lelki összhang szinte tapinthatóvá vált. Azt is megéreztem, hogy ebben a közegben védve vagyunk, és a biztonságérzet felszabadító volt. Sokan vagyunk, és még sokan leszünk.

Milyen szerepet fog betölteni a jövő héten elinduló Digitális Polgári Körök országjárásán?

A DPK első rendezvényének sikere után Rákay Philippel együtt kaptunk egy különleges felkérést: legyünk az országjárás házigazdái. Ez a döntés nem a félelem vagy pánik hatására született, ahogyan egyes ellenzéki hangok sugallják, hanem egy valós társadalmi igényre adott válasz. Az első eseményen tizenkétezren vettek részt, míg az érdeklődés ennek többszörösét is meghaladta. A háborúellenes országjárás célja, hogy a párbeszéd, a személyes találkozások és a közös gondolkodás szélesebb körben teret nyerjen. Számomra ez nem csupán egy szervezési feladat, hanem egy lehetőség, hogy hitelesen képviseljem azokat az értékeket, amelyekért korábban is kiálltam. Büszke vagyok arra, hogy részese lehetek ennek az országjárásnak. Engem nem a napi politikai csatározások foglalkoztatnak, hiszen én nem valaki ellen, hanem valaki mellett állok ki. A célom az, hogy Orbán Viktor továbbra is Magyarország miniszterelnöke maradjon.

- Mi a választások tétje?

Nemrégiben alkalmam nyílt személyesen találkozni a miniszterelnök úrral, aki nemcsak politikai nézeteit osztotta meg velem, hanem személyes élményeivel is gazdagított. Jelenléte már önmagában is lenyűgöző; valódi karizmatikus vezető, akinek nemzetközi kapcsolatai – például Vlagyimir Putyinnal és Donald Trumppal – is ezt a tényt erősítik. A közeljövőben béketárgyalások szervezését tervezi Magyarországra, ami újabb bizonyítéka a diplomáciai tevékenységének. Európában szinte páratlan, hogy hazánkban az emberek biztonságban érezhetik magukat az utcákon. Külföldi barátaim gyakran megjegyzik, hogy nálunk még az értékeiket is nyugodtan magukkal vihetik. Miközben sok ellenzéki hang a rendszerváltás mellett érvel, gyakran hiányzik belőlük a világos és megvalósítható jövőkép; csupán annyit szeretnének, hogy a jelenlegi állapotok megváltozzanak. Holott, amit most élünk, értékes és megőrzésre érdemes. Ha egyetlen társadalmi ügyet kellene kiemelni, ami miatt érdemes a jelenlegi kormányt támogatni, az egyértelműen a béke. Csak nézzünk körül: évek óta bizonytalanság és feszültség uralkodik a világban, míg mi itt, Magyarországon a nyugalmat élvezhetjük. Ez olyan érték, amelyet meg kell óvnunk. Az, ahogyan ma élhetünk ebben az országban – biztonságban, kiszámíthatóan és békében – mindannyiunk számára büszkeségre ad okot.