Egy meglepő lehetőség tűnt fel a világ egyik leggazdagabb régiójában, ám ennek következményeként újabb háborús konfliktusok is kibontakozhatnak.
2024 végén váratlanul összeomlott Bassár el-Aszad kormánya Szíriában, ezzel drámaian átalakítva az ország nemzetközi státuszát. Az előző rezsimmel szemben bizalmatlan vagy teljesen elutasító politikai kapcsolatokat ápoló államok most hirtelen Damaszkusz felé fordulnak, és szinte sorban állnak, hogy találkozhassanak az új helyzettel. Az Arab-félsziget gazdag országai sem maradnak tétlenek, hiszen régóta várták ezt a lehetőséget, hogy megerősítsék pozíciójukat a térségben. Kérdés azonban, hogy a múlt tanulságai alapján elkerülhetők lesznek-e a korábbi rivalizálások, amelyek a külső hatalmak befolyásáért folytatott versengésből fakadtak. Vajon a történelem megismétli önmagát, vagy új fejezet kezdődik a szíriai politikai tájban?
Amikor 2024 novemberének végén a felkelők váratlan támadást indítottak Szíria északi területein a kormányerők ellen, szinte senki sem sejtette, hogy ez a lépés alig néhány hét leforgása alatt a több mint ötven éve fennálló rendszer végső összeomlását eredményezi. Az események gyorsan, mindössze másfél hét alatt fordultak drámaian, mígnem az elnök kénytelen volt elhagyni az országot, és a tizennégy éve tartó polgárháborúban egy hosszú fejezet zárult le (bár a konfliktus teljesen nem ért véget, hiszen különböző frakciók még ma is harcolnak egymással). Az Aszad-rezsim összeomlása új lehetőségeket teremtett azok számára is, akik eddig távol tartották magukat a szíriai politikai játszmáktól, és akik hajlamosak voltak figyelmen kívül hagyni a radikális szélsőségesek felemelkedését, akik most az oroszbarát kormány helyére léptek. A változások vonzani kezdték az Arab-félsziget gazdag befektetőit is, akik máris bejelentkeztek az új vezetésnél. Ez a lépés nem meglepő, hiszen a gazdasági lehetőségek mellett a földrajzi közelség és a politikai hasonlóságok is arra ösztönzik őket, hogy minél hamarabb kiaknázzák a térségben rejlő potenciált.
A damaszkuszi vezetés és Öböl Menti Együttműködési Tanács (ÖET; Gulf Cooperation Council - GCC) a békeidőkben sem ápolt egymással túl szívélyes viszonyt, mivel az Aszad-kormány régóta szoros kapcsolatot tartott fenn Iránnal. A hideg diplomáciai kapcsolatok miatt nem is volt meglepő, hogy amikor az arab tavasz hullámai polgárháborút robbantottak ki Szíriában is, akkor az
Az Arab-félsziget jómódú államai már korán a lázadók oldalára álltak, bezárták damaszkuszi nagykövetségeiket, és határozottan kiálltak a hatalmon lévő vezetés ellen.
A diplomáciai lépések mellett a szíriai polgárháborúban számos ország aktívan részt vett, mindegyik saját ideálisnak vélt ellenzéki csoportját támogatta, gyakran jelentős anyagi forrást biztosítva számukra. A helyzet azonban bonyolultabbá vált, mivel a kormányellenes oldalon olyan fegyveres formációk alakultak ki, amelyek között gyakran érdekkonfliktusok léptek fel, így rivalizálásra kényszerültek. Az ÖET jómódú államai ezzel a folyamat révén hozzájárultak ahhoz, hogy a lázadók sokféle, mozaikos frakcióra szakadjanak, ami megakadályozta őket abban, hogy egységes frontot alkossanak a kormánnyal szemben. Ez a helyzet jelentősen hátráltatta a lázadókat, mivel képtelenek voltak koordinálni a műveleteiket, és sok esetben egymással is összecsaptak a nagyobb befolyás megszerzésének érdekében.
Bár a taktika nem volt kifejezetten következetes, ennek ellenére is majdnem elérte a célját: 2014-2015 környékére az Aszad-rezsim a bukás szélére sodródott. A diktátornak a legnagyobb bajban érkezett a segítség, Oroszország, Irán és a libanoni Hezbollah is hajlandó volt a korábbiaknál nagyobb támogatást nyújtani Damaszkusznak, ezzel a kormányerők lassan visszaszerezték az irányítást. A jelentős segítséget élvező
A reguláris erők egyik kulcsfontosságú taktikája az volt, hogy a kisebb létszámú frakciókat sorra megsemmisítse. Ebben a folyamatban jelentős előnyt jelentett, hogy sok ilyen csoport fizikailag is elszigetelt volt a többi szervezettől, így könnyebben válhattak célponttá.
A megosztottságot kihasználva viszont meg tudták akadályozni, hogy az ellenállók nagyszabású összehangolt támadásokkal zavarják össze a főváros katonai vezetését. Aszadék sikerrel vitték véghez az akaratukat, egyesével lassan felszámolták a főváros környéki lázadók területeit, közben az északi nagyobb országrészt ellenőrző frakciókat is visszaszorították. Ez volt az időszak, amikor az Öböl szinte teljesen elvesztette a helyi befolyását, mivel azok a felkelők is áldozatául estek a hadműveletnek, amelyeket elsősorban Szaúd-Arábiából vagy Katarból támogattak. Rijád és Doha is felismerte, hogy nem éri meg nekik növelni a pénzjuttatásokat, ezért inkább távolabb helyezkedtek el a konfliktustól.
A helyzet fokozatosan kezdett átalakulni, miután 2020-ban Damaszkusz látszólagos győzelmet aratott, és a világ kénytelen-kelletlen elismerte Aszad hatalmát Szíria élén. Ez a fejlődés fokozatosan hatott az iszlám világra is, ahol a különböző testületek vissza kezdték fogadni az addig száműzött országokat és vezetőket. A nagykövetségek is újra megnyitották kapuikat a szír fővárosban, jelezve ezzel a megváltozott politikai klímát. A globális közösség lassan belenyugodott abba, hogy a rezsim továbbra is fennmarad, miközben óvatosan, de egyre inkább nyitottak a kormány felé.
Ebben a szituációban mindent elhomályosítottak a 2024 végén várható események, és az ÖET tagjai is azonnal lecsaptak a felkínálkozó lehetőségre.
A megváltozott helyzetet jól tükrözi, hogy több ország szinte azonnal delegációt küldött Damaszkuszba, ahol a katari külügyminiszter csapata is járt. Az új vezetés célja a nemzetközi kapcsolatok elmélyítése, melynek érdekében az ideiglenes kormány kulcsszereplői január elején Rijádba utaztak. 2025 elejére már nyolc ország indította újra nagykövetségét Szíriában, köztük az Arab-félsziget jóléti kormányai is. Ez a diplomáciai aktivitás az új szíriai kormány számára egyértelmű célt szolgál: a nemzetközi elismerés növelését, kapcsolatok kiépítését és a tőke bevonzását.
Felmerül a kérdés, hogy miért éri meg befektetni Szíriába a térségi országoknak, ezekből pedig akad pár:
A felsorolás alapján szinte felmerül a kérdés: mi állhat az útjában annak, hogy a fejlesztési forrásokat korlátlan mértékben áramoltassák Szíriába? Valójában számos tényező gátolja ezt a folyamatot:
Az ÖET-országokban is tisztában vannak azzal, hogy Szíriában jelenleg a legnagyobb sikert a legnagyobb hiánycikk, a pénz révén lehet elérni.
Ebből az Arab-félszigeten van bőven, ezzel pedig még a törökök sem tudnak versenyre kelni. Könnyen lehet, hogy a következő időszak arról fog szólni Damaszkuszban, hogy melyik regionális (vagy globális) erő tud többet ajánlani, és majd az "átmeneti" kormány is arra fordítja a kormánykereket, ahonnan több hasznot remél.
Ez a várható geopolitikai küzdelem viszont már magában rejti egy következő konfliktus lehetőségét, valamint annak a veszélyét, hogy a diplomáciai elismertségen túl sokat nem kap az új kormány, az újjáépítéshez szükséges támogatások végül elmaradnak az országból.
A Közel-Kelet bonyolult konfliktusainak megértését egy figyelemre méltó történet világítja meg, amely bemutatja, miért is olyan nehéz "rendet tenni" a térségben. Szíria és az Öböl államai körül folyamatosan kering egy olyan pletyka, amely szerint Katar, a hatalmas földgázkészletekkel rendelkező ország, gázvezetéket kívánna építeni Szaúd-Arábián, Jordánián és Szírián keresztül, amely Törökországon át juttatná el a gáztermelését Európába. Ez a projekt nemcsak Katar számára jelentene óriási előnyt, hanem stabil alternatívát is kínálna Európa számára az orosz gázimporttal szemben, amelyre a kontinens már régóta támaszkodik. Egyes összeesküvés-elméletek szerint a 2000-es évek elején megfogalmazott javaslat különösen érzékenyen érintette Moszkvát, így érdekelt volt abban, hogy Katar ambíciói ne valósuljanak meg. A szíriai polgárháború kitörése pedig éppen kedvező pillanatot teremtett e célok keresztülhúzására. Bár ez a teória soha nem kapott hiteles bizonyítékot, az események összefonódása és a geopolitikai játszmák bonyolultsága továbbra is táplálja a spekulációkat.
az Aszad-rezsim bukását követően újult erővel kezdett el terjedni az elmélet, hogy Katar köszöni szépen a lehetőséget, és most megvalósul a beruházás.
Bár a katari hatóságok határozottan elutasították a szárazföldi gázvezeték megépítésének tervét a Közel-Keleten, sokan szinte már biztosra veszik, hogy a projekt végül mégis megvalósul. A valóság azonban az, hogy a geopolitikai környezet nem támaszt alá olyan lépéseket, amelyek Doha számára indokoltak lennének egy ilyen nagyszabású beruházás esetében.
A geopolitikai helyzet arra utal, hogy Szíria jelentős átalakulása nem biztos, hogy elhozza a régóta várt vagy éppen ellenzett nagyobb beruházásokat. Mindazonáltal Damaszkuszban még nem érdemes teljesen lemondani a jövőről, hiszen az Aszad-rezsim utolsó évtizedében valóban drámai mértékben csökkent az életszínvonal.
Az ország számára már önmagában is komoly előrelépést jelentene, ha a nyugati szankciók megszüntetésre kerülnének, lehetővé téve ezzel a kereskedelmi tevékenységek újbóli fellendülését.
Damaszkusz előtt ígéretes lehetőségek nyílhatnak meg, mivel több ország egyre inkább fontolóra veszi a szigorú korlátozások feloldását. Ez a lépés lehetőséget adhat a város számára, hogy fellélegezzen, és átmenetileg javítson az ország lakóinak életszínvonalán. Azonban hosszú távon ez a megoldás nem elegendő; a helyzet ennél jóval bonyolultabb megközelítést igényel. Valószínű, hogy éppen ezért a kormány négy évnyi hatalmi mandátumot kér, tudatában annak, hogy a következő időszak tele lesz kihívásokkal. A vezetés talán tisztában van vele, hogy a zűrzavartól való távolmaradás érdekében szükségük van a stabilitásra, így inkább a hosszabb távú felhatalmazást választották.
