Zalatnay Sarolta az nlc-nek nyilatkozva kifejezte, hogy szíve mélyén vágyik arra, hogy egy vonzó férfi karjaiba zárja.

Nyáron rengeteg helyszínen lépsz fel, és ilyenkor a szabadtéri koncertek és fesztiválok színesítik a programot. Milyen trükkjeid vannak, hogy elviseld a színpadon tomboló hőséget?

Már közel hatvan éve vagyok a zenei világban, és a testem az évek során teljesen hozzászokott ahhoz, hogy szélsőséges körülmények között is képes legyek élőben énekelni. Meglepő módon, a meleg időjárás még a hangszálaimnak is jót tesz, lágyabbá válik tőle a hangom. Persze, ilyenkor több folyadékra van szükségem, ezért fellépés előtt inkább teát vagy ásványvizet választok, de a szénsavas italokat kerülöm. Hálás vagyok, hogy a jóisten még mindig velem van, és lehetőséget ad arra, hogy a közönség előtt állhassak. Ezért sosem panaszkodom sem a kánikulára, sem a téli hidegre. Amíg van hangom, és hívnak, szívesen elmegyek a legkisebb falvakba is énekelni.

78. évedben jársz... Nem kellene kicsit lassítani?

Egyik oldalról nézve a nyugdíjam hatvanezer forint, ami sajnos még a tárnoki házam rezsijét sem fedezi, így kénytelen vagyok dolgozni. Másfelől viszont imádom, amit csinálok, nem a kényszer hajt. Mindig jókat nevetek, amikor meghívnak a szépkorúak rendezvényeire, és a jelenlévő nyugdíjasok kíváncsian kérdezik, mit keresek itt közöttük. Erre mindig azt válaszolom: "Kedves hölgyek, már én is szépkorú vagyok! Miért ne lehetnék itt?" Valahogy a közönségnek fel sem tűnik, hogy az idő felettem is múlik...

Lehet, hogy ez az oka, hogy a popsztár imázsod még mindig él és virul. Cini sosem öregedhet meg, hiszen a miniszoknya még mindig jól áll neked. Nem túl gyakori, hogy hetvenévesek bőrszerelésben vagy mini sortban lépnek fel a színpadon.

Most sem szeretném, hogy mások szóljanak bele a megjelenésembe. Bizonyos szempontból öntörvényű maradtam, és a saját fejem után megyek. 2025-ben is azt a ruhát veszem fel, amiben jól érzem magam, nem másoknak akarok megfelelni. A színpadon egyébként sem árt egy kicsit őrültnek lenni.

Két lábon járó rocklexikon vagy, aki a zene világában már régóta otthon érzi magát. Minden egyes legendás zenész nevét ismered, hiszen a pályád során sok ikonikus előadóval dolgoztál együtt, és ez a tapasztalat gazdagította a tudásodat. Ma már a monumentális sportcsarnokokban zajló koncertek uralják a színpadokat, és te is figyelemmel kíséred, hogy pályatársaid merre haladnak a karrierjük során. Kíváncsian szemléled a változásokat, és mindig van egy jó sztorid vagy egy érdekes anekdotád a zeneipar kulisszái mögül.

Nemrég részt vettem a Neoton koncertjén, ahol Csepregi Évával és Zoltán Erikával élveztem a zenét. Kovács Kati korábbi fellépését pedig a Kongresszusi Központban láttam, de sajnos az idei műsorát nem tudtam megtekinteni. Jövőre azonban szeretném megvalósítani a saját álmomat, és egy MVM Dome koncertet szervezni. Már több mint négyszáz saját dalom gyűlt össze, így lenne miből válogatni egy hosszú, emlékezetes előadás számára. Ez a projekt most már csak egy lépésre van tőlem, hiszen a másik álmom, a dokumentumfilm, végre valóra válik. Tizenöt év tervezés után most éppen forgatunk, és ha minden a terv szerint halad, ősszel bemutatjuk a Tv2-ön.

Milyen a kapcsolatod az egykori szerelmeiddel és férjeiddel? Az utóbbiból három is volt.

Komár Laci sajnos már csak az óbudai temető csendes zugában látogatható, amikor édesanyám sírjához viszek egy csokor virágot. Remélem, hogy Laci megbocsátotta, amiért nem hozzá, hanem Révész Sanyihoz kötöttem az életem. Az első házasságom tele volt fiatalos szenvedéllyel, a köztünk lévő varázs szinte érezhető volt. De ahogy teltek az évek, a kapcsolatunk szépen lassan megszűnt. Amikor Sanyi néhány éve sztrókot kapott, és az egészsége megromlott, felhívtam őt, hogy kifejezzem a jókívánságaimat. Azóta viszont sosem találkoztunk, talán mert a férfiak nem igazán szeretik megmutatni gyengeségeiket, és ezt én tiszteletben tartom. A lányom, Niki apukájával, a második férjemmel, Benedek Lacival néha még beszélgetünk, de ezek a beszélgetések inkább a gyermekünk körül forognak.

Frenreisz Karcsival a mai napig szoros barátságot ápolok. Mindig hálás leszek neki, mert ő nyitotta meg számomra a Gundel család kapuit, egy olyan csodálatos, összetartó közösségbe, ahol olyan ikonikus személyiségek, mint Latinovits Zoltán, Bujtor István és Ruttkai Éva is jelen voltak. Fiatalon átélni mindezt valódi életre szóló élménnyé vált számomra.

Jelenleg egyedül töltöd a napjaidat? Nincs melletted senki, akivel megoszthatnád az élményeidet?

Jó lenne valakihez tartozni, de a randizásra nem erőltetem magam. A szívem mélyén persze ott van a vágy, hogy egy vonzó férfi karjaiba bújjak... De tudom, hogy az én koromban nem könnyű megtalálni a megfelelő társat. Szerencsére nem érzem magam magányosnak. Az otthonomat megosztom egy vizslával, Pannival, és hat cicával, így a négylábúak társaságában sosem unatkozom. Ráadásul a lányom, Niki is visszaköltözött Magyarországra, és rengeteg jó barátom van. Sűrűn összejárunk, és néha még teniszezni is együtt megyünk. Emellett van egy 36 éves lovam, Manóka, akit rendszeresen látogatok a lovardában, ahol szintén remek emberekkel ismerkedtem meg. Nem vagyok az a művészi alkat, inkább könnyen teremtetek kapcsolatokat, szeretek beszélgetni, és mindig érdekel mások véleménye. Gyakran meglepődnek rajtam, amikor azt mondják: "Jé, te olyan közvetlen vagy!" – főleg azok, akik először találkoznak velem.

A lányod valaha sosem vágyott arra, hogy a szórakoztatóipar világában bontogassa a szárnyait?

Nagy szomorúsággal tapasztalom, hogy Niki, akit a kapcsolataim révén szívesen támogattam volna a zeneiparban való elhelyezkedésében, más utat választott. Elképzeltem, hogy menedzserként vagy szövegíróként segíthetne fiatal művészeknek a karrierjük elindításában. Éleslátású, kreatív és kiváló íráskészséggel megáldott lány, de végül a vendéglátás világában találta meg a helyét. Jelenleg barátaival egy kávézót üzemeltet az Újlipótváros szívében. Különösen értékelem, hogy 35 évesen újra belevágott a tanulásba. Jelentkezett egy prágai egyetemre, ahol szeptembertől pszichológiát fog tanulni. Eleinte online formában, később pedig személyesen fog részt venni az órákon.

Ha csak egy slágered maradhatna meg az utókor számára, melyik lenne az?

A közönség biztos a Nem vagyok én apácát, a Tölcsért csinálok a kezemből vagy a Fák, virágok, fényt választaná, de az én személyes kedvencem a Miért mentél el?. Ezt a dal Presser Gábor 1971-ben írta. Az idei születésnapján fel is köszöntöttem Picit, és arra kértem, hogy egyszer az életben írjon nekem még egy ilyen szép lírai számot. Presser megígérte, ha megszületik benne a szerzemény, akkor megcsinálja nekem. Nagyon reménykedem, hogy ez a vágyam is teljesül hamarosan.