Idén ünnepeljük a segesvári magyar középiskolai oktatás 65. évfordulóját, amely nem csupán egy mérföldkő, hanem egy gazdag hagyomány és közösség ünnepe is. Az évtizedek során a tanintézmény nemcsak tudást, hanem értékeket és identitást is közvetített a di
November 7-én és 8-án a Gaudeamus Házban a segesvári magyar közösség ünnepelt és emlékezett. E két napon felidézték, hogy 65 évvel ezelőtt néhány elhivatott pedagógus megnyitotta a magyar nyelvű középiskolai tanulás kapuit az egykori 2-es számú ipari líceumban, amely ma a Mircea Eliade Főgimnázium néven ismert. Ez a jeles esemény a román többségi oktatás mellett valósult meg, és a múlt örökségét hozta elénk. Az ünneplés és emlékezés kettős természetű, mint maga a természet: valami véget ért, de ebből csodálatos virág bontogatta szirmait, később pedig gyümölcsöt hozott. A jelen is érezheti mulandóságát, de ez a tudat csak motiválja, cselekvésre ösztönzi a jövőbe vetett hitünket.
Erről a hitről, cselekvő reményről tanított és tett bizonyságot november 7-én este a Benedek Elek szellemi örökségét felébresztő, tovább éltetni akaró kis társulat, a Székely Trupp. A kis csapat (Benedek Elek egyenes- és oldalági leszármazottai) meghitt hangulatot teremtve állította a segesváriak elé Elek apó emberi, alkotói, értékteremtő, közösségépítő alakját.
November 8-án délelőtt ünneplőbe öltözött jelenlegi és egykori diákok, pedagógusok, idősek és fiatalok, meghívott díszvendégek gyülekeztek a Gaudeamus Házban, köszönteni az öregedő alma matert. Az ünnepséget Vágási Alpár XI. osztályos tanuló szavalata nyitotta meg. Majd ezt követően elsőként László Imola igazgatóhelyettes köszöntötte a jelenlevőket. Hangsúlyozta, hogy a mindenkit betöltő érzület a hála és a tisztelet. Hála azokért a lelkes, bátor pedagógusokért, akik egykor kiküzdötték a magyar nyelvű tanítás/tanulás lehetőségét (Kiss Dénes és Kiss Irén, Gál Barna és Gál Vilma, Ferencz Árpád és Ferencz Emília tanár házaspárok, Szentannai Mózes, Farkas Miklós tanár urak, Miklós Teréz, Nagy Éva tanárnők és valamennyi tanártársuk az iskola első 35 évéből). De hála azokért is, akik egykori diákokként visszatértek, átvették a stafétát, és mindmáig hűségesen őrzik és adják tovább a kapott örökséget új körülmények és kihívások közepette. A matematikus realitásérzékével felhívta a figyelmet a jelen legégetőbb kihívására: a drasztikusan csökkenő gyereklétszámra (1990-ben 75 I. osztályos kezdett iskolát, 2025-ben 10 előkészítős). Hitre, reményre buzdította hallgatóságát, ugyanis a segesvári magyarság mindig a kisebbségi lét nehézségeivel küzdött, sorsa mindig a Gondviselés tenyerén nyugodhatott meg. Zárógondolatában Benedek Elek szavaival buzdított, miszerint a legfontosabb, "hogy dolgozzunk".
Az igazgatónő után Dolhai István főkonzul lépett a mikrofonhoz a csíkszeredai konzulátus képviseletében. Szavaiban hangsúlyozta, hogy a magyar nyelv, a szó, és a hit, valamint a kultúra rendkívüli megtartóerővel bír a folyamatosan változó világban is. E tekintetben az iskola játszik kulcsszerepet, mint a tudás és identitás kibontakozásának helyszíne. Kiemelte azt is, hogy a magyar kormány számára az anyanyelvi oktatás nem csupán prioritás, hanem nemzetstratégiai fontosságú kérdés. Hiszen azok, akik anyanyelvükön tanulhatnak és gondolkodhatnak, képesek arra, hogy hűek maradjanak önmagukhoz, szülőföldjükhöz, miközben a világ bármely pontján otthon érzik magukat.
A Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes, Antal Levente Mihály, a segesvári magyar középiskolai oktatást egyfajta iránytűként emelte ki. Ez az iránytű nem csupán a tudományok birodalmában nyújt útmutatást, hanem a lélek felfedezésében is segít eligazodni. Az évfordulós emlékünnepség pillanata olyan magasságot képvisel, ahonnan nemcsak a múltba tekinthetünk vissza, hanem a jövő felé is bizalommal és reménnyel nézhetünk.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, a főgimnázium egykori diákja személyesebb hangon is megpróbálta köszönteni szeretett iskoláját. Hálatelt szívvel mondott köszönetet tanárainak, diáktársainak, akiktől elsőként tanult meg hinni az együttműködésben, az egymásért vállalt felelősségben, és azért, hogy megtanulhatta, mit jelent szolgálni is, nem csupán dolgozni.
A hivatalos köszöntőbeszédek sorát egy különleges színfolt gazdagította: a Kikerics néptáncegyüttes lányainak lenyűgöző moldvai tánca, amely Lőrincz Hortenzia néptáncoktató kreatív munkájának gyümölcse.
A táncot követően a Gaudeamus Alapítvány és Szórványközpont igazgatója, Tóth Tivadar, aki egykori diákja volt az iskolának, majd az igazgatóhelyettese is, megszólította az egybegyűlteket. Szavaiból áradó hála és köszönet kifejezte az iskola jelentőségét a segesvári magyarság életében, mint értékteremtő és értékőrző intézmény. Hangsúlyozta, hogy "a szórványmagyarság számára az iskola mindig több volt, mint egy egyszerű oktatási intézmény: erőforrás, védelem, otthon, közösségi tér, identitásunk egyik legfontosabb bástyája". Az iskola mellett, 1993 óta, a Gaudeamus Alapítvány és Szórványközpont kulcsszerepet vállalt a segesvári anyanyelvi oktatás és a kulturális élet támogatásában. A Szórványközpont keretein belül működik a Kikerics néptáncegyüttes, valamint a cserkészet, amelyek lehetőséget biztosítanak barátságok kialakulására. Az itt zajló élet azonban nem csupán a véletlen műve, hanem "közös munka, közös hit, és közös küzdelem eredménye". Az igazgató úr beszédének végén hangsúlyozta, hogy az ünnep nem csak a múlt felidézésére szolgál, hanem megerősíti azt az elhatározást is, hogy a munka folytatódik. Az ünnep tehát egyszerre kifejezi a hálaadás szellemét és új lendületet ad a jövő számára.
A beszédek végén a főgimnázium magyar diáktanácsának korábbi és jelenlegi elnökei, Simó Nimród és Imbre Dávid Krisztián léptek mikrofon elé. Mindketten megosztották személyes tapasztalataikat és érzelmeiket, hálájukat fejezték ki az iskola iránt, amely segítette őket abban, hogy igazi emberekké váljanak. Kiemelték, hogy itt tanulták meg, milyen fontos kiállni önmagukért és másokért, valamint hogy elkötelezetten szolgálják a közösségüket.
Az ünneplés méltósága és meghittsége igazán felerősödött a diákok által előadott műsorban, amelynek megvalósításában Fodor Gyöngyi magyartanárnő, Molnár Endre zenetanár és Metz Iringó közösen vettek részt. A produkció egyik kiemelkedő mondata így szólt: "Aki képes kimondani 'együtt', az valóban ünnepel." Biztos vagyok benne, hogy a fellépő fiatalok szívében is mély nyomot hagyott a dal szövege: "Megtanulom, megőrzöm/ tanítom, továbbadom,/ a szüleim nyelvét a gyerekeim hangján elkopni nem hagyom!"
Hartó és szívmelengető élmény volt az emlékkönyv bemutatója, amelyet az alkalomra készítettünk. Ezt követően a díszoklevelek átadása következett, amelyen az iskola nyugalmazott tanárai, volt pedagógusai és támogatóink vettek részt. Az eseményt különlegessé tette a Kikerics néptáncegyüttes mezőségi zárótánca, amelyet Bugnár Zsolt és Lőrincz Hortenzia táncoktató koreográfusok állítottak színpadra. A produkciót vastaps kísérte, ami csak fokozta az este varázsát.
Az ünnepség, amely nélkülözhetetlen támogatók nélkül nem valósulhatott volna meg, a Maros Megyei Tanács, a segesvári önkormányzat és a Bethlen Gábor Alap közreműködésének köszönheti létrejöttét. Az esemény meghitt koszorúzással zárult, ahol az egykori tanárok és diákok emlékére állított kopjafáknál a szervező és támogató intézmények kegyeletét fejezték ki. Puskás Attila, a segesvári római katolikus plébános, rövid, de lelkesítő beszédet mondott, majd megáldotta az ünneplő közösséget, ezzel szimbolizálva az összetartozás szellemét.
A Himnusz megszólaltatása telve volt hittel és reménnyel, amely betöltötte a napfényes novemberi csendet.
