A DHC-dolgozat egy olyan írásos munka, amely a DHC (Diploma de Honor y Conocimiento) program keretein belül készül. Ennek célja, hogy a hallgatók mélyebb megértést nyerjenek a választott témájukról, valamint fejlesszék kutatási és elemző készségeiket. A d

* 2025-11-17 15:00:00

* Kuszálik Péter

A címben említett betűszó, a doctor honoris causa, vagyis tiszteletbeli doktor, egy érdekes fogalom, amelyet díszdoktor néven is ismerünk. Ez utóbbi elnevezés azonban könnyen összekapcsolható a díszpinty fogalmával, ami viszont nem éppen a legfényesebb jellemzés egy emberre, hiszen a 'jómadár' szinonimájaként is használják (gondoljunk csak Elena C. esetére, akinek négy általános iskola elvégzése után sikerült 'akadémikussá' avanzsálódnia). A DHC titulust olyan neves személyiségeknek adják át egyetemek és akadémiák keretein belül, akiknek méltó ünnepség keretében, precíz koreográfia szerint gratulálnak. Ezzel szemben a hétköznapi emberek számára ez a fajta elismerés nem fenyeget, ami kétségkívül dicséretes!

A múlt heti írásomban ez a mondat szerepelt: "K. L. (Krasznahorkai László) azzal hódította meg a Bolyai Egyetem színpadát, hogy az előadását papírról olvasta." Ez a különleges esemény 2019. március 26-án zajlott le, amikor tiszteletbeli doktorrá avatták. Az előadás elején kifejezte, hogy örömmel fogadná, ha az írókat nem zavarják meg szamárvezetős kérdésekkel, hanem szabadon engednék őket beszélni. (Ezeket a gondolatokat kifejezetten az ifjú riporterek figyelmébe ajánlom.) Egy alkalommal Berlinben arról kérdezték, mely könyvek gyakorolták rá a legnagyobb hatást. "Ez a kérdés százszor elhangzik, amikor egy újságíró nem tud mit mondani, vagy megpróbálja eltakarni, hogy nem olvasott a kérdezett művésztől, és inkább bulvárkérdésekkel bombázza őt; mint például: hogyan lett író, írt-e verseket fiatalabb korában, vagy épp hogy próbálták a szülei megakadályozni ebben, netán: mik a kedvenc könyvei. Ezek a kérdések általában nem lepnek meg, hanem inkább megsemmisítenek; mindig elhatározom, hogy az ilyen tapasztalatok után nem beszélek többé újságírókkal, mert úgy érzem, hogy mindaz, amit egy művész felépít vagy építeni szeretne, hiábavalónak tűnik a számukra..."

Nem szokásom egy író DHC-beszédét bírálni, így most sem teszem; csupán annyit szeretnék megjegyezni, hogy az "ostoba" kifejezést olvasva eszembe jutott egy régi, érdekes eset. Még 2001 előtt, Flekkenfalván, a Látó folyóirat akkori főszerkesztője, követve az Igaz Szó irodalomszervező hagyományait, neves írókat hívott meg, hogy bemutassa őket a Kultúrpajta közönségének. A város kulturáltabb lakóin izgalom lett úrrá, hiszen Esterházy Péter érkezését harangozta be a szerkesztőség. Éppen alapítványi titkárként dolgoztam a lapnál, amikor a Flekkenfalvi Rádió riportere érdeklődött: mit érdemes tudni a mesterről, hiszen vele kell interjút készítenie. Egy pillanatra megálltam, majd átadtam a telefont egy tapasztaltabb szerkesztőnek, hiszen én még csak fiatal voltam, hogy tanácsot adjak. Az interjúalany, Esterházy Péter, többek között azzal vált híressé, hogy létrehozott egy különleges "objektet". Nem installációt, nem performanszt, hanem egyszerűen csak egy "objektet". E. P. így mutatta be a művét: "Ottlik Géza hetvenedik születésnapjára, ezerkilencszáznyolcvanegy december tizedikétől nyolcvankettő március tizenötödikéig, kb. 250 óra alatt, egy 57x77-es rajzlapra lemásoltam az Iskola a határon-t. Így keletkezett ez a kép. E. P." (Irodalmi Jelen, 2010. aug. 26.) Érdekes módon az árkusnak csak az egyik oldalára írt, majd amikor a lap aljára ért, egyszerűen visszatért a tetejére, és ott folytatta. Elolvasni nem volt könnyű, de vajon mi volt a célja ezzel? Valószínűleg a polgárság megdöbbentése lehetett, mert más, ésszerű magyarázatot nem találtam az akcióra. A középkorban használt módszer, a "codex rescriptus" nem volt céltalan; azt kényszerhelyzetekben alkalmazták, amikor a teleírt pergamenről eltávolították a korábbi írást, és új szöveget írtak rá. Az iskolai táblára írt krétás szöveget is letörlik, mielőtt újat írnak, de ennek a módszernek is megvan a maga oka.

K. L. így folytatta az interjú során felmerült, meghiúsult esetet: "Az újságírónak szándékosan körülményes választ adtam, majd sietve távoztam a helyszínről." Később azonban mégis összeállította a könyvek listáját, és gondosan begyűjtötte a lajstromban szereplő műveket, lehetőség szerint az eredeti nyelven. Egy ügyes asztalossal készíttetett egy gyönyörű szekrényt a kollekció számára. A polcon sorakozó könyvekről részletes leírást is írt, ami éppen elegendő volt a DHC-dolgozathoz. A listán nem 100, hanem 117 számozott tétel szerepelt, és egy-egy tételnél három-négy kedvenc kötet is helyet kapott. A felolvasás során K. L. megállt néhány szerzőnél, és rövid, ám figyelemfelkeltő megjegyzéseket fűzött a szóban forgó művekről. Ez a felolvasás arra ösztönözte a hallgatóságot, hogy összehasonlítsa saját olvasmánylistáját K. L. válogatásával, bólogasson, ha ismerős címet hallott, és hümmögjön, ha egy nehezen olvasható szerző nevét említették. Ez a stratégia gyorsan bevált: mindenki azonnal szívébe zárta K. L.-t, aki így nemcsak a könyvek, hanem az emberek szimpátiáját is elnyerte.

Két esztendőre ellátna munkával, ha sorra venném 'a K. L.-lista' darabjait és mindegyikről megemlékeznék: közhelyekkel tűzdelt rövid ismertetőkben. (Nyugi, csak vicceltem.) Samuel Beckettnél (1906-1989) nyílt ki a lexikon, legyen hát ő az első. Magánügy, de nem mellékes adalék: 1933-35 között pszichoterápiás kezelést kapott. Írországban született, 1937-ben Párizsban lelt új hazára, a könyvei nagyobb részét franciául írta. Volt olyan kézirata, amelyet negyvennél több kiadó utasított el (khm). A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült a Lélegzet című, pár másodpercig tartó színpadi alkotása, amelyben a színész meg sem jelenik. "Marcel Proustról írt tanulmánya a szakirodalomban máig kiemelkedőnek számító filozófiai értelmezés, bár Proust műveiről alig beszél." (Manapság megbukik az a bölcsészhallgató, aki ilyen trükkel próbálkozik.) 1969-ben Nobel-díjat kapott; az indoklás: "művéért, mely a regény- és drámairodalomban új formákat honosított meg, és az ember nyomorúságán keresztül annak felemelkedését kívánja szolgálni". (hu.wikipedia.org)